Az Egyesült Államokban újabb vita bontakozott ki arról, hogy a kínai holdprogram előretörése nemzetbiztonsági fenyegetést jelent-e Washington számára. A Mitchell Institute for Aerospace Studies friss tanulmánya szerint az amerikai űrprogram következetlensége, a finanszírozási bizonytalanság és a kínai fejlesztések üteme miatt az Egyesült Államoknak fel kellene készülnie arra, hogy a Hold körüli térségben, sőt akár a Hold felszínén is katonai jelenléttel védje érdekeit.
A jelentés szerzője, Kyle Pumroy nyugalmazott amerikai űrerő-ezredes azt állítja, hogy Kína katonailag irányított emberes űrprogramja stratégiai előnyhöz juttathatja Pekinget a holdi hozzáférés, infrastruktúra és erőforrások terén. A tanulmány szerint aki először képes tartós, védhető infrastruktúrát kiépíteni a Föld körüli pályától a Holdig, az jelentős befolyást szerezhet a jövőbeli normák és szabványok kialakításában.
A kínai holdprogram üteme aggasztja Washingtont
Az amerikai aggodalmak középpontjában az áll, hogy Kína 2030 előtt embert akar küldeni a Holdra, és a jelek szerint következetesen halad a cél felé. A kínai programban kulcsszerepet kap a Hosszú Menetelés–10 hordozórakéta, a Mengcsou emberes űrhajó és a Lanjüe holdi leszállóegység. A kínai állami tájékoztatás szerint a Csang’o–7 küldetés a Hold déli pólusát vizsgálná, ahol a jövőbeli állandó infrastruktúra szempontjából fontos erőforrások, köztük vízjég is lehetnek.
Kína az elmúlt hónapokban több fontos tesztet is végrehajtott. A Hosszú Menetelés–10 alacsony magasságú demonstrációs és ellenőrző repülési tesztje 2026 februárjában sikeresen lezajlott, ami fontos mérföldkő a kínai emberes holdprogramban.
A kínai űrprogram másik látványos fejleménye a Sencsou–23 küldetés. A háromfős személyzet májusban érkezett a kínai Tienkung űrállomásra, és az egyik űrhajós egyéves tartózkodásra készül. A hosszú távú mikrogravitációs tapasztalatok fontosak lehetnek a későbbi mélyűri és holdi küldetésekhez is.
Az Artemis halad, de közben csúszik
Az Egyesült Államok továbbra is az egyetlen ország, amely embert juttatott a Holdra, de a visszatérés menetrendje többször módosult. A NASA Artemis-programja eredetileg gyorsabb holdraszállási ütemmel számolt, de az Artemis–3 küldetést átalakították: a 2027-re tervezett repülés már nem holdraszállás lenne, hanem alacsony Föld körüli pályán végzett rendszer- és műveleti teszt. Az ügynökség márciusi közlése szerint ez az Artemis–4 későbbi, 2028-as holdraszállását készítené elő.
A NASA ugyanakkor nem mondott le az állandó holdi jelenlétről. Május végén újabb terveket és szerződéseket jelentett be holdjárók, leszállóegységek és felderítő drónok fejlesztésére. Az amerikai elképzelés szerint a Hold déli pólusán több szakaszban épülne ki a bázis: előbb robotikus előkészítő küldetések, majd kezdeti infrastruktúra, végül tartós emberi jelenlét következne.
A Hold nem lehet katonai támaszpont
A Mitchell-jelentés legvitatottabb állítása az, hogy az Egyesült Államoknak katonai emberes űrprogramban kellene gondolkodnia. A javaslat szerint az amerikai űrerőnek olyan képességeket kellene kialakítania, amelyekkel aktív szolgálatú katonákat lehetne Föld körüli pályára, űrállomásokra, később pedig akár a Hold térségébe vagy felszínére telepíteni.
Ez azonban érzékeny jogi és politikai kérdés. Az 1967-es Világűrszerződés kimondja, hogy a Holdat és más égitesteket kizárólag békés célokra lehet használni. Tilos katonai bázisokat, létesítményeket és erődítéseket létrehozni, fegyvereket tesztelni vagy katonai manővereket végrehajtani az égitesteken.
A szerződés ugyanakkor nem tiltja a katonai személyzet részvételét tudományos kutatásban vagy más békés célú tevékenységben. Ez a kiskapu régóta vitatott kérdés: hol húzódik a határ a békés, de katonai személyzettel végzett űrtevékenység és az űr militarizálása között?
Erőforrások, szabványok és a holdi gazdaság
A vita valójában nem csak arról szól, hogy ki száll le előbb a Holdra. A tét a jövőbeli holdi gazdaság, az erőforrásokhoz való hozzáférés, a déli pólus térsége, a vízjég, az energiaellátás, a kommunikációs infrastruktúra és a technológiai szabványok kialakítása.
Az amerikai stratégiai gondolkodásban egyre gyakrabban jelenik meg az az állítás, hogy aki előbb hoz létre működő infrastruktúrát, az a gyakorlatban normateremtő pozícióba kerülhet. A kínai fél viszont következetesen visszautasítja, hogy a világűrt nagyhatalmi vetélkedés színtereként kezeljék. A kínai külügyminisztérium korábban úgy fogalmazott: a világűr nem a nagyhatalmi versengés arénája, Peking pedig nyitott űregyüttműködésben és az emberiség közös űrkutatási ügyének előmozdításában érdekelt.
Új űrverseny vagy új fegyverkezési logika?
Az amerikai vita azért különösen fontos, mert az űrverseny nyelvezete egyre inkább biztonságpolitikai és katonai nyelvvé alakul. A NASA hivatalosan továbbra is tudományos, kutatási és gazdasági célokkal indokolja az Artemis-programot, de a katonai gondolkodásban már megjelent a Hold mint stratégiai tér.
Kína közben saját menetrendje szerint halad: 2030 előtt emberes holdraszállást, a 2030-as évek közepére pedig a Hold déli pólusához kapcsolódó állandó kutatási infrastruktúrát tervez. Az Egyesült Államok pedig attól tart, hogy ha a kínai jelenlét válik előbb tartóssá, Peking befolyásolhatja a jövő holdi szabályait.
A kérdés így már nem egyszerűen az, hogy ki tűzi ki előbb a zászlót. Hanem az, hogy a Hold a nemzetközi együttműködés terepe marad-e, vagy a földi geopolitikai versengés újabb kiterjesztésévé válik. A mostani amerikai javaslatok alapján egyre nagyobb a veszélye annak, hogy a következő űrverseny nemcsak tudományos és technológiai, hanem katonai logika szerint is szerveződik majd.
