Irán tagadja, hogy közvetlen tárgyalásokat folytatna az Egyesült Államokkal Dohában, miközben amerikai küldöttek, katari közvetítők és iráni szakértők is a térség diplomáciai központjává vált katari főváros körül mozognak. A kép első ránézésre zavaros: Donald Trump amerikai elnök újabb dohai egyeztetésekről beszélt, Teherán viszont világossá tette, hogy nem tárgyal közvetlenül Washingtonnal, hanem a korábban elfogadott memorandum végrehajtásáról egyeztet Katarral.
A háttérben egy törékeny békefolyamat áll, amelynek tétje jóval nagyobb annál, hogy két delegáció egy tárgyalóasztalhoz ül-e. A kérdés az, sikerül-e tartósan lezárni az Egyesült Államok, Izrael és Irán közötti háborús spirált, stabilizálni a Hormuzi-szorost, felszabadítani Irán befagyasztott pénzügyi eszközeinek egy részét, és megakadályozni, hogy a libanoni front vagy a Perzsa-öböl újra lángba borítsa a térséget.
Nincs közvetlen tárgyalás
Az iráni külügyminisztérium szóvivője, Eszmail Baghaei szerint az iráni delegáció dohai útjának célja nem az Egyesült Államokkal folytatott közvetlen egyeztetés, hanem a háború lezárásáról szóló memorandum egyes pontjainak végrehajtása. A legfontosabb téma az iráni befagyasztott pénzek felszabadítása.
Baghaei hangsúlyozta, hogy a következő napokban „semmilyen szinten” nem lesz találkozó az amerikai féllel. Szerinte az amerikai küldöttek katari jelenléte nincs összefüggésben az iráni szakértői delegáció útjával. Teherán álláspontja szerint a folyamat jelenlegi szakasza nem a végleges megállapodásról, hanem a már elfogadott memorandum végrehajtásáról szól.
Katar hasonlóan óvatosan fogalmazott. A dohai külügyminisztérium megerősítette, hogy Steve Witkoff amerikai különmegbízott és Jared Kushner Katarban tartózkodik, de közölte: nem közvetlen amerikai–iráni tárgyalásokra érkeztek. A katari fél szerint az amerikai küldöttek a közvetítőkkel és katari tisztségviselőkkel egyeztetnek regionális kérdésekről, köztük Iránról, Libanonról és a tágabb térség biztonságáról.
A pénz kérdése
A békefolyamat egyik kulcsa Irán befagyasztott vagyonának felszabadítása. Teherán évek óta azt állítja, hogy az amerikai szankciók miatt külföldön tartott iráni pénzeszközökhöz nem fér hozzá. Az összegről nincs egységes hivatalos adat, de nemzetközi sajtójelentések 100 milliárd dollárt is meghaladó összegekről írnak.
A mostani megállapodásban különösen fontos szerepet kapnak a Katarban zárolt iráni források. Maszúd Pezeskján iráni elnök szerint a szükséges lépések már megindultak, és első körben 6 milliárd dollár szabadulhat fel a 12 milliárdos katari keretből. Irán ezt nem pusztán pénzügyi kérdésként kezeli, hanem a Washingtonnal kötött alku komolyságának próbájaként.
Teherán logikája egyszerű: ha az Egyesült Államok valóban tartós rendezést akar, akkor a szankciós nyomás enyhítésének és a befagyasztott eszközök hozzáférhetővé tételének kézzelfoghatóan meg kell jelennie. Az iráni álláspont szerint a megállapodás csak akkor haladhat előre, ha a felek „lépésről lépésre” teljesítik vállalásaikat.
Lépésről lépésre
Az Al Mayadeen által idézett iráni nyilatkozatok szerint Teherán a memorandumot a „lépésért lépést” elve alapján kezeli. Ez azt jelenti, hogy Irán saját vállalásait Washington teljesítéséhez köti. Ha az Egyesült Államok végrehajtja a rá vonatkozó pontokat, Teherán is folytatja a folyamatot; ha viszont a vállalások elakadnak, az egész békefolyamat problémákba ütközhet.
Baghaei szerint a memorandum több pontja egymásra épül. A végleges megállapodásról szóló tárgyalások csak akkor kezdődhetnek meg, ha a korábbi rendelkezések – köztük az olajexporthoz kapcsolódó engedélyek, a befagyasztott pénzek felszabadítása, a biztonsági és gazdasági vállalások – ténylegesen működésbe lépnek.
Ez a megközelítés egyszerre tükrözi Irán bizalmatlanságát és tárgyalási stratégiáját. Teherán nem akar úgy belépni a végső alkuba, hogy előbb ne kapjon kézzelfogható gazdasági és politikai garanciákat. Washington viszont attól tart, hogy Irán a gazdasági könnyítések után is megőrzi stratégiai zsarolási lehetőségeit, különösen a Hormuzi-szoros felett.
Hormuzi próba
A Hormuzi-szoros a békefolyamat egyik legveszélyesebb pontja. A világ egyik legfontosabb tengeri energiaútvonaláról van szó, amelyen keresztül a globális olaj- és LNG-kereskedelem jelentős része halad. A háború idején a szoros forgalma visszaesett, az ellátási félelmek pedig felhajtották az olajárakat.
A memorandum egyik legfontosabb célja a szoros helyzetének fokozatos normalizálása, de a tűzszünet itt továbbra is törékeny. Az elmúlt napokban újabb hajótámadásokról, amerikai válaszcsapásokról és iráni megtorlásokról érkeztek hírek. Irán közben Ománnal is egyeztetett a Hormuzon áthaladó hajóforgalom jövőbeli kezeléséről.
