Saleh Al-Jasser szaúdi közlekedési és logisztikai miniszter nemrég bejelentette, hogy hamarosan elkészülhetnek a Törökországot, Szíriát, Jordániát és Szaúd-Arábiát összekötő vasútvonal tanulmányai, amelyeket akár már az év végén bemutathatnak. Az Al Arabiya szerint a projekt célja a regionális integráció erősítése, a kereskedelem támogatása és egy fenntartható szárazföldi szállítási rendszer kialakítása a térség országai között.
A szaúdi miniszter az Al-Arabiya Business műsorában azt nyilatkozta, hogy már évekkel ezelőtt felmerült az említett országokat összekötő vasútvonal megépítésének gondolata, amely jelentősen fellendíthetné a térség kereskedelmét, különösen most, amikor a közel-keleti tengeri útvonalak biztonsága ismét bizonytalanná vált.
A szaúdi vasúti hálózat jelenleg észak felé Qurajjátig, vagyis a jordán határhoz közeli térségig ér el. A Saudi Arabia Railways hivatalos oldala szerint a North Line Rijádot köti össze Qurajjáttal, miközben a királyság a következő években 8 ezer kilométer fölé bővítené teljes hálózatát. Ez különösen érdekessé teszi a mostani tervet, amely tulajdonképpen a meglévő szaúdi infrastruktúrát kapcsolná rá újra a levantei térségre.
A Hidzsáz-vasút öröksége
A miniszter szerint történelmi jelentősége is lenne a még az Oszmán Birodalom idején működő vasúti kapcsolat részleges helyreállításának. Itt azonban érdemes egy pontosítást tenni: a történelmi Hidzsáz-vasút fővonala nem Dzsidda városáig, hanem Damaszkuszból Medináig épült ki, és az eredeti oszmán tervben szerepelt ugyan a további hosszabbítás Mekka felé, de az már nem valósult meg. A vasút elsődleges célja az volt, hogy a birodalom közelebb kösse egymáshoz Damaszkuszt, a Hidzsáz térségét és a zarándokútvonalakat.
A történet történelmi érdekessége az, hogy ez volt az a vasútvonal, amelyet az első világháború idején T. E. Lawrence, vagyis „Arábiai Lawrence” és az általa támogatott arab felkelő erők több ponton is támadtak, hogy megbénítsák az oszmán utánpótlást. A Hidzsáz-vasút így nemcsak közlekedési, hanem katonai-stratégiai szimbólummá is vált a térség történetében.
Damaszkuszi kapcsolódás
A történeti háttérhez az is hozzátartozik, hogy Bejrútnak valóban volt vasúti kapcsolata Damaszkusszal, de ez nem egyszerűen úgy működött, mint a Hidzsáz-vasút egyik „bejrúti mellékvágánya”. A Beirut–Damascus vasút már korábban is létezett, és később kapcsolódott a damaszkuszi hálózathoz; a Hidzsáz-rendszer legismertebb mellékága inkább a Haifa felé futó vonal volt. Ettől még a mai újratervezésben természetesen lehet libanoni kitérő vagy későbbi bekötés, csak történetileg ezt érdemes pontosabban fogalmazni.
Új szárazföldi korridor
A jelenlegi háborús és gazdasági válságidőszakban valóban felértékelődnek a szárazföldi összeköttetések. Ugyanakkor azt is fontos látni, hogy egy ilyen vasútvonal nem helyettesítené teljesen a Hormuzi-szoroson áthaladó olajkereskedelmet. A Nemzetközi Energiaügynökség szerint 2025-ben közel 20 millió hordó olaj haladt át naponta a szoroson, miközben az alternatív exportútvonalak — elsősorban vezetékek — együttes szabad kapacitása ennél jóval kisebb, nagyjából 3,5–5,5 millió hordó/nap. Más szóval: egy új vasúti folyosó inkább kiegészítő stratégiai útvonal lehetne, nem teljes pótlék.
Ettől függetlenül a projekt geopolitikai jelentősége nagy lehet. Egy, Törökországig futó déli-északi vasúti tengely összekapcsolhatná a szaúdi logisztikai hálózatot a levantei és részben az európai piacokkal, miközben Szíria újjáépítéséhez és Jordánia tranzitszerepéhez is új lendületet adhatna. A szaúdi Vision 2030 egyik fő célja éppen az, hogy a királyság globális logisztikai csomóponttá váljon, és a vasútfejlesztések ebbe a stratégiába illeszkednek bele.
Mi lehet ebből valójában?
A mostani bejelentés alapján egyelőre nem építkezésről, hanem előkészítő tanulmányokról van szó. Ez önmagában is fontos jelzés: Rijád, Ankara és a térség több állama láthatóan ismét hosszabb távú, határokon átnyúló infrastrukturális gondolkodásban kezd mozogni. Ha a projekt valóban eljut a megvalósításig, akkor a 21. században részben új életre kelhet egy olyan szárazföldi összeköttetés, amelynek történelmi előképe még az oszmán korszakban született meg.
