A ritkaföldfémek és kritikus ásványok ügye a G7-csúcson már nem egyszerű kereskedelmi kérdésként jelent meg, hanem gazdaságbiztonsági és stratégiai fegyverként. Takaicsi Szanae japán miniszterelnök Évian-les-Bains-ben arra figyelmeztette a világ legfejlettebb ipari országait, hogy a kínai exportkorlátozások nemcsak Japánnak okoznak gondot, hanem a G7-országok és a velük együttműködő államok ellátási láncait is súlyosan érinthetik.
Japán nem akar újabb kínai ritkaföldfém-sokkot
Takaicsi a G7-csúcson különösen a kritikus ásványok és ritkaföldfémek ellátásbiztonságát emelte ki. A japán kormányfő szerint a fejlett ipari országoknak gyorsítaniuk kell az együttműködést, mert Kína továbbra is meghatározó szereplő a ritkaföldfémek, állandó mágnesek és más stratégiai nyersanyagok feldolgozásában.
Ezek az anyagok nélkülözhetetlenek az elektromos autók, szélturbinák, félvezetők, akkumulátorok, kommunikációs eszközök és modern fegyverrendszerek gyártásához. Vagyis nem csupán gazdasági, hanem katonai és technológiai függőségről van szó.
Japán számára ez különösen érzékeny kérdés. Az ország a 2010-es kínai–japán ritkaföldfém-vita óta tudatosan próbálja csökkenteni kitettségét Pekinggel szemben, de a teljes leválás nem sikerült. A kínai feldolgozóipari dominancia miatt Tokió továbbra is kiszolgáltatott a kínai exportengedélyezésnek és politikai nyomásgyakorlásnak.
A G7 közös készletezéssel válaszolna
Takaicsi egyik fő javaslata az volt, hogy a G7-országok alakítsanak ki összehangolt készletezési rendszert a kritikus ásványokból. Ez azt jelentené, hogy az egyes országok nem külön-külön próbálnának vészhelyzeti tartalékokat felhalmozni, hanem egymással összekapcsolt, információmegosztáson és közös válságkezelésen alapuló rendszert hoznának létre.
A G7 vezetői végül elfogadtak egy nyilatkozatot a kritikus ásványok ellátási láncainak biztosításáról. A dokumentum célja, hogy a csoport 2030-ig csökkentse függését bármely egyetlen, G7-en és partnerországokon kívüli beszállítótól. A kiindulópont a lítium és a nikkel, később pedig évente újabb kritikus ásványokat vonnának be a mechanizmusba, különös tekintettel a ritkaföldfémekre.
A terv része a készletezés, az új bányászati és feldolgozóipari beruházások támogatása, a piaci adatok megosztása, az újrahasznosítás erősítése és a Nemzetközi Energiaügynökség bevonása is. Ez már nem egyszerű japán kezdeményezés, hanem a nyugati gazdasági blokk egyik új válasza a kínai nyersanyagfölényre.
Kína dominanciája a feldolgozásban a legnagyobb gond
A kritikus ásványoknál nem csak az számít, hol találhatók a lelőhelyek. Legalább ilyen fontos, ki tudja az ércet finomítani, szétválasztani és ipari felhasználásra alkalmas anyaggá alakítani. Kína éppen ebben a köztes, feldolgozóipari szakaszban vált szinte megkerülhetetlenné.
A G7 számára ezért nem elég új bányákat keresni Ausztráliában, Kanadában, Afrikában vagy Latin-Amerikában. Teljes értékláncot kell építeni a bányászattól a feldolgozáson át a mágnesek és akkumulátor-alapanyagok gyártásáig. Ez hosszú, drága és politikailag is nehéz folyamat.
A Reuters szerint a G7 célja, hogy 2030-ra a ritkaföldfémek és állandó mágnesek esetében 60 százalék alá csökkentse a függést bármely egyetlen külső beszállítótól, hosszabb távon pedig 50 százalék körüli szintre szorítsa azt vissza. Ez ambiciózus cél, mert Kína ma a feldolgozott ritkaföldfémek és mágnesek globális piacának meghatározó részét ellenőrzi.
Japánnak van tapasztalata a kínai nyomással
2010-ben a Szenkaku-, kínai nevén Tiaojü-szigetek körüli vita után Kína ideiglenesen korlátozta vagy megakasztotta a Japánba irányuló ritkaföldfém-szállításokat. Tokióban és a nyugati elemzői körökben – függetlenül annak összetettségétől – az esetet máig a kínai gazdasági nyomásgyakorlás klasszikus példájaként tartják számon.
