Az iráni konfliktus a nyílt katonai összecsapás után diplomáciai alkuba fordulhat, de ez még nem béke. Washington és Teherán Svájcban próbálhatja végleges megállapodássá formálni az átmeneti memorandumot, miközben Izrael, Libanon és a Hormuzi-szoros továbbra is bármikor felrobbanthatja a folyamatot.
A háborúból alku lett, de nem lett béke
Az Axios értesülései szerint Steve Witkoff amerikai elnöki különmegbízott Svájcba tart, ahol az Egyesült Államok és Irán közötti tárgyalások újabb fordulója kezdődhet. A hírek szerint Jared Kushner már Svájcban van, az iráni külügyminiszter, Abbász Arakcsi pedig szintén útnak indulhat, bár Teheránban még az utolsó pillanatban is mérlegelték a részvételt.
A tárgyalásokat eredetileg június 19-re tervezték, de Irán a libanoni izraeli támadások miatt felfüggesztette a részvételét. Ez önmagában is megmutatja, hogy a mostani alku nem kétoldalú amerikai–iráni technikai egyeztetés, hanem egy egész közel-keleti válságcsomag kezelése.
A június 18-án aláírt egyetértési memorandum alapján Washington és Teherán nagyjából két hónapot kapna arra, hogy végleges megállapodást dolgozzon ki. A csomagban a nukleáris program, a szankciók, az iráni befagyasztott eszközök, a Hormuzi-szoros megnyitása és a regionális frontok lecsendesítése is szerepel.
Teherán erőből ülhet asztalhoz
A konfliktus egyik legfontosabb tanulsága, hogy Irán nem összeomolva, hanem alkupozícióval érkezhet a tárgyalóasztalhoz. A Hormuzi-szoros ügye kulcskérdéssé vált: Teherán jelezte, hogy a tárgyalási időszak alatt biztosíthatja az áthaladást, de közben olyan tranzit- és biztosítási rendszert építene ki, amely a jövőben tényleges iráni ellenőrzést jelenthet a világ egyik legfontosabb tengeri útvonala fölött.
Ez nem egyszerű technikai részlet. Ha Irán képes volt a Hormuzi-szorost globális alkutárggyá tenni, akkor katonai nyomásgyakorlását politikai tőkévé alakította. Washington ezért egyszerre próbálja megnyitni az útvonalat, megnyugtatni az olajpiacokat és elkerülni, hogy Teherán precedenst teremtsen a stratégiai vízi útvonalak zsarolási potenciáljára.
A szankciók enyhítése szintén kulcskérdés. A The Wall Street Journal értesülései szerint felmerült, hogy Kataron keresztül több milliárd dollárnyi iráni befagyasztott eszközt oldanának fel humanitárius célokra. Más értesülések szerint az olajexport korlátozásain is enyhíthetnek. Ez Teherán számára gyors gazdasági levegővételt jelentene.
A Forradalmi Gárda lehet az alku nagy nyertese
A Reuters ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy az iráni gazdaság szerkezete miatt a szankciók enyhítésének egyik legnagyobb nyertese az Iszlám Forradalmi Gárda lehet. A szervezet az elmúlt években kiterjedt gazdasági hálózatot épített ki az olajiparban, a hajózásban, az építőiparban, a médiában, a turizmusban és több más stratégiai ágazatban.
Ez a békefolyamat egyik legnagyobb ellentmondása. A Nyugat úgy próbálhatja gazdaságilag stabilizálni Iránt, hogy közben óhatatlanul megerősítheti azt a katonai-gazdasági struktúrát, amelyet eddig a szankciós politika egyik fő célpontjának tekintett.
A nyugati vállalatok számára ez jogi és politikai aknamező. Ha visszatérnek az iráni piacra, könnyen olyan cégekkel kerülhetnek kapcsolatba, amelyek közvetlenül vagy közvetve a Forradalmi Gárdához kötődnek. Az Egyesült Államokban a gárda továbbra is terrorista szervezetként szerepel, így az üzleti nyitás nem pusztán gazdasági, hanem jogi kockázat is.
Izrael attól tart, egyedül maradt
Az izraeli sajtóban egyre erősebben jelenik meg az a félelem, hogy az amerikai–iráni memorandum valójában Irán regionális megerősödését rögzíti. A Maariv értékelése szerint Izrael elveszítette azt a képességét, hogy önállóan alakítsa a Közel-Kelet stratégiai környezetét, és a térség erőviszonyai Teherán javára mozdultak el.
