Marokkó újabb nagy vízügyi beruházással próbál választ adni az évek óta súlyosbodó aszályra. Az Atlanti-óceán partján fekvő Safi városában működő sótalanító üzem már most fontos szerepet játszik a helyi ivóvízellátásban, a következő lépés azonban ennél jóval nagyobb: a tervek szerint a megtisztított tengervizet Marrákesbe és a környező településekre is eljuttatják.
A projekt mögött az OCP Group áll, amely Marokkó egyik legnagyobb vállalata és a világ egyik meghatározó foszfátipari szereplője. A Safi-projekt jelentősége éppen az, hogy nemcsak ipari vízellátási kérdésként kezeli a sótalanítást, hanem a lakossági ivóvízbiztonság részeként is.
A létesítmény jelenleg Safi mintegy 400 ezer lakosának ellátásában játszik szerepet. A következő szakaszban viszont a cél az, hogy a sótalanított víz Marrákes térségét is tehermentesítse, ahol a népességnövekedés, az idegenforgalom és a klímaváltozás egyszerre növeli a vízigényt.
185 kilométeres vízfolyosó épül a szárazföld belseje felé
A projekt egyik legfontosabb eleme egy közel 185 kilométeres vezeték, amely Safiból juttatná el a sótalanított vizet Marrákesbe. A beszámolók szerint a rendszer évente 80–100 millió köbméter vizet továbbíthat a térségbe, és több mint 1,5 millió ember vízellátását erősítheti meg.
Ez azért különösen fontos, mert Marrákes az ország egyik legismertebb turisztikai központja, ugyanakkor nem tengerparti város. Vagyis a vízellátási nyomás nemcsak a partvidéken jelentkezik, hanem egyre inkább a belső, idegenforgalmi és gyorsan növekvő városi térségekben is.
Marokkóban az elmúlt években a csapadékhiány, a víztározók alacsony szintje és a mezőgazdasági vízigények miatt a sótalanítás stratégiai kérdéssé vált. A kormány célja, hogy a tengerparti üzemek segítségével ne csak a part menti városok, hanem a szárazabb belső régiók is stabilabb vízellátáshoz jussanak.
A turizmus is növeli a vízigényt
A vízügyi beruházások gazdasági hátteréhez az idegenforgalom bővülése is hozzátartozik. Marokkó a 2030-as labdarúgó-világbajnokság egyik társrendezője lesz, és több városban gyorsulnak a turisztikai fejlesztések. Essaouirában például egy egyiptomi–emírségekbeli befektetői konzorcium mintegy 200 millió eurós projektet készít elő, amelynek első szakaszában körülbelül 800 hotelszoba, szabadidős és kereskedelmi létesítmények, valamint golfpályák is szerepelnek.
Az ilyen beruházások munkahelyeket és bevételt hozhatnak, de közben tovább növelik a vízigényt is. A szállodák, üdülőövezetek, golfpályák és vendéglátóipari létesítmények működtetése jelentős vízfogyasztással jár, ezért a turizmus fejlesztése Marokkóban egyre szorosabban kapcsolódik a vízbiztonsághoz.
Nem marokkói különlegesség
Marokkó nincs egyedül ezzel az úttal. A Közel-Keleten és Észak-Afrikában több ország is a tengervíz-sótalanítást tekinti a jövő egyik kulcsmegoldásának. Szaúd-Arábia ma a világ legnagyobb sótalanítottvíz-termelői közé tartozik, Izrael ivóvízellátásában meghatározó szerepet kapnak a Földközi-tenger partján működő sótalanító üzemek, Egyiptom pedig hosszú távú programban építene ki új kapacitásokat a Vörös-tenger és a Földközi-tenger partvidékén.
A térség logikája mindenhol hasonló: a klímaváltozás, a népességnövekedés, a mezőgazdasági igények és a turizmus együtt olyan nyomást helyeznek a hagyományos vízforrásokra, amelyet már nem lehet pusztán gátakkal, kutakkal és víztakarékossági kampányokkal kezelni.
2030-ra országos vízstratégia épül a sótalanításra
Marokkó ezért országos programként kezeli a sótalanítást. A friss kormányzati célok szerint 2030-ra az ország éves sótalanítottvíz-kapacitása akár 1,7 milliárd köbméterre nőhet, és a tengervízből előállított ivóvíz a jelenleginél jóval nagyobb arányban fedezheti a lakossági szükségleteket.
A Safi–Marrákes projekt ennek a stratégiának az egyik leglátványosabb eleme. Nem egyszerűen egy új üzemről van szó, hanem arról, hogy Marokkó a tengerparti sótalanítást szárazföld belsejébe vezető „vízfolyosókkal” kapcsolja össze. Ha a rendszer beválik, mintát adhat más afrikai és közel-keleti országoknak is, ahol a vízhiány már nem távoli környezeti kockázat, hanem közvetlen gazdasági és társadalmi kérdés.
