A Hormuzi-szoros térségében az Egyesült Államok és Irán között ismét fegyveres csapásváltások történtek, miközben Washingtonban Libanon és Izrael amerikai közvetítéssel olyan keretmegállapodást írt alá, amely a Hezbollah lefegyverzését és a libanoni állami szuverenitás helyreállítását tenné a rendezés központi elemévé. Washington és Tel-Aviv tehát egyszerre próbálja korlátozni Irán mozgásterét a Perzsa-öbölben és a levantei térségben.
Hormuzi válasz
Az amerikai Középső Parancsnokság, a CENTCOM közlése szerint az Egyesült Államok június 26-án iráni célpontokat támadott, miután Washington állítása szerint Irán egy nappal korábban drónnal talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szoros térségében. Az amerikai fél szerint a szingapúri zászló alatt közlekedő M/V Ever Lovely a szorosból kifelé haladt az ománi partok mentén, amikor támadás érte. A CENTCOM azt állította, hogy válaszul iráni rakéta- és dróntároló létesítményeket, valamint part menti radarállásokat mértek csapás alá.
Teherán ezzel szemben egészen más keretben értelmezi az eseményeket. Az iráni Forradalmi Gárda haditengerészete szerint az amerikai támadás az iráni partok elleni agresszió volt, amelyre válaszul iráni erők amerikai katonai állásokat támadtak a térségben. Az iráni közlés szerint Washington megsértette azokat a megállapodásokat, amelyek a Hormuzi-szoros hajóforgalmának ellenőrzését Iránnal való koordinációhoz kötik.
A Forradalmi Gárda figyelmeztetése egyértelmű: ha az Egyesült Államok megismétli a támadást, az iráni válasz „sokkal szélesebb körű” lesz. Ez a mondat különösen súlyos a jelenlegi helyzetben, mert a Hormuzi-szoros a globális energiakereskedelem egyik kulcspontja. Minden olyan incidens, amely a kereskedelmi hajózást, a biztosítási feltételeket vagy a katonai kíséret kérdését érinti, azonnal túlmutat Irán és az Egyesült Államok kétoldalú konfliktusán.
Törékeny tűzszünet
A washingtoni értelmezés szerint Irán megsértette a tűzszünetet, amikor kereskedelmi hajót támadott a szorosban. Az iráni fél ezzel szemben azt állítja, hogy a hajóforgalom szabályozása a megállapodások része, és az Egyesült Államok próbálta kikényszeríteni azok megsértését. Így ugyanaz az esemény két teljesen eltérő narratívában jelenik meg: Washington a szabad hajózás védelméről beszél, Teherán pedig szuverenitásról, ellenőrzési jogokról és amerikai provokációról.
A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a mostani incidens nem elszigetelt ügy. Az elmúlt hetekben a Hormuzi-szoros körül már többször is előkerült a hajózási útvonalak, a biztonsági garanciák, az iráni ellenőrzés és az amerikai katonai jelenlét kérdése. A térségben ezért nemcsak az a veszély, hogy egy újabb csapás közvetlen katonai válaszokat vált ki, hanem az is, hogy a felek eltérő jogi és politikai értelmezései miatt a tűzszünet önmagában is vitatottá válik.
Ez a fajta bizonytalanság a legveszélyesebb diplomáciai állapotok közé tartozik. Amikor a felek már abban sem értenek egyet, hogy mit jelent a megállapodás betartása, akkor minden hajózási incidens, radarérintkezés vagy figyelmeztető lövés válságba torkolhat.
Libanoni alku
Miközben a Perzsa-öbölben újra fegyveres válaszcsapások történtek, Washingtonban Libanon és Izrael amerikai közvetítéssel aláírta az úgynevezett háromoldalú keretmegállapodást. A dokumentum célja hivatalosan az, hogy előkészítse a két ország közötti tartós biztonsági rendezést, a libanoni állam szuverenitásának helyreállítását és a déli határvidék stabilizálását.
A megállapodás lényege, hogy a libanoni hadsereg fokozatosan átvenné a tényleges biztonsági ellenőrzést az ország területe felett, miközben megtörténne a nem állami fegyveres csoportok, mindenekelőtt a Hezbollah lefegyverzése és katonai infrastruktúrájának felszámolása. A szöveg szerint Izrael ennek előrehaladásával párhuzamosan vonulna ki fokozatosan a libanoni területekről.
A gyakorlatban azonban éppen ez a megállapodás legkényesebb pontja. Izrael azt hangsúlyozza, hogy hadereje addig marad a dél-libanoni biztonsági övezetben, amíg a Hezbollahot nem fegyverzik le. A Hezbollah és támogatói viszont úgy értelmezik a dokumentumot, hogy az az izraeli megszállás és az amerikai nyomásgyakorlás legalizálására szolgál, miközben Libanont belső konfrontáció felé tolhatja.
Fegyver és állam
A libanoni vita magja tehát nem pusztán külpolitikai. A kérdés valójában az, hogy ki gyakorolja a fegyveres erő monopóliumát Libanonban. A keretmegállapodás amerikai és izraeli olvasata szerint a libanoni államnak vissza kell szereznie teljes ellenőrzését saját területe felett, és nem maradhat olyan fegyveres szervezet az országban, amely önálló háborús vagy biztonsági szerepet játszik.
A Hezbollah ezzel szemben történelmi, politikai és katonai szerepére hivatkozik, és a fegyveres ellenállást Libanon védelmének részeként mutatja be. A szervezet támogatói szerint a megállapodás nem a szuverenitást állítaná helyre, hanem ellenkezőleg: amerikai–izraeli felügyelet alá helyezné Libanon biztonsági döntéseit. Ezt erősíti az a pont is, amely amerikai részvétellel működő katonai koordinációs mechanizmust hozna létre az egyezmény végrehajtására.
A megállapodás hírére több libanoni térségben tiltakozások kezdődtek. Bejrútban és a déli külvárosokban tüntetők vonultak utcára, több helyen utakat zártak le. A tüntetők azt kifogásolták, hogy a hatóságok olyan kerethez adták nevüket, amely szerintük közvetlen tárgyalásokon és külső nyomáson keresztül kényszerítene rá Libanonra egy Izrael számára kedvező biztonsági rendet.
Iráni veszteség
A két válsággóc között politikai kapcsolat is van. Izrael és az Egyesült Államok a libanoni keretmegállapodást úgy mutatja be, mint amely gyengíti Irán regionális hálózatát, különösen a Hezbollahot. Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök a megállapodást saját értelmezésében stratégiai eredményként állította be, amely szerinte csapást mér Irán libanoni befolyására. Washington számára pedig a libanoni folyamat azt a célt szolgálja, hogy az állami intézményeken keresztül szorítsa vissza a Teheránhoz kötődő fegyveres struktúrákat.
Irán szempontjából ez kettős nyomást jelent. A Perzsa-öbölben az amerikai katonai jelenlét és a hajózási ellenőrzés vitája korlátozza Teherán mozgásterét, Libanonban pedig az Egyesült Államok és Izrael olyan politikai folyamatot próbál intézményesíteni, amely a Hezbollah katonai szerepének felszámolását tűzi ki célul. Ezért a mostani események nem különálló hírek, hanem egy regionális erőpróba egymást erősítő epizódjai.
A Közel-Kelet ezért ismét olyan pontra jutott, ahol a tűzszünetek, keretmegállapodások és biztonsági mechanizmusok papíron a deeszkalációt szolgálják, de ha a felek ezeket a saját stratégiai előrenyomulásuk eszközeként használják, akkor az ismét eszkalációhoz vezethet.