Ez túlzásnak tűnhet, de az izraeli belpolitikai hangulat valóban feszült. Az izraeli 12-es csatorna felmérése szerint csak a megkérdezettek kis része érzi úgy, hogy Izrael győzött a háborúban. A közvéleményben egyszerre jelent meg a Trump iránti bizalmatlanság, a Netanjahuval szembeni elégedetlenség és az a felismerés, hogy Washington nem feltétlenül hajlandó Izrael háborús céljait a végsőkig követni.
Ez fordulópont lehet. Netanjahu korábban azt az üzenetet közvetítette, hogy Irán rendszere megrendíthető, sőt akár meg is dönthető. Ha viszont a háború vége egy amerikai–iráni alku, akkor Izrael nem rendszerváltást, hanem egy új iráni alkupozíciót kapott.
Libanon lehet a tárgyalások gyújtózsinórja
A svájci tárgyalások legnagyobb közvetlen kockázata a libanoni front. Teherán egyértelművé tette, hogy a Washingtonnal folytatott egyeztetéshez teljes tűzszünetet akar látni Libanonban. Ez azt jelenti, hogy Irán a Hezbollah-frontot nem különálló mellékszálnak, hanem az alku részének tekinti.
Izrael számára ez rendkívül kellemetlen helyzet. Ha elfogadja a libanoni front lecsendesítését, akkor részben elveszíti azt az eszközt, amellyel nyomást gyakorolhat Irán szövetségi rendszerére. Ha viszont tovább eszkalál Libanonban, akkor könnyen őt tehetik felelőssé a tárgyalási folyamat kisiklatásáért.
Ezért a konfliktus mostani szakaszában a legnagyobb veszély nem feltétlenül egy közvetlen amerikai–iráni összecsapás, hanem egy izraeli–libanoni provokációs spirál. Egy rosszul időzített csapás vagy egy Hezbollah-válasz elég lehet ahhoz, hogy Teherán felfüggessze a tárgyalásokat, Washington pedig újra katonai kényszerhelyzetbe kerüljön.
Pakisztán és Katar csendben felértékelődött
A diplomáciai háttérmozgások is sokatmondók. Katar továbbra is kulcsszerepet játszik a közvetítésben, miközben a pakisztáni belügyminiszter, Mohszin Nakvi Teheránba utazott, hogy iráni tisztviselőkkel egyeztessen a tárgyalási folyamatról.
Ez azt mutatja, hogy a válságkezelés már nem kizárólag Washington, Moszkva, Peking vagy Brüsszel diplomáciai terepe. A közvetítői szerepekben egyre inkább olyan államok jelennek meg, amelyek egyszerre tudnak beszélni Teheránnal, Washingtonnal és a régió más szereplőivel.
Katar pénzügyi és közvetítői csatornákat adhat, Pakisztán pedig politikai és biztonsági garanciális szerepet kaphat. Ez különösen fontos Irán számára, mert így nem közvetlen amerikai nyomás alatt, hanem több közvetítőn keresztül tudja kezelni az alkufolyamatot.
Merre tart az iráni konfliktus?
A legvalószínűbb forgatókönyv jelenleg nem a teljes béke, hanem egy törékeny, szakaszos alku. Washington célja az, hogy megnyissa Hormuzt, visszafogja az iráni nukleáris programot, elkerülje az olajpiaci sokkot, és kimeneküljön egy költséges háborús logikából. Teherán célja az, hogy szankcióenyhítést, pénzügyi mozgásteret, regionális elismerést és biztonsági garanciákat kapjon.
Izrael ezzel szemben attól tart, hogy a folyamat az iráni befolyás intézményesítéséhez vezet. Ezért Netanjahu számára a libanoni front politikai eszközzé válhat: nem feltétlenül azért, mert Izrael nagy háborút akar, hanem mert a svájci tárgyalások sikerétől tart.
A konfliktus tehát nem lezárul, hanem átalakul. Az iráni háború katonai szakasza után most a politikai elszámolás kezdődik: ki tudja a harctéren elért vagy túlélésként bemutatott eredményeit diplomáciai formába önteni.
Ha a svájci folyamat sikeres lesz, Irán nem legyőzött félként, hanem elismert regionális szereplőként kerülhet ki a válságból. Ha viszont Libanon, Hormuz vagy az izraeli belpolitika felrobbantja a tárgyalásokat, akkor a mostani memorandum csak rövid szünet lesz egy újabb, még veszélyesebb közel-keleti háború előtt.
