Egy hónapnyi viszonylagos nyugalom után ismét közvetlenül támadta egymást az Egyesült Államok és Irán. Washington szerint az amerikai erők egy közvetlenül fenyegető iráni aknatelepítési műveletet akadályoztak meg a Hormuzi-szorosban, Teherán azonban saját területe elleni agressziónak tekinti a Larak-sziget bombázását. Az iráni válaszcsapások Jordániát és az Egyesült Arab Emírségeket is elérték.
Laraknál tört meg az egy hónapos csend
Az amerikai erők augusztus 30-án két iráni rakétaindító állást támadtak meg Larak szigetén, közvetlenül a Hormuzi-szoros egyik legérzékenyebb pontján. Ez volt az első ismert amerikai csapás iráni terület ellen július vége óta.
Az amerikai Középső Parancsnokság, a CENTCOM szerint az Iszlám Forradalmi Gárda katonái olyan rakéták indítására készültek, amelyek tengeri aknákat juttattak volna a szoros nemzetközi hajózási útvonalaira.
Washington néhány nappal korábban jelentette be, hogy befejezte az aknák eltávolítását a nemzetközi hajózóútvonalakról. Az amerikai értelmezés szerint ezért a Larak elleni csapás nem a háború újabb offenzívája, hanem „korlátozott és precíz” preventív művelet volt egy közvetlen fenyegetés elhárítására.
Teherán egészen másképp látja a történteket. Az iráni külügyminisztérium szerint az Egyesült Államok megsértette Irán szuverenitását és területi integritását. Az iráni közlések szerint a támadásban katonák és civilek is meghaltak vagy megsebesültek.
Irán órákon belül visszalőtt
A válasz nem váratott sokáig magára. Az Iszlám Forradalmi Gárda hétfő hajnalban ballisztikus rakétákkal és drónokkal támadta a Jordániában működő Husszein király és al-Azrak légibázisokat, ahol amerikai erők is állomásoznak.
Az iráni közlés szerint a művelet a repülőgépek műszaki és karbantartási infrastruktúráját, valamint az amerikai harci gépek állomáshelyeit célozta. Jordánia azt közölte, hogy légvédelme nyolc, az ország légterébe belépő rakétát elfogott. Amerikai források szerint a támadás nem okozott jelentős károkat.
Teherán ezután azt is bejelentette, hogy több tucat támadó drónt indított az Egyesült Arab Emírségekben található al-Minhad légibázis ellen, ahol külföldi katonák és helikopterek állomásoznak. Az iráni hadsereg szerint a támadás a Larakon elesettek megtorlását szolgálta.
Abu-Dzabi azonban vitatta az iráni beszámolót. Az Egyesült Arab Emírségek védelmi minisztériuma szerint egy iráni drónt elfogtak az ország felségvizei felett, de az al-Minhad bázis elleni sikeres csapásról szóló iráni állításokat nem erősítette meg.
Minden út a Hormuzi-szoroshoz vezet
A mostani összecsapás középpontjában ismét ugyanaz a terület áll, amely az egész amerikai–iráni háború kulcsává vált: a Hormuzi-szoros.
A világ olaj- és LNG-szállításainak közel ötöde békeidőben ezen a keskeny vízi útvonalon halad keresztül. Irán számára ezért a szoros ellenőrzése az egyik legerősebb stratégiai ütőkártya Washingtonnal szemben.
Az amerikaiak szerint a nemzetközi hajózóútvonalakat sikerült részben megtisztítani az aknáktól, és Trump többször kijelentette, hogy a szoros ismét nyitva áll. A valós forgalom azonban messze elmarad a háború előtti szinttől. Az Associated Press szerint a konfliktus előtt naponta nagyjából 130 hajó haladt át a szoroson. Ehhez képest Trump a múlt héten 24 áthaladó hajóról beszélt.
A hétvégén pedig a látható áruszállító hajók száma egyes adatok szerint mindössze napi ötre esett vissza, bár a valós szám ennél magasabb lehet, mert több hajó kikapcsolja helyzetjelző rendszerét.
Az olajpiac azonnal reagált
Nem meglepő, hogy a Larak elleni csapás és az iráni válasz hírére azonnal megugrott az olaj ára. A Brent hétfőn ismét 90 dollár fölé emelkedett, miközben a piac attól tart, hogy egy újabb nagyobb eszkaláció ismét súlyosan korlátozhatja a Perzsa-öböl energiaexportját.
Ez az Egyesült Államok számára különösen kellemetlen pillanatban történik. Washington éppen most próbálja újratölteni az iráni háború során erősen megcsappant stratégiai kőolajtartalékát, részben az új venezuelai megállapodásból származó olaj segítségével.
Minél tovább marad bizonytalan a Hormuzi-szoros, annál nehezebb lesz az amerikai kormánynak egyszerre alacsonyan tartania az energiaárakat és folytatnia az Irán elleni nyomásgyakorlást.
Washington már gazdasági háborúra váltott volna
A mostani amerikai támadást különösen érdekessé teszi, hogy néhány nappal korábban Washington látszólag éppen ellenkező irányt jelölt ki. Scott Bessent pénzügyminiszter augusztus 24-én meghirdette az Operation Economic Outcast nevű programot, amelynek deklarált célja Irán gazdasági és pénzügyi elszigetelése.
