Váratlan fordulatot hozott a brazil elnökválasztás első fordulója: a korábbi várakozásokkal ellentétben nem Luiz Inácio Lula da Silva hivatalban lévő államfő, hanem Flávio Bolsonaro, a korábbi elnök fia végzett az élen. Tiago Nogara latin-amerikai kutató szerint az október 25-i második forduló nemcsak Brazília politikai jövőjéről, hanem a latin-amerikai szuverenisták kilátásairól is dönthet. Friss elemzésében a szerző azt vizsgálta, milyen esélyei maradtak Lulának a történelmi fordításra.
Váratlanul megtört Lula előnye
Az október 4-i első fordulóban Flávio Bolsonaro a szavazatok 47,03 százalékát, több mint 56 millió voksot szerzett, míg Lula 45,16 százalékkal, közel 54 millió szavazattal végzett a második helyen. A két jelölt között valamivel több mint 2,2 millió szavazat a különbség.
Nogara szerint az eredmény azért különösen meglepő, mert a legtöbb előzetes felmérés Lula szűk előnyét, vagy legalábbis kiegyenlített versenyt mutatott, egyes kutatások pedig még az első fordulós győzelmét sem tartották kizártnak.
Az elemző emlékeztetett arra, hogy Lula harmadik elnöki ciklusának kezdetétől jelentős belpolitikai és nemzetközi nyomás alatt kormányzott. A 2023 januári zavargások, a Jair Bolsonaro körüli puccskísérlet következményei, majd Donald Trump amerikai elnök Brazíliával szembeni vámintézkedései egyaránt meghatározták a politikai környezetet.
Nogara értékelése szerint a Lula-kormány ennek ellenére számottevő eredményeket ért el. Csökkent a munkanélküliség és az infláció, emelkedtek a munkavállalói jövedelmek, miközben új iparfejlesztési és infrastrukturális programok indultak. A kormány emellett adóreformot kezdeményezett, amely mentesíti a személyi jövedelemadó alól a havi 5000 realnál kevesebbet keresőket, és növeli a magas jövedelműek terheit.
Az elemző különösen fontosnak tartotta a hatnapos munkahét megszüntetésére és a heti munkaidő 44-ről 40 órára csökkentésére irányuló kezdeményezést, amelyet a közvélemény-kutatások szerint a brazilok több mint 70 százaléka támogat.
Az október 14-én megjelent elemzés idején a reform még a szenátusi döntés előtt állt. Azóta a felsőház is jóváhagyta a módosítást, amelyet október 16-án kihirdettek.
Nogara szerint ezek az eredmények korábban megalapozták Lula újraválasztásának esélyeit, az első forduló azonban megmutatta, hogy a gazdasági és szociális intézkedések önmagukban nem elegendők a jobboldal előretörésének megállításához.
A jobboldal a parlamentben már megerősödött
Az elemző arra hívta fel a figyelmet, hogy az elnökválasztás mellett lezajlott parlamenti választásokon Flávio Bolsonaro Liberális Pártja (PL) jelentősen megerősítette pozícióit, és mindkét törvényhozási kamarában a legnagyobb politikai erővé vált.
Ezzel szemben Lula Munkáspártja és szövetségesei nem tudták érdemben növelni parlamenti képviseletüket. A szélesebb baloldali pártcsoportnak az új összetételű, 81 tagú szenátusban mindössze 15, az 513 fős képviselőházban pedig 124 mandátuma van az elemzés adatai szerint. (Itt érdemes megjegyezni, hogy Latin-Amerikában hagyományosan a baloldalra jellemző a szuverenista politika, míg a jobboldal a nemzetközi nagytőke pártján áll, és neoliberális gazdaságpolitikai nézeteket képvisel.)
Nogara úgy véli, hogy ez a helyzet mindkét lehetséges elnöki győzelem szempontjából meghatározó. Bolsonaro megválasztása esetén a jobboldal jelentős törvényhozási támogatással alakíthatná át az ország intézményrendszerét, míg Lula újraválasztása esetén a jelenleginél is nehezebb parlamenti viszonyok között kellene kormányoznia.
Flávio Bolsonaro már jelezte, hogy megfelelő parlamenti többség birtokában jelentős alkotmányos változtatásokat kezdeményezne.
Brazília földrajzilag is megosztott
A választási eredmények területi megoszlása Nogara szerint ismét kirajzolta Brazília hagyományos politikai törésvonalait.
Lula elsősorban a szegényebb északkeleti államokban és az északi országrész bizonyos területein szerepelt jól. Bolsonaro ezzel szemben az ország gazdaságilag fejlettebb déli, délkeleti és középnyugati térségeiben, valamint a szövetségi fővárosi körzetben szerzett előnyt.
Az elemző azonban hangsúlyozta, hogy a megosztottság nem kizárólag regionális. Lula például São Paulo városában és Porto Alegrében is győzni tudott, miközben Bolsonaro egyes északkeleti nagyvárosokban szerepelt sikeresen.
Különösen fontosnak tartja São Paulo államot, ahol Bolsonaro több mint 3,4 millió szavazattal előzte meg ellenfelét, valamint Minas Gerais államot, amely hagyományosan meghatározó szerepet játszik az elnökválasztásokon. Utóbbiban 2022-ben még Lula győzött, idén azonban Bolsonaro került előnybe, közel 600 ezer szavazattal.
Nogara szerint a jobboldal egyik legnagyobb erőssége, hogy sikerült megerősítenie támogatottságát azokban a régiókban, amelyek már korábban is Bolsonaro politikai hátországát alkották.
