Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága a Bayer javára döntött a Roundup gyomirtóval kapcsolatos egyik kulcsfontosságú perben, ezzel pedig jelentősen megnehezítheti a glifozátalapú termékek miatt indított kártérítési eljárásokat. A döntés túlmutat egyetlen vállalat jogi győzelmén: azt is megmutatja, milyen nehéz még az Egyesült Államokban is érvényesíteni az egyéni jogokat egy globális nagyvállalattal szemben.
A Bayer nagy jogi győzelmet aratott
A döntés közvetlen előzménye egy Missouri állambeli ügy volt, amelyben John Durnell azt állította, hogy a Roundup használata után non-Hodgkin limfómában betegedett meg. A korábbi bírósági döntés 1,25 millió dollár megfizetésére kötelezte a Bayert, illetve az általa 2018-ban felvásárolt Monsantót, mert a termék címkéjén nem szerepelt figyelmeztetés a lehetséges rákkockázatra.
A Bayer azonban azzal érvelt, hogy az ilyen állami szintű perek nem állhatnak meg, mert az amerikai Környezetvédelmi Ügynökség, az EPA szövetségi szinten nem ír elő rákra figyelmeztető címkét a glifozátalapú gyomirtókra. A Legfelsőbb Bíróság többsége elfogadta ezt az érvelést, és kimondta: a szövetségi szabályozás felülírhatja az állami figyelmeztetési kötelezettségre épülő pereket.
A döntés után a Bayer részvényei meredeken emelkedtek, ami önmagában is beszédes. A piac nem egyszerűen egy jogi ítéletet árazott be, hanem azt, hogy a vállalat előtt álló kártérítési kockázatok jelentős része csökkenhet.
Több tízezer ügy veszítheti el az alapját
A Roundup-perek 2018 után gyorsultak fel igazán, amikor a Bayer megvásárolta a Monsantót. Azóta a német vegyipari és gyógyszeripari óriás dollármilliárdokat költött egyezségekre, kártérítésekre és jogi eljárásokra. A vállalat ellen több tízezres nagyságrendben indultak vagy maradtak függőben olyan ügyek, amelyek szerint a glifozátalapú termékek használata rákos megbetegedéshez vezethetett.
A mostani döntés nem feltétlenül zár le minden lehetséges jogi utat, de a figyelmeztetés elmulasztására épülő perek nagy részét súlyosan érintheti. Ez azért fontos, mert a termékfelelősségi ügyekben sokszor éppen az a fő kérdés, hogy a gyártó megfelelően tájékoztatta-e a fogyasztókat a kockázatokról.
Itt azonban a bíróság logikája szerint, ha a szövetségi hatóság nem követel meg ilyen figyelmeztetést, akkor az egyes államok bíróságai sem kényszeríthetik rá utólag a gyártót. A fogyasztói jogérvényesítés így nem a beteg ember és a vállalat viszonyában dől el, hanem abban, hogy egy szövetségi hatóság milyen címkézési döntést hozott.
A glifozát megítélése továbbra is vitatott
A Roundup hatóanyaga, a glifozát körül régóta tudományos és szabályozási vita zajlik. A WHO-hoz tartozó Nemzetközi Rákkutató Ügynökség, az IARC 2015-ben a glifozátot a „valószínűleg rákkeltő az emberre” kategóriába sorolta. Ez nem azt jelenti, hogy minden használat bizonyítottan rákot okoz, hanem azt, hogy a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján a rákkeltő potenciál komoly figyelmet érdemel.
Ezzel szemben az EPA következetesen azt az álláspontot képviseli, hogy a glifozát az előírásoknak megfelelő használat mellett nem valószínű, hogy emberben rákkeltő lenne. A Bayer is erre az értékelésre hivatkozik, és azt állítja, hogy a Roundup biztonságos, ha a címkének megfelelően használják.
A kép azonban nem ilyen egyszerű. Egy 2019-es metaanalízis például arra jutott, hogy a glifozátalapú gyomirtóknak erősen kitett csoportoknál magasabb lehet a non-Hodgkin limfóma kockázata. Vagyis a tudományos vita nem zárult le pusztán attól, hogy egy szabályozó hatóság más következtetésre jutott, mint egy nemzetközi rákkutató ügynökség vagy egyes epidemiológiai vizsgálatok.