Az amerikai pénzügyminisztérium nem is próbálta finomítani a megfogalmazást: „gazdasági offenzíváról” beszélt, amelynek célja minden megmaradt iráni pénzügyi mentőöv elvágása.
Washington öt területet – a digitális eszközöket, technológiát, aranyat, légi közlekedést és hajózást – különösen veszélyeztetettnek nyilvánított, és más országokat is felszólított az iráni gazdasági kapcsolatok felszámolására.
A múlt héten már az egyiptomi Banque Misr egyesült arab emírségekbeli érdekeltségei kerültek célkeresztbe, mert Washington szerint több milliárd dollárnyi, Iránhoz köthető tranzakciót kezeltek.
Bessent most azt mondja: hetente újabb másodlagos szankciók várhatók, elsősorban a bankok ellen. A pénzintézetek akár teljesen elveszíthetik hozzáférésüket a dolláralapú pénzügyi rendszerhez, ha továbbra is iráni tranzakciókat bonyolítanak.
A katonai út korlátai is látszanak
Az amerikai stratégia változása mögött nemcsak diplomáciai megfontolások állnak. Az AP szerint az amerikai hadvezetésben egyre nagyobb aggodalmat okoznak a több hónapos közel-keleti háború által apasztott lőszerkészletek és a haderő túlterhelése.
A Washington Post arról írt, hogy katonai vezetők arra figyelmeztették Pete Hegseth védelmi minisztert: a jelenlegi műveleti tempó hosszabb távon veszélyeztetheti az Egyesült Államok képességét arra, hogy más térségekben – különösen egy esetleges ázsiai válságban – megfelelő erőt tudjon felvonultatni.
Washingtonnak tehát kettős problémával kell szembenéznie. Nem sikerült katonailag térdre kényszeríteni Iránt, miközben egy korlátlan háború az Egyesült Államok számára is egyre drágábbá válik. Innen érthető a gazdasági nyomás felé fordulás. A Larak elleni csapás azonban megmutatta, milyen könnyen visszatérhet a katonai logika.
Teherán sem a háború lezárásáról beszél
Az iráni álláspont ugyanilyen kettős. Maszúd Peszeskján iráni elnök a Sanghaji Együttműködési Szervezet biskeki csúcstalálkozójára indulva azt mondta: Irán nem akar háborút, de minden támadásra határozott választ ad.
Teherán közben diplomáciai és gazdasági kapcsolatainak megerősítését keresi Kínával, Indiával, Oroszországgal és más ázsiai partnereivel. Ez különösen fontossá válhat, ha Washington valóban megpróbálja hetente újabb szankciókkal elszigetelni az iráni gazdaságot.
Sok múlik azon, hogy meddig hajlandó Washington elmenni az Iránnal kereskedő harmadik országok – mindenekelőtt Kína – büntetésében. Ha a másodlagos szankciókat valóban teljes szigorral alkalmazzák, az amerikai–iráni konfliktus könnyen túlnőhet a Közel-Keleten, és a globális pénzügyi rendszerben is új frontot nyithat.
Trump Hark-szigeti üzenete tovább növelte a bizonytalanságot
A helyzetet hétfőn Donald Trump egy különös bejegyzése tette még zavarosabbá. Az amerikai elnök azt írta, hogy Hark szigetét „darabokra robbantják”, és egy látványos videót is mellékelt az állítólagos támadásról.
Csakhogy a Reuters szerint sem a Fehér Ház, sem a Pentagon nem erősítette meg, hogy támadás zajlana Hark ellen, a videóról pedig elemzéssel megállapították, hogy nagy valószínűséggel mesterséges intelligenciával készített felvétel.
Ez nem jelentéktelen részlet. Harkon keresztül bonyolították a háború előtt Irán olajexportjának mintegy 90 százalékát. A sziget valódi megtámadása minőségileg új szintre emelné a háborút. Egyelőre azonban nincs bizonyíték arra, hogy ez megtörtént volna.
Egy hónap csend után ugyanott tartanak
A mostani összecsapás legfontosabb tanulsága talán éppen az, hogy az egy hónapos viszonylagos nyugalom jottányival sem vitt közelebb a konfliktus megoldásához.
Washington szabad nemzetközi hajózást akar a Hormuzi-szorosban, és megpróbálja megfosztani Iránt attól a lehetőségtől, hogy a vízi útvonal lezárásával gyakoroljon nyomást a világgazdaságra.
Teherán viszont éppen a szoros feletti ellenőrzésben látja egyik legerősebb eszközét egy olyan háborúban, amelyben hagyományos katonai ereje jóval kisebb az Egyesült Államokénál. És hasonló okokból nem akar lemondani az ellenőrzésről hosszabb távon sem.
Washington ezért megpróbálja katonailag semlegesíteni az iráni képességeket és gazdaságilag elszigetelni Teheránt. Irán pedig rakétákkal, drónokkal, a Hormuzi-szoros fenyegetésével és ázsiai kapcsolatai erősítésével próbálja megmutatni, hogy továbbra sem lehet következmények nélkül nyomást gyakorolni rá.
A Larak elleni támadás azt mutatja, hogy egyik fél sem találta még meg a kiutat.