A távol maradt választók dönthetnek
A második fordulóban a két jelölt eltérő stratégiával próbálhatja megszerezni a győzelmet.
Flávio Bolsonaro elsősorban a többi konzervatív és jobboldali elnökjelölt támogatóira számíthat. Augusto Cury, Ronaldo Caiado és Romeu Zema már bejelentette, hogy mögé áll. A további jobboldali jelöltek szavazóinak jelentős része szintén hozzá pártolhat.
Nogara szerint ez komoly előnyt jelenthet, hiszen a kisebb jelöltek együttesen a szavazatok több mint hét százalékát szerezték meg az első fordulóban, támogatóik pedig jellemzően konzervatív és munkáspártellenes beállítottságúak.
Lula kampánya ezzel szemben a választásoktól távol maradt polgárok mozgósítására építhet.
A választásra jogosultak mintegy 21 százaléka nem szavazott az első fordulóban, ami 1998 óta a legmagasabb távolmaradási arány. Az érvénytelen és üres szavazatokat is figyelembe véve a választók közel egynegyede nem adott le érvényes voksot egyik jelöltre sem.
Az elemző szerint különösen fontos, hogy a távolmaradás nagyobb arányban érinti az alacsony jövedelmű rétegeket, amelyek körében Lula hagyományosan erősebb. Emellett jelentős a választásoktól távol maradó fiatalok és idősek aránya is.
Nogara úgy látja, hogy Lula legnagyobb esélyét nem feltétlenül Bolsonaro szavazóinak átállítása, hanem saját társadalmi bázisának szélesebb körű mozgósítása jelentheti.
Amennyiben a hivatalban lévő elnök képes lenne jelentősen csökkenteni a távolmaradást, az megváltoztathatná a második forduló erőviszonyait.
Egy ilyen győzelem történelmi jelentőségű lenne, mivel Brazília demokratikus átmenete óta még egyetlen elnökjelöltnek sem sikerült az első fordulóban elszenvedett vereséget a másodikban megfordítania.
Latin-Amerika egészében visszaszorulóban a szuverenisták
Nogara a brazil választást egy szélesebb latin-amerikai politikai átalakulás részeként értelmezi.
Megállapítása szerint az elmúlt években jelentősen meggyengült a térségben korábban megerősödött baloldali és balközép politikai irányzat, az úgynevezett második rózsaszín hullám. Chile, Bolívia, Peru, Ecuador, Kolumbia és Honduras politikai fordulatai szerinte mind azt jelzik, hogy a jobboldal újabb területeket hódított vissza.
Az elemző ebben meghatározó szerepet tulajdonít Donald Trump latin-amerikai politikájának, amely értékelése szerint nyíltan támogatja a térség jobboldali erőit, és gazdasági, illetve diplomáciai nyomással igyekszik befolyásolni az egyes országok politikai irányvonalát.
Ebben a környezetben Lula Brazíliája a latin-amerikai baloldal és az amerikai befolyással szembeni politikai törekvések egyik legfontosabb támaszává vált.
Nogara ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy a jobboldali választási sikerek nem jelentenek automatikusan tartós politikai stabilitást. Véleménye szerint a neoliberális gazdaságpolitika, az állami intézmények visszaszorítása és a társadalmi egyenlőtlenségek növekedése idővel újabb elégedetlenségi hullámokat válthat ki.
Az elemző Argentína és Bolívia példájával érzékeltette, hogy a jobboldali kormányoknak a választási győzelem után is jelentős társadalmi és gazdasági konfliktusokkal kell szembenézniük.
Lula már bizonyította, hogy képes visszatérni
Az elemzés utolsó részében Nogara Brazília közelmúltjának politikai történetéből merít érveket.
Felidézte, hogy Lula a katonai diktatúra utolsó éveiben, a munkásmozgalomból emelkedett az országos politika élvonalába. A szakszervezeti küzdelmektől a demokratikus átmeneten át jutott el az elnöki tisztségig, miközben politikai pályafutását számos vereség és visszaesés kísérte.
Különösen fontos párhuzamként említette a 2018-as választásokat, amikor Lulát kizárták az elnökválasztási versenyből, Jair Bolsonaro pedig jelentős fölénnyel jutott hatalomra. Négy évvel később azonban Lula visszatért, és legyőzte a hivatalban lévő elnököt.
Nogara szerint a jelenlegi helyzet a baloldal számára lényegesen kedvezőbb, mint 2018-ban volt. A két jelölt közötti különbség alig haladja meg a kétmillió szavazatot, a Munkáspárt rendelkezik működő országos politikai szervezettel, és Lula továbbra is jelentős társadalmi támogatottságra támaszkodhat.
A szerző az első fordulót követően kibontakozó utcai megmozdulásoknak is nagy jelentőséget tulajdonít. A diákmozgalmak és a baloldali szervezetek több nagyvárosban mozgósítottak, São Paulóban pedig tömeggyűléseket tartottak a hivatalban lévő elnök támogatására.
Nogara következtetése szerint Lula győzelme nehéz, de korántsem lehetetlen. Ha október 25-én sikerülne megfordítania az eredményt, az nemcsak Brazília választástörténetében jelentene példátlan fordulatot, hanem a latin-amerikai baloldal számára is új politikai lendületet adhatna.
Az elemző úgy véli, hogy a brazil választás tétje ezért jóval túlmutat a következő elnöki cikluson: az eredmény meghatározhatja, hogy a térségben tovább folytatódik-e a jobboldali fordulat, vagy Brazíliából kiindulva ismét megerősödhetnek a baloldali politikai mozgalmak.
