Ben Norton amerikai oknyomozó újságíró szerint az Egyesült Államok 2015 óta szisztematikusan próbálja térdre kényszeríteni Venezuelát, amikor nyomást gyakorolt Szaúd-Arábiára a világpiaci olajárak letörése érdekében. Ez nemcsak Caracasnak, de Moszkvának és Teheránnak is súlyos veszteségeket okozott.
Az alacsony olajár politikai fegyver volt. A cél az volt, hogy az olajbevételekre épülő gazdaságokat destabilizálják. Venezuela mellett így járt Oroszország, Irán és Brazília is, ahol az Egyesült Államok közvetve támogatta Dilma Rousseff szuvenerista elnök elmozdítását.
Obama kezdte, Trump felerősítette
A venezuelai szankciós politikát Barack Obama indította el, de Donald Trump 2017-es hivatalba lépésével új szintre emelte. Az amerikai intézkedések célja az olajexport ellehetetlenítése volt, hiszen Venezuela egy évszázada olajalapú gazdaság.
Norton felhívta a figyelmet arra, hogy ha hasonló gazdasági blokádot alkalmaznának Szaúd-Arábiával szemben, a királyság valószínűleg összeomlana. Venezuela azonban nem így járt, mert a bolivári forradalom mögött továbbra is jelentős népi támogatás áll.
A bolivári forradalom célkeresztben
A Chávez-féle bolivári modell lényege az állami olajbevételek társadalmi újraelosztása volt, amely ingyenes oktatást, egészségügyet és milliós nagyságrendű lakásépítést biztosított a szegényeknek. Ez a rendszer a szankciók előtt jelentős eredményeket ért el a szegénység és az egyenlőtlenség csökkentésében.
Norton szerint a szankciók célja nem más, mint ennek a modellnek a szétverése, és Washington ezzel nem is titkolt célt követ: a népi-függetlenségi mozgalmak geopolitikai felszámolását.
Összeomló ipar és szankciós félelem
Az amerikai Energiaügyi Hivatal (EIA) is elismerte, hogy a venezuelai olajipar összeomlását elsősorban a szankciók okozták. A másodlagos szankciók elrettentették a külföldi cégeket attól, hogy Caracas olaját vásárolják vagy technológiát szállítsanak.
Ez hasonló minta, mint amit Kuba esetében is láttunk: a gazdasági izoláció nemcsak politikai, de infrastrukturális bénulást is okozott, amit a célország önerőből nem tud kompenzálni.
Az ENSZ szerint is törvénytelenek az intézkedések
Az ENSZ különmegbízottja, Alina Duhan, a szankciók jogszerűségét vizsgáló szakértői csoport vezetője szerint az amerikai intézkedések Venezuela bevételeinek 99%-os zuhanásához vezettek, és súlyosan sértik a nemzetközi jogot.
A gazdasági blokád hatására a kormány működésképtelenné vált, a lakosság pedig humanitárius válságba sodródott.
Guaidó: báb, akit Washington kitalált
Norton rámutat: 2019-ben Trump az alkotmányosságot teljesen figyelmen kívül hagyva ismerte el az ismeretlen ellenzéki politikust, Juan Guaidót „elnökként”, anélkül, hogy bármilyen választáson elindult volna. A puccskísérletet Trump volt nemzetbiztonsági tanácsadója, John Bolton nyíltan ismerte el, és „kudarcba fulladt CIA-akciónak” nevezte.
Ez a politikai manőver még Washington szövetségeseinél is kiverte a biztosítékot, a legtöbb ország már visszavonta Guaidó elismerését.
„Kisdisznó-öböl” 2.0
2020 májusában amerikai támogatással félkatonai inváziós kísérlet is történt, amelyet „Gedeon-hadműveletként” emlegetnek. A vezetője az amerikai különleges erők egy volt katonája, Jordan Goudreau volt, aki a CIA-vel is kapcsolatban állt.
A művelet során kolumbiai területen képeztek ki venezuelai és kolumbiai zsoldosokat, de az akció csúfos kudarcba fulladt, és a CIA utólag minden kapcsolatot tagadott, ahogy azt a hasonló műveleteknél megszokhattuk.
Trump új stratégiája
Norton szerint Trump második elnöki ciklusában immár nem kerülő úton, hanem közvetlenül, az amerikai hadsereg erejére támaszkodva próbál beavatkozni Venezuelában. A cél: a bolivári forradalom végleges felszámolása, ahogy azt Washington már Kubával és Nicaraguával is évtizedek óta próbálja.
A politikai és gazdasági destabilizáció immár nem „puha puccs”, hanem nyílt geopolitikai háború.
Geopolitikai játszma, civil áldozatokkal
Ben Norton elemzése szerint az Egyesült Államok a világ több térségében is agresszívan próbálja ráerőltetni akaratát szuverén államokra, akár a nemzetközi jog megsértésével is. Venezuela, Kuba, Irán, Oroszország, Brazília – mind ugyanannak a stratégiai logikának az áldozatai.
A szerző figyelmeztet: ez nem egyszerű diplomáciai nézetkülönbség, hanem egy tudatos, hosszú távú imperialista program, amelynek célja, hogy minden rivális rendszert gazdaságilag és politikailag ellehetetlenítsen – függetlenül attól, mit akar a népük.