Teherán hangsúlyozza, hogy tisztában van a szoros biztonságával kapcsolatos felelősségével, de nem fogadja el külső szereplők beavatkozását. Ez különösen érzékeny kérdés, mert Irán számára Hormuz egyszerre biztonsági pajzs, geopolitikai eszköz és gazdasági alkuerő.
Libanoni feltétel
A dohai folyamat nemcsak Iránról és az Egyesült Államokról szól. A megállapodás regionális dimenziójához Libanon is hozzátartozik. Teherán azt szeretné, hogy bármilyen rendezés foglalkozzon az izraeli katonai jelenléttel és a dél-libanoni helyzettel is.
Libanonban az amerikai közvetítéssel létrejött keretmegállapodás alapján Izrael fokozatos kivonulása kerülhet napirendre, de a folyamatot a libanoni hadsereg szerepvállalásához és a fegyveres csoportok, mindenekelőtt a Hezbollah leszereléséhez kötik. Ez viszont súlyos belső feszültséget okoz. A Hezbollah elfogadhatatlannak tartja, hogy az izraeli kivonulást saját fegyverzetének kérdéséhez kössék.
Irán ebben a kérdésben is azt üzeni: a térség békéje nem rendezhető különálló dossziékban. Teherán szerint a Perzsa-öböl, Hormuz, Libanon, Gáza és a szankciós kérdés összefügg. Washington ezzel szemben valószínűleg szakaszolni akarja a folyamatot, hogy a legveszélyesebb katonai kockázatokat külön kezelje.
Kínai háttér
A békefolyamat nemcsak Katar és Omán közvetítésétől függ. Kína is igyekszik diplomáciai súlyt helyezni a megállapodás mögé. Vang Ji kínai külügyminiszter Fejszál bin Farhán szaúdi külügyminiszterrel Pekingben arról beszélt, hogy a legfontosabb feladat a memorandum megőrzése és végrehajtása, valamint a tárgyalási lendület fenntartása.
A kínai álláspont szerint a jelenlegi tűzszünet törékeny, de a tárgyalás jobb, mint a harc, a párbeszéd pedig jobb, mint a konfrontáció. Peking célja egy olyan átfogó megállapodás, amelyet az Egyesült Államok és Irán is elfogad, amelyet a régió országai is tudomásul vesznek, és amelyet a nemzetközi közösség is támogat.
Ez a kínai szerepvállalás nem véletlen. Kína számára a Perzsa-öböl stabilitása energetikai és geopolitikai kérdés. Pekingnek érdeke, hogy ne záruljon be Hormuz, ne szálljanak el tartósan az energiaárak, és a Közel-Kelet ne váljon ismét olyan válsággóccá, amely akadályozza az ázsiai kereskedelmi és beruházási útvonalakat.
Iráni belpolitika
A megállapodás Iránon belül sem vitamentes. Maszúd Pezeskján elnök az amerikaiakkal kötött megállapodást az iráni diplomácia újabb eredményének nevezte, és azt hangsúlyozta, hogy Teherán nem mond le a nép jogairól, alapelveiről és nemzeti érdekeiről. Szerinte a tárgyalások a rendszer által kijelölt politikai keretek között, a megfelelő jogi és biztonsági egyeztetésekkel zajlottak.
Az iráni elnök ugyanakkor bírálta azokat a belső politikai erőket, amelyek szerinte pszichológiai háborúval és a tárgyalócsapat lejáratásával próbálják gyengíteni a diplomáciai eredményt. Ez arra utal, hogy az alku nemcsak Teherán és Washington között kényes, hanem az iráni belpolitikai erőtérben is.
A kormány a megállapodást úgy próbálja bemutatni, mint amely egyszerre őrzi meg Irán méltóságát, biztosítja a gazdasági könnyítéseket és elkerüli a további háborút. A keményvonalasabb szereplők viszont attól tarthatnak, hogy a diplomáciai út túl sok engedménnyel jár, különösen a nukleáris kérdésben és Hormuz kezelésében.
Törékeny esély
Az iráni–amerikai békefolyamat tehát nem klasszikus béketárgyalásként halad előre. Inkább egy többrétegű, közvetítőkön keresztül működő végrehajtási folyamat, amelyben minden fél egyszerre próbál időt nyerni, garanciákat szerezni és elkerülni a teljes összeomlást.
A dohai egyeztetések tétje ezért nem az, hogy látványos kézfogás születik-e amerikai és iráni vezetők között. Sokkal inkább az, hogy működésbe lépnek-e azok a gyakorlati elemek, amelyek nélkül a memorandum üres papír marad: az iráni pénzek felszabadítása, az olajexporthoz kapcsolódó könnyítések, Hormuz stabilizálása, a regionális frontok lehűtése és a végleges megállapodás felé vezető út megnyitása.
A folyamat törékeny, mert túl sok szereplőnek van vétójoga: Washingtonnak, Teheránnak, a Perzsa-öböl államainak, Izraelnek, a libanoni szereplőknek, az iráni belpolitikai erőközpontoknak és a nagyhatalmi háttérszereplőknek is. De éppen ezért fontos, hogy a tárgyalási csatornák nyitva maradjanak.
A békefolyamat jelenlegi állapota egyetlen mondatban így foglalható össze: nincs közvetlen amerikai–iráni áttörés, de van egy működőképesnek tűnő diplomáciai pálya, amelyen minden lépés számít.
