Az amerikai sajtó az elmúlt napokban szinte egyszerre kezdett arról beszélni, hogy az Egyesült Államok akár napokon belül csapást mérhet Iránra. Az Axios, a CBS és a CNN egyaránt arról számolt be, hogy Donald Trump összehívta legszűkebb tanácsadói körét, és a katonai opció már nem puszta retorika. Egyes források szerint a hadsereg akár „szombaton” készen állhat, bár a végső döntés még nem született meg.
A térségben zajló erőösszpontosítás ezt erősíti: két amerikai repülőgép-hordozó, több tucat hadihajó, több száz harci repülőgép és megerősített légvédelmi rendszerek állomásoznak a régióban. Az elmúlt napokban további vadászgépek – köztük F-35-ösök és F-22-esek – érkeztek a közel-keleti bázisokra.
A Fehér Ház ugyanakkor hivatalosan továbbra is a diplomácia elsőbbségét hangsúlyozza. A genfi tárgyalások folytatódnak, és az amerikai fél szerint Iránnak konkrét javaslatcsomagot kell benyújtania a hónap végéig.
Erődemonstráció és megerősítés
Eközben Teherán sem maradt tétlen. Az iráni Forradalmi Gárda haditengerészeti egységei a Hormuzi-szoros térségében hajtottak végre gyakorlatokat, egy olyan stratégiai ponton, ahol a világ kőolaj-szállításának mintegy ötöde halad át. Az üzenet világos: egy esetleges konfliktusnak globális következményei lennének.
A nyugati jelentések szerint Irán mintegy kétezer közepes hatótávolságú ballisztikus rakétával rendelkezik, amelyek elérik Izraelt, és jelentős arzenált halmozott fel rövidebb hatótávú fegyverekből, hajó elleni rakétákból és gyorsnaszádokból is. Ezek célja nem feltétlen a döntő győzelem, hanem a költségek maximalizálása az ellenfél számára.
A műholdfelvételek azt mutatják, hogy Irán az elmúlt hónapokban megerősítette érzékeny nukleáris és katonai létesítményeit. A parchíni bázis fölé betonvédelmet emeltek, az iszfaháni és natanz-i létesítmények alagútbejáratait megerősítették vagy földdel fedték be. Ez arra utal, hogy Teherán számol egy esetleges légicsapás-sorozattal.
Diplomácia a tűzvonalban
Miközben a katonai nyomás fokozódik, a genfi tárgyalások nem szakadtak meg. Az iráni külügyminiszter szerint a második forduló „komolyabb és mélyebb” volt az elsőnél, és az elvi szinten már körvonalazódik egy lehetséges megállapodás szövege. Ez még nem jelent áttörést, de azt igen, hogy a folyamat nem omlott össze.
Az amerikai oldalon azonban eltérő hangok hallatszanak. Vannak, akik szerint a katonai fenyegetés a tárgyalási pozíció javítását szolgálja; mások kételkednek a diplomácia sikerében. A stratégia lényege láthatóan az, hogy a tárgyalóasztal mögött ott álljon a valós katonai fenyegetés. Ez a „kettős pálya” nem új az amerikai külpolitikában, de most különösen kockázatos. Egy túl erős nyomás könnyen a katasztrófa katalizátorává válhat.
Egy háború ára: nem csak katonai kérdés
Egy Irán elleni szélesebb légi hadjárat nem hasonlítana egy korlátozott, „precíziós” csapásra. Katonai szakértők szerint hetekig tartó, intenzív légikampányra lenne szükség a döntő hatás eléréséhez. Ez idő alatt az iráni válaszcsapások amerikai bázisokat és izraeli célpontokat érhetnének.
A gazdasági következmények talán még súlyosabbak lennének. Az Öböl térsége a globális energiapiac ütőere, és egy Hormuzi-szoros körüli konfliktus azonnali olajár-emelkedést, inflációs hullámot és szállítási zavarokat indíthatna el. Az ukrajnai háború már megmutatta, hogyan terjednek át regionális konfliktusok hatásai a világgazdaság egészére. Egy öbölbeli háború ennél is nagyobb sokkot okozhatna.
Brinkmanship vagy valódi háború?
A jelenlegi helyzet leginkább egy finom egyensúlyi játékra emlékeztet. Washington és Tel-Aviv úgy véli, hogy a katonai nyomás javíthatja az alku feltételeit, miközben igyekeznek elkerülni a teljes körű háborút. Teherán pedig egyszerre tárgyal és készül, megerősítve védelmét és demonstrálva elrettentő képességét.
A kérdés nem pusztán az, hogy kitör-e a háború a következő napokban. Sokkal inkább az, hogy a felek képesek-e a szakadék szélén úgy manőverezni, hogy ne zuhanjanak bele. A történelem azt mutatja, hogy a nagy konfliktusok gyakran nem tudatos döntés, hanem félreértés, túlzott önbizalom vagy politikai kényszer következtében robbannak ki. Ma minden forgatókönyv nyitott. Az előttünk álló hetek ezért nemcsak a Közel-Kelet, hanem a globális gazdaság és a nagyhatalmi egyensúly szempontjából is döntőek lehetnek.
