Elképzelt ostrom, valós bizalmi válság
A kanadai fegyveres erők több mint száz év után először stratégiát dolgoztak ki egy amerikai invázió esetére. A katonai tervezők abból indulnak ki, hogy az Egyesült Államok reguláris erői néhány nap, legfeljebb egy hét alatt áttörnék Kanada szárazföldi és tengeri védelmét, egyszerűen a haderők közti aránytalanság miatt (63,5 ezer aktív kanadai vs. 1,3 millió amerikai katona).
A forgatókönyvek kidolgozása Ottawa válasza Donald Trump retorikájára: a jelenlegi amerikai elnök Kanadát „a 51. államként” emlegette, és nemrég olyan képet posztolt, ahol az amerikai zászló beborítja Kanadát és Grönlandot. A kanadai kormány hivatalosan hangsúlyozza, hogy nem tart valószínűnek egy inváziót, a szcenáriók „elméleti keretek”, nem konkrét haditervek.
Afganisztáni forgatókönyv az északi frontra
Mivel egy klasszikus háborút Kanada biztosan elveszítene, a haditervezők aszimetriára építő, felkelésszerű ellenállásban gondolkodnak. A Globe and Mail-hez eljutott modellek az afgán mudzsahedinek és a tálibok taktikáiból merítenek: rajtaütések, „ütés–futás” akciók, drónok, rejtett utánpótlási útvonalak, a terep alapos ismeretére építő gerillaharc.
A koncepció része egy több százezres tartalékos és civil ellenállási hálózat felépítése is, amely a megszállás után is folytatná a harcot, a lehető legnagyobb károkat okozva az elnyomó erőknek. Kanada emellett európai szövetségesektől, főleg Nagy-Britanniától és Franciaországtól várna támogatást, ha Washingtonnal szemben kisebbségbe szorulna a NATO-n belül.
Üzenet Washingtonnak – és a szövetségeseknek
A kanadai forgatókönyvek létezése elsősorban politikai üzenet: ha egy NATO-alapító, amely részese a NORAD-nak, arra kényszerül, hogy a szövetségesével szemben megvívandó gerillaháborúra is felkészüljön, akkor senki sem számíthat túl sok jóra az Egyesült Államoktól.
Beszédes, hogy a modell létezéséről szóló hírek ugyanazon a napon jelentek meg, amikor Mark Carney kanadai miniszterelnök Davosban arról beszélt: a második világháború utáni, szabályalapú világrend „nem jön vissza”, a világ egy „törés” közepén van.
Carney szerint a nagyhatalmak ma már nyíltan, a gazdasági integrációt és szankciókat fegyverként használva érvényesítik érdekeiket, ezért a közepes hatalmaknak – köztük Kanadának – új szövetségi hálókat kell kiépíteniük.
Az a tény, hogy kormánya eközben már azt modellezi, hogyan vívna gerillaháborút legszorosabb szövetségese ellen, azt üzeni: Carney komolyan gondolja, hogy a 1945 utáni korszak végérvényesen lezárult, és Kanada mostantól egy új realitást vesz alapul a saját biztonsági kalkulusaiban.