A jog nem mindig ugyanazt védi, mint az igazságérzet
A döntés rendszerszinten azért nyugtalanító, mert jól mutatja a modern termékfelelősségi ügyek egyik alapellentmondását. A fogyasztó vagy munkavállaló éveken át használ egy terméket, megbetegszik, majd megpróbálja bizonyítani, hogy a kár összefügg a vállalat által forgalmazott anyaggal. A másik oldalon viszont egy multinacionális cég áll, mögötte ügyvédi hadsereggel, tudományos szakértőkkel, lobbierővel és olyan szabályozási háttérrel, amelyet sokszor maga az iparág is jelentősen befolyásol.
Ez nem azt jelenti, hogy minden felperesnek automatikusan igaza van, vagy hogy minden vegyipari termék veszélyes. A probléma inkább az, hogy az igazság kiderítése és a felelősség érvényesítése rendkívül egyenlőtlen pályán zajlik.
Ha még az Egyesült Államokban, erős ügyvédi piac, aktív civil szervezetek, esküdtszéki perek és jelentős sajtófigyelem mellett is ennyire nehéz érvényt szerezni egyéni követeléseknek, akkor érdemes elképzelni, milyen helyzetben vannak azok a gazdák, munkások vagy vidéki közösségek, amelyek Afrikában, Latin-Amerikában vagy Ázsia szegényebb térségeiben kerülnek kapcsolatba hasonló vegyi anyagokkal.
A globális Dél még kiszolgáltatottabb
A mezőgazdasági vegyszerek, vetőmagok és növényvédő szerek piaca globális. A nagyvállalatok ugyanazokat vagy hasonló termékeket forgalmaznak a világ számos országában, de a jogi környezet, a hatósági kapacitás, az egészségügyi ellátás és a bírósághoz való hozzáférés nagyon eltérő.
Egy amerikai felperes legalább elvileg eljuthat a bíróságig, ügyvédet találhat, szakértőket vonhat be, és az ügye országos vitává válhat. Egy mozambiki, paraguayi vagy indiai mezőgazdasági munkás esetében ez sokkal kevésbé magától értetődő. Sokszor nincs megfelelő egészségügyi dokumentáció, nincs független toxikológiai vizsgálat, nincs pénz hosszú perekre, és nincs politikai erő a vállalatokkal vagy az állammal szemben.
Ezért a Roundup-ügy emberi jogi kérdés is. A veszélyes vagy vitatott anyagokkal kapcsolatos tájékoztatás, a jogorvoslathoz való hozzáférés és a kár bizonyításának lehetősége nem lehetne attól függő luxus, hogy valaki melyik országban született.
A vállalatnak jogbiztonság, az embernek bizonytalanság
A Bayer szempontjából a döntés jogbiztonságot hozhat. A vállalat régóta azt állítja, hogy nem lehet egyszerre megfelelni a szövetségi címkézési előírásoknak és az állami bíróságok utólagos elvárásainak. A Legfelsőbb Bíróság most lényegében ezt a logikát erősítette meg.
A fogyasztók és a károsultak oldaláról nézve azonban a kép más. Ha a szövetségi szabályozás nem ír elő figyelmeztetést, és emiatt az állami szintű perek jelentős része ellehetetlenül, akkor az egyén könnyen olyan helyzetbe kerülhet, hogy a szabályozói döntés bezárja előtte a bíróság kapuját.
Ez különösen akkor problematikus, ha a tudományos bizonyítékok vitatottak, és ha egy anyag hosszú távú egészségügyi hatásai csak évek vagy évtizedek után jelentkeznek. A jog ilyenkor gyakran gyorsabb lezárást keres, mint amit az orvosi és társadalmi valóság megengedne.
A Roundup-ügy túlmutat Amerikán
A Roundup-ítélet nem csupán amerikai belügy. A glifozát a világ egyik legismertebb és legszélesebb körben használt gyomirtó hatóanyaga, a Bayer pedig globális vállalat. Ami az Egyesült Államokban jogi precedensként megszilárdul, az közvetve hatással lehet más országok szabályozási vitáira, vállalati stratégiáira és kártérítési eljárásaira is.
A döntés ezért nem csak arról szól, hogy a Bayer fellélegezhet-e. Arról is szól, hogy a globális gazdaságban ki viseli a kockázatot. A vállalat, amely profitál a termékből? Az állam, amely engedélyezi? Vagy az egyén, aki használja, belélegzi, felszívja, majd évekkel később megpróbálja bizonyítani, hogy a betegsége nem véletlen volt?
A mostani ítélet azt az üzenetet erősíti, hogy a multinacionális vállalatokkal szembeni jogérvényesítés még a legerősebb jogrendszerekben is rendkívül nehéz. A globális Délen pedig, ahol gyengébbek az intézmények, korlátozottabb az egészségügyi ellátás és szűkebb a jogi mozgástér, ez a nehézség sokszor szinte leküzdhetetlen akadállyá válik.
