Oroszország a hatalmas gáz-, szén- és nukleáris kapacitásai mellett egyre nagyobb figyelmet fordít a megújuló energiaforrásokra is. Ennek egyik legérdekesebb példája a Murmanszki területen működő Kolai szélerőműpark, amely 202 megawattos teljesítményével a sarkkörön túli térség egyik legjelentősebb ilyen létesítménye.
A projekt különlegességét nem pusztán a mérete adja. Az arktiszi szélerőművek hosszabb távon éppen ott válhatnak gazdaságilag fontossá, ahol a hagyományos energiaellátás rendkívül drága: a távoli településeken, kikötőkben és az Északi-tengeri hajózási útvonal infrastruktúrájánál.
Ötvenhét turbina a sarkkörön túl
A Kolai szélerőműpark építésére 2017-ben írtak ki tendert, az első követ 2019-ben tették le, a létesítményt pedig 2022-ben helyezték üzembe. 2023 márciusára érte el teljes, 202 megawattos beépített teljesítményét.
A parkban 57 szélturbina működik, éves termelése meghaladja a 750 gigawattórát, ami a számítások szerint egy százezernél nagyobb város teljes villamosenergia-igényét is fedezhetné.
A Barents-tenger partvidéke Európa egyik legjobb szélenergia-potenciáljával rendelkezik: a szelek nemcsak erősek, hanem viszonylag állandóak is, ami kiszámíthatóbbá teszi a termelést. A létesítmény működéséhez nincs szükség földgázra, fűtőolajra vagy vízre, és az üzemeltető számításai szerint évente mintegy 600 ezer tonna szén-dioxid kibocsátása kerülhető el.
A sarkvidéki széllel azonban nem könnyű dolgozni
A szélsőséges időjárás komoly műszaki kihívásokat jelent. A turbináknak extrém hidegben, nagy szélterhelés mellett és jegesedési körülmények között kell működniük.
Ehhez többek között alacsony hőmérsékleten is használható hidraulikus folyadékokra, jegesedést érzékelő rendszerekre és speciális szerkezeti megoldásokra van szükség. Ha veszélyes jégképződés alakul ki, az automatika biztonságos üzemmódba kapcsolhatja vagy akár le is állíthatja a lapátokat.
A technológiai kérdések ugyanakkor ma már kezelhetők. Az igazi probléma inkább az, hogy a térség villamosenergia-hálózata nem képes minden esetben elvezetni a megtermelt energiát.
Van áram – csak nincs mindig hová küldeni
A Murmanszki terület eleve több villamos energiát termel, mint amennyit helyben elfogyaszt. A szélerőmű projektjének tervezésekor még azzal számoltak, hogy a fölösleges áram egy részét Norvégiába és Finnországba lehet exportálni.
Ez a lehetőség azonban 2022 után nagyrészt megszűnt. A régió számára lényegében Karélia maradt az egyetlen jelentősebb kivezetési irány, annak hálózati kapacitása viszont korlátozott.
Ennek következtében időnként vissza kell fogni a szélerőmű termelését. 2023-ban a hálózati korlátozások miatt a tényleges energiatermelés 17,6 százalékkal maradt el a tervezettől.
Ez gazdaságilag is komoly kérdés. Az orosz támogatási rendszer 16 éves megtérülési idővel számol, támogatás nélkül azonban egyes elemzések szerint a beruházás megtérülése akár négy évtizedre is kitolódhat.
A távoli településeknél egészen más lehet a matek
Az arktiszi szélenergia igazi lehetősége ezért nem feltétlenül abban rejlik, hogy minél több áramot értékesítsenek az országos hálózatban.
A távoli északi településeken ma sok helyen dízelolajjal, fűtőolajjal vagy szénnel állítják elő az energiát. Már önmagában az üzemanyag odaszállítása az eredeti ár 30–50 százalékával növelheti meg a költségeket, ezért a hőenergia előállítása akár másfél-kétszer drágább lehet, mint a nagyobb arktiszi városokban és ipari központokban.
Itt válhat igazán érdekessé a helyi szélenergia. A fölösleges villamos energiából hőt lehetne előállítani, illetve szélturbinákból, energiatárolókból, dízel- vagy gáztartalékból és automatizált irányításból álló hibrid rendszereket lehetne létrehozni.
Orosz kutatások szerint ilyen megoldásokkal a dízelüzemű kazánházaknál a hőenergia fajlagos költsége akár 55 százalékkal is csökkenthető.
Az Északi-tengeri útvonalon még gyorsabban megtérülhet
Különösen érdekes lehet a modell az Északi-tengeri hajózási útvonal távoli kikötői és termináljai számára.
Ezeknél a létesítményeknél nem feltétlenül az eladott kilowattórákból kell megtérülnie a beruházásnak. A fő nyereséget az jelentheti, hogy kevesebb dízelüzemanyagot kell több ezer kilométeren keresztül a sarkvidéki infrastruktúrához szállítani.
Egy 10–20 megawattos helyi szélerőmű ilyen környezetben szakértői becslések szerint akár 7–9 év alatt is megtérülhet, pusztán az üzemanyag- és logisztikai költségek megtakarítása révén.
Kiegészítő forrás marad, de egyre fontosabb lehet
Oroszországban jelenleg körülbelül 2,42 gigawattnyi szélerőművi kapacitás működik. Az orosz szélenergia-ipari szövetség előrejelzése szerint ez 2030-ra 5,5 gigawattra, 2035-re pedig legalább 7,3 gigawattra emelkedhet, bár más hivatalos prognózisok ennél visszafogottabb növekedéssel számolnak.
A hagyományos erőművek szerepét a szélenergia belátható időn belül nem fogja átvenni. Az Arktisz speciális körülményei között azonban nem is ez a lényeg: a helyben termelt villamos energia csökkentheti a rendkívül költséges üzemanyag-szállítást, tehermentesítheti az elszigetelt energiarendszereket, és új ellátási modellt teremthet a sarkvidéki települések és ipari létesítmények számára.
Ebben az értelemben a Kolai szélerőműpark nem egyszerűen egy újabb „zöld” energiaberuházás. Sokkal inkább annak kísérlete, hogyan lehet a sarkvidék egyik legnagyobb természeti adottságát – az állandó szelet – közvetlen gazdasági előnnyé alakítani.
