Hét év után tett állami látogatást Észak-Koreában Hszi Csin-ping kínai elnök, aki Phenjanban tárgyalt Kim Dzsongunnal. A látogatás önmagában is erős politikai üzenet: a kínai vezető ritkán utazik személyesen Észak-Koreába, most azonban kétnapos programmal jelezte, hogy Peking továbbra is kiemelt stratégiai partnerként tekint Phenjanra.
A kínai hivatalos sajtó a látogatást a Kína és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság közötti hagyományos barátság megerősítéseként mutatta be. A tárgyalásokon a felek a politikai, gazdasági, kulturális, oktatási és tudományos együttműködés bővítéséről beszéltek, valamint arról, hogy erősíteni kell a stratégiai koordinációt a közös érdeket érintő kérdésekben.
A látogatás időzítése sem véletlen. Idén van a Kína és Észak-Korea közötti barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződés 65. évfordulója. Ez az 1961-ben aláírt dokumentum máig a kétoldalú kapcsolatok politikai és jogi alapja, és különleges helyet biztosít Phenjannak Peking külpolitikai gondolkodásában.
A kínai üzenet: szuverenitás, fejlődés, politikai biztonság
Hszi Csin-ping a kínai közlés szerint arról beszélt, hogy Kína és Észak-Korea kapcsolatát tovább kell fejleszteni, és a két országnak támogatnia kell egymást a saját nemzeti feltételeikhez illeszkedő szocialista út követésében. A megfogalmazás tudatosan ideológiai: Peking és Phenjan nem egyszerűen szomszédként, hanem két szocialista rendszerként ápolja kapcsolataikat.
A kínai állami sajtó hangsúlyozta a „politikai biztonság” védelmét is. Ez a pekingi szóhasználatban nemcsak állambiztonsági kérdést jelent, hanem a rendszer stabilitását, a párt vezető szerepét és a külső beavatkozással szembeni ellenállást is. Kína ezzel azt üzeni: Észak-Korea számára továbbra is legitim partner, nem pedig elszigetelendő probléma.
A közlésekben ugyanakkor feltűnően kevés szó esett az észak-koreai nukleáris programról. Ez különösen fontos, mert a korábbi években Peking még gyakran beszélt a Koreai-félsziget denuklearizációjáról. Most a hangsúly inkább a stabilitáson, a szuverenitáson és a stratégiai együttműködésen volt.
Kim Dzsongun számára diplomáciai áttörés
Kim Dzsongun számára a kínai elnök látogatása fontos diplomáciai siker. Észak-Korea évekig szigorú nemzetközi szankciók, diplomáciai elszigeteltség és gazdasági nehézségek között mozgott, a koronavírus-járvány alatt pedig szinte teljesen lezárta határait.
Az utóbbi években Phenjan látványosan közelebb került Moszkvához. Az orosz–észak-koreai együttműködés katonai, gazdasági és politikai téren is erősödött, különösen az ukrajnai háború árnyékában. Ez Észak-Korea számára lehetőséget adott arra, hogy ne kizárólag Kínára támaszkodjon.
Hszi Csin-ping phenjani útja ezért azt is jelzi, hogy Peking nem akarja kiengedni Észak-Koreát saját befolyási övezetéből. Kína továbbra is Észak-Korea legfontosabb gazdasági partnere, de Moszkva erősödő szerepe miatt Pekingnek újra látványosan meg kellett erősítenie jelenlétét.
Peking nem akar orosz–észak-koreai különalkut maga nélkül
Az orosz–észak-koreai közeledés Kína számára egyszerre előnyös és kockázatos. Előnyös, mert gyengíti az amerikai nyomást, és egy szélesebb, nyugati dominanciával szembeni blokk képét erősíti. Kockázatos viszont, mert ha Phenjan túlságosan Moszkvához kötődik, Kína elveszítheti azt a különleges befolyást, amelyet évtizedek óta élvez a Koreai-félszigeten.
Észak-Korea hagyományosan ügyesen lavírozott nagyobb szövetségesei között. A hidegháború idején Moszkva és Peking között egyensúlyozott, ma pedig újra hasonló mozgástér nyílhat előtte. Kim Dzsongun számára az orosz kapcsolat azt jelenti, hogy jobb alkupozícióból tárgyalhat Kínával is.
Hszi látogatása ezért nemcsak baráti gesztus, hanem geopolitikai korrekció is. Peking emlékezteti Phenjant, hogy a kínai kapcsolat pótolhatatlan: Kína a legfontosabb gazdasági kapu, a legnagyobb szomszéd, és az egyetlen olyan nagyhatalom, amely egyszerre képes védelmet, piacot és diplomáciai hátteret biztosítani Észak-Koreának.
A nukleáris kérdésről inkább hallgattak
A találkozó egyik legfontosabb üzenete éppen az volt, ami nem hangzott el. A kínai és észak-koreai hivatalos közlésekben nem a denuklearizáció került a középpontba, hanem a stratégiai együttműködés és a kétoldalú kapcsolatok fejlesztése.
Ez nagy változás a korábbi diplomáciai logikához képest. Az Egyesült Államok, Dél-Korea és Japán továbbra is Észak-Korea nukleáris leszerelését tekinti a fő kérdésnek, Phenjan viszont saját nukleáris státuszát ma már lényegében megkérdőjelezhetetlen biztonsági garanciaként kezeli.
