A The Moscow Times információi szerint a szudáni katonai kormányzat 25 évre egy, a Vörös-tenger partján fekvő haditengerészeti bázist ajánlott fel Oroszország számára, fegyverszállításért és kedvezményes fegyvercsomagért cserébe. A megállapodás tervezete szerint legfeljebb 300 orosz katona állomásozhatna a bázison, kikötőjében pedig akár négy hadihajó, köztük nukleáris meghajtású egységek is lehorgonyozhatnának.
A Port Sudan kikötővárosában lévő haditengerészeti bázis használatba vételével Oroszország ellenőrzése alá kerülne egy, a Szuezi-csatornától délre fekvő stratégiai térség, ahol a becslések szerint a világ tengeri kereskedelmének több mint 12%-a halad át. A leendő orosz bázis közelében találhatók azok a térségek is, ahol az aranyban gazdag Szudán nemesfém-kitermelésének jelentős része zajlik – ezekért a szudáni aranykészletekért több szereplő, köztük az Egyesült Arab Emírségek is versenyez.
A híradások szerint a szudáni hadsereg – amely az RSF (Rapid Support Forces) lázadó milíciával vívott háborúban több fronton hátrányba került – külső katonai támogatás elnyerésére törekszik pozíciói védelme és az elveszített területek visszaszerzése érdekében. A bázisért cserébe Oroszország légvédelmi rakétarendszereket, valamint Szu–30 vagy Szu–35 típusú vadászgépeket szállítana a szudáni hadseregnek.
Régi terv, új háborús tét
Nem teljesen új elképzelésről van szó. 2020 decemberében már született egy orosz–szudáni megállapodás egy Port Sudanban létrehozandó „logisztikai támogató központról”, amely 25 évre szólt, és automatikusan további tízéves periódusokkal hosszabbodhatott volna, ha egyik fél sem emel kifogást. A dokumentum akkor is legfeljebb 300 fő orosz személyzetet és négy hadihajót – köztük nukleáris meghajtású egységeket – engedélyezett.
A 2021-ben kirobbanó politikai válság, majd a 2023 óta tartó polgárháború miatt a bázis ügye átmenetileg háttérbe szorult. 2025 februárjában azonban Ali Júszef Ahmed al-Saríf szudáni külügyminiszter már arról beszélt Moszkvában, hogy a Port Sudan-i orosz bázis létrehozásáról szóló megállapodás továbbra is érvényben van, és a felek egyetértenek a projekt megvalósításában.
Az elmúlt években Oroszország Wagner-csatornákon keresztül szerezte meg befolyását a szudáni aranyszektorban, elsősorban az RSF-hez kötődő hálózatokon át. A Wagner-csoport visszaszorulása és Jevgenyij Prigozsin halála után Moszkva fokozatosan a reguláris hadsereget (SAF) és a katonai tanácsot kezdte támogatni, miközben Afrika Corps néven új struktúrával próbálja átvenni a Wagner szerepét.
A mostani, 25 évre szóló bázis-ajánlat lényegében azt jelenti, hogy a katonai vezetés stratégiai cserét kínál: vörös-tengeri támaszpontért és bányászati hozzáférésért cserébe orosz fegyverrendszereket kér a polgárháborúban, amely már így is több tízezer halálos áldozatot és milliós nagyságrendű belső menekülttömeget eredményezett.
Törökország is bejelentkezett
2017–2018-ban Törökország is jelezte szándékát egy, a Vörös-tengerre néző támaszpont létrehozására Szudánban. A leendő bázis helyszínéül az ország északkeleti részén található Suakin (Szuvákin) szigetét választották, ahol a 19. századig működött egy kikötő, az Oszmán Birodalom regionális támaszpontja. A Recep Tayyip Erdogan török államfő és Omar al-Basir korábbi szudáni elnök között létrejött megállapodáscsomag összértéke mintegy 650 millió dollár volt; ennek részeként Ankara vállalta többek között a kartúmi nemzetközi repülőtér korszerűsítését is.
A török jelenlét terve azonban heves régiós ellenállásba ütközött. Szaúd-Arábia attól tartott, hogy a közelében létrejövő török bázison keresztül Irán fegyvereket juttathat a jemeni húszi lázadóknak, míg Egyiptom számára a Szudánnal vitatott Halaib-háromszög közelsége és Ankara Muszlim Testvériséghez fűződő kapcsolatai jelentettek kockázatot. A viták nyomán a terv fokozatosan lekerült a napirendről.
A jelenlegi orosz–szudáni tárgyalások így egy olyan geostratégiai verseny új felvonását jelentik a Vörös-tenger térségében, ahol Törökország, Oroszország, az Egyesült Államok, Kína és a Gulf-országok is hosszú távú pozíciókért küzdenek – miközben Szudán lakossága a háború, az éhínség és a gazdasági összeomlás árát fizeti meg.