Ez a sokk késztette Japánt arra, hogy alternatív beszállítókat keressen, befektessen ausztrál és más nem kínai ritkaföldfém-projektekbe, fejlessze az újrahasznosítást, és csökkentse a kínai import arányát. A japán stratégia részben sikeres volt, de a mostani konfliktus megmutatta: a kitettség csökkenthető, de nem szüntethető meg egyik napról a másikra.
Az utóbbi hónapokban újra felerősödtek a kínai–japán feszültségek. Elemzések szerint Kína 2026 elején olyan kettős felhasználású termékek exportját korlátozta Japán felé, amelyek ritkaföldfémeket, állandó mágneseket, galliumot, germániumot, grafitot és más stratégiai anyagokat is érinthetnek. Ezek a nyersanyagok a japán hadiipar, elektronikai ipar és autóipar számára egyaránt fontosak.
Tajvan árnyéka is rávetül a vitára
A kínai–japán ritkaföldfém-vita mögött nem pusztán iparpolitika áll. A feszültséget erősíti Tajvan kérdése is. Takaicsi korábban arról beszélt, hogy egy Tajvan függetlensége létfontosságú biztonsági kérdés Japán számára, ezért azt katonai erővel is biztosítani kell. Peking ezt rendkívül élesen fogadta, és a kínai reakciókban a gazdasági eszközök is megjelentek.
A kritikus ásványok így a Tajvan körüli stratégiai versengés egyik gazdasági frontjává váltak. Kína azt üzeni: aki a térség katonai-politikai egyensúlyában vele szemben foglal állást, annak számolnia kell anyagi következményekkel is. Japán és a G7 viszont éppen azt próbálja elérni, hogy a kínai nyersanyagfölény ne legyen alkalmas ilyen típusú „zsarolásra”.
Ezért beszélhetünk „ásványfegyverről”: nem azért, mert a ritkaföldfémek önmagukban fegyverek, hanem mert a hozzáférésük korlátozása képes megbénítani egész iparágakat.
Tokió a tengerfenékben és a szövetségekben bízik
Japán nemcsak diplomáciai eszközökkel próbál válaszolni. Az ország régóta kutatja a Csendes-óceán mélyén található ritkaföldfém-lelőhelyeket, különösen Minamitorisima térségében. A japán tervek szerint a tengerfenéki üledékek hosszabb távon csökkenthetnék az ország kínai függését, bár a mélytengeri kitermelés gazdasági és környezeti kérdései még távolról sem lezártak.
Tokió közben olyan partnerekkel is erősíti együttműködését, mint Ausztrália, Franciaország, az Egyesült Államok és Kanada. A cél nem feltétlenül az, hogy Japán mindent maga termeljen ki, hanem hogy megbízható, politikailag kevésbé kockázatos ellátási hálózatot építsen.
A G7-es kezdeményezés ebbe a stratégiába illeszkedik. Japán egyedül nem tudja megtörni Kína feldolgozóipari dominanciáját, de a legfejlettebb ipari országok közös készletezéssel, beruházásokkal és piaci koordinációval már nagyobb mozgásteret teremthetnek.
Peking szerint a G7 blokkosítja a világgazdaságot
Kína a G7 döntéseire élesen reagált. A kínai külügyminisztérium szerint Peking exportellenőrzési rendszere megfelel a nemzetközi gyakorlatnak, és a világ békéjét, a regionális stabilitást, valamint a fegyverkezés terjedésének megakadályozását szolgálja.
Peking azt állítja, hogy a G7 valójában „kis klubok” szabályait próbálja ráerőltetni a világgazdaságra, és ezzel torzítja a nemzetközi kereskedelmi rendet. A kínai érvelés szerint a Nyugat nem ellátásbiztonságot épít, hanem új gazdasági blokkosodást hoz létre.
A G7 ezzel szemben látszólag gazdasági biztonsági kérdésként kezeli a témát. A nyugati országok szerint a kínai dominancia olyan stratégiai kockázat, amelyet nem lehet többé egyszerű piaci adottságként elfogadni. Ez a véleményük azonban nem független attól, hogy Peking egyre több területen húz el az EU mellett, és már az USA elsőségét is fenyegeti.