Kína helyzete kényes. Peking nem akarja, hogy Észak-Korea provokációi háborús válságot idézzenek elő a határainál. Ugyanakkor azt sem akarja, hogy az amerikai–dél-koreai–japán katonai együttműködés a félsziget stabilizálására hivatkozva tovább erősödjön Kína közvetlen környezetében.
Ezért Peking most inkább a feszültség kezelésére, mintsem a nukleáris kérdés nyílt megoldására helyezte a hangsúlyt. A hallgatás önmagában is üzenet: Kína nem akar nyilvánosan nyomást gyakorolni Kim Dzsongunra egy olyan ügyben, amelyben Phenjan aligha engedne.
Észak-Korea mint stratégiai ütközőállam
Észak-Korea Kína számára nem pusztán régi szövetséges, hanem stratégiai ütközőállam. A Koreai-félsziget északi része választja el Kínát Dél-Koreától, ahol amerikai csapatok állomásoznak, és amely egyre szorosabb katonai koordinációt folytat Japánnal és az Egyesült Államokkal.
Az amerikai–japán–dél-koreai háromoldalú együttműködés erősödése Peking szemében közvetlen biztonsági kihívás. Kína ezért nem engedheti meg magának, hogy Észak-Korea meggyengüljön, kiszámíthatatlanná váljon, vagy teljesen más nagyhatalmi pályára álljon.
A phenjani látogatás egyik üzenete éppen ez: Kína továbbra is kulcsszereplő a Koreai-félszigeten. Washington, Tokió és Szöul nem alakíthatja a térség biztonsági architektúráját Peking figyelmen kívül hagyásával.
Gazdaság, infrastruktúra és oktatás is napirenden volt
A látogatás nem csak katonai és stratégiai jelentőségű. A kínai közlések szerint Kim Dzsongun és Hszi Csin-ping a gazdasági, infrastrukturális, tudományos, oktatási és kulturális együttműködés bővítéséről is tárgyalt.
Ez Észak-Korea számára különösen fontos. A járvány utáni gazdasági nyitás lassan halad, a szankciók továbbra is korlátozzák az ország lehetőségeit, a kínai kereskedelmi kapcsolatok helyreállítása pedig létkérdés a phenjani gazdaság számára.
Kína számára a gazdasági együttműködés egyszerre eszköz és biztosíték. Ha Észak-Korea gazdaságilag túlságosan meggyengül, az instabilitást okozhat. Ha viszont a kereskedelem és az infrastruktúra Kína felé kapcsolódik, akkor Peking megőrzi befolyását a rezsim felett.
Phenjan Tajvan ügyében is Peking mellé állt
A kínai és nemzetközi beszámolók szerint Észak-Korea támogatását fejezte ki az „egy Kína” elv mellett. Ez Peking számára különösen fontos gesztus, hiszen Tajvan ügye a kínai külpolitika egyik legérzékenyebb pontja.
Phenjan ezzel világossá tette, hogy a Kína számára kulcsfontosságú szuverenitási kérdésekben Peking oldalán áll. Cserébe Kína is azt hangsúlyozza, hogy támogatja Észak-Korea saját fejlődési útját és biztonsági érdekeit.
Ez a kölcsönös politikai támogatás jól illeszkedik abba a szélesebb folyamatba, amelyben a nyugati hatalmi központokkal szemben álló vagy azokkal vitában lévő országok egyre gyakrabban hivatkoznak szuverenitásra, be nem avatkozásra és alternatív nemzetközi rendre.
Mit jelent mindez Oroszország számára?
Oroszország számára a kínai–észak-koreai kapcsolat megerősödése alapvetően kedvező, de nem kockázatmentes. Moszkva az elmúlt években látványosan közelebb került Phenjanhoz, és Észak-Korea fontos partnerévé vált az ukrajnai háború, a szankciós nyomás és az ázsiai geopolitikai átrendeződés közepette.
Kína visszatérése a phenjani diplomácia középpontjába ugyanakkor azt jelenti, hogy Moszkva nem válhat Észak-Korea kizárólagos külső támaszává. Peking nem akarja átengedni a félsziget stratégiai kezelését Oroszországnak, még akkor sem, ha Moszkva és Peking sok kérdésben azonos oldalon áll a Nyugattal szemben.
Orosz szempontból mégis előnyös lehet, ha Kína és Észak-Korea kapcsolata stabil marad. A három ország nem formális katonai blokk, de érdekeik több ponton közelednek: mindhárom ellenzi az amerikai hegemóniát, mindhárom bírálja a nyugati szankciós rendszert, és mindhárom saját szuverenitásának védelmével indokolja külpolitikai mozgását.
Nem új tengely, hanem óvatos összehangolódás
A nyugati sajtóban gyakran a „zavarok tengelyeként” vagy új autoriter blokként írják le Kína, Oroszország, Észak-Korea és Irán közeledését. Ez a kép azonban leegyszerűsítő. Ezek az államok nem azonos érdekekkel, nem azonos stratégiai kultúrával és nem azonos kockázattűréssel rendelkeznek.
Kína például nem akar háborús káoszt Kelet-Ázsiában, mert gazdasági felemelkedése a stabilitástól is függ. Oroszország számára az amerikai erőforrások megosztása kedvező lehet, de a kelet-ázsiai háború kiszámíthatatlan következményekkel járna. Észak-Korea pedig saját túlélését és alkupozícióját építi, nem feltétlenül mások stratégiai terveit hajtja végre.
Ezért pontosabb azt mondani, hogy egy óvatos, érdekvezérelt összehangolódás zajlik. A felek közös ellenfeleket és közös sérelmeket azonosítanak, de nem olvadnak össze egységes blokká.
