India és Kína lassan újranyitja egymás felé az ajtót, miközben Újdelhi az amerikai nyomás ellenére sem szakítja meg stratégiai együttműködését Oroszországgal. A néhány nappal ezelőtti BRICS-csúcson pedig a résztvevők hitet tettek a szuverén egyenlőség, a globális Dél nagyobb mozgástere, valamint az egyoldalú szankciók és kereskedelmi nyomás elutasítása mellett.
Olvad a jég Kína és India között
Hszi Csin-ping kínai elnök hét év után először látogatott Indiába a szeptember 12–13-i BRICS-csúcstalálkozóra. Narendra Modi miniszterelnökkel folytatott megbeszélésén már egészen más hangnem uralkodott, mint a 2020-as himalájai határincidenseket követő években.
A két vezető közös álláspontja szerint a nézeteltérésekből nem szabad vitáknak kialakulniuk, a két országnak pedig stratégiai és hosszú távú perspektívából kell tekintenie kapcsolataira. Modi ugyanakkor továbbra is világossá tette, hogy a határtérség békéje a kapcsolatok további normalizálásának alapfeltétele.
Ez tehát távolról sem jelenti a kínai–indiai problémák megszűnését. A Himalájában továbbra is rendezetlen a határ, Újdelhi bizalmatlan Peking és Pakisztán szoros kapcsolataival szemben, miközben India hatalmas kereskedelmi hiányt halmozott fel Kínával szemben.
Az enyhülést mégsem szabad alábecsülni. Világos, hogy Újdelhi egyre kevésbé akarja hagyni, hogy egyetlen konfliktus határozza meg a Kínához fűződő kapcsolatát.
Ennek gazdasági oka is van. India ipara mélyen beépült a kínai ellátási láncokba: gépek, elektronikai alkatrészek, gyógyszeripari hatóanyagok és a villamosítás szempontjából kulcsfontosságú ritkaföldfém-mágnesek jelentős része Kínából érkezik. A két ország árukereskedelme 2025-ben mintegy 155,6 milliárd dollárra emelkedett.
A BRICS-csúcson Modi és Hszi ezért már nemcsak a határról, hanem üzleti kapcsolatokról, mobilitásról, piaci hozzáférésről, az ellátási láncokról és a kereskedelmi egyensúlytalanságról is beszélt. Az indiai kereskedelmi minisztérium azóta jelezte, hogy a tárgyalások folytatódnak.
Nem barátságról, hanem mozgástérről van szó
Ha az előbb azt írtuk, hogy nem szabad alábecsülni az enyhülés jelentőségét, akkor tegyük hozzá máris: mindez még nem jelent azt, hogy India „Kína felé fordul”. Ennél jóval összetettebb folyamat zajlik.
Újdelhi az elmúlt években egyszerre vett részt az Egyesült Államokkal, Japánnal és Ausztráliával működő Quad együttműködésben, mélyítette amerikai védelmi kapcsolatait, maradt Oroszország egyik legfontosabb ázsiai partnere, miközben a BRICS-ben és a Sanghaji Együttműködési Szervezetben Kínával dolgozott együtt.
Az indiai külpolitika régi alapelve, a stratégiai autonómia tehát nem semlegességet jelent, hanem azt, hogy Újdelhi nem kívánja egyetlen nagyhatalomhoz sem véglegesen hozzákötni saját külpolitikai döntéseit. És tulajdonképpen ez a világrendszerváltás eszenciája.
Oroszország a másik vörös vonal
Még világosabban látszik ez az indiai–orosz kapcsolatokban.
A nyugati nyomás ellenére India nem mondott le az orosz energiahordozókról, sem az évtizedek alatt kiépült katonai együttműködésről. Modi szeptember 11-én ismét Vlagyimir Putyinnal tárgyalt Újdelhiben, és a felek a politikai kapcsolatok mellett energetikai, védelmi, űrkutatási, ipari és kereskedelmi együttműködésük további bővítéséről egyeztettek. A két ország hivatalosan továbbra is „különleges és kiváltságos stratégiai partnerségként” írja le kapcsolatát.
Ennek gazdasági súlya sem mellékes. India és Oroszország célja, hogy a kétoldalú kereskedelmet 2030-ra 100 milliárd dollár fölé emeljék, miközben az együttműködésben egyre nagyobb szerepet kapnak a nemzeti valutákban történő elszámolások és az új eurázsiai szállítási útvonalak.
Washington ugyanakkor éppen most készül újabb nyomást helyezni az orosz energiahordozók vásárlóira. Az amerikai képviselőház előtt fekvő szankciós jogszabály lehetőséget adna arra, hogy az elnök akár százszázalékos vámot vessen ki az orosz energia legnagyobb importőreinek termékeire; India a potenciálisan érintett országok között szerepel.
Ez már szinte tankönyvi példája annak a dilemmának, amellyel Újdelhi szembesül: fent akarja tartani stratégiai partnerségét Washingtonnal, de nem fogadja el, hogy Washington határozza meg, honnan vásárolhat energiát vagy kivel tarthat fenn kapcsolatot.
Indiában belpolitikai kérdés lett a „meghajlás” is
A kérdés ráadásul belpolitikailag is érzékeny.
Áprilisban komoly politikai botrányt okozott Ram Madhav, a BJP korábbi főtitkára és az RSS ismert vezetője, amikor azt állította, hogy India az Egyesült Államok kedvéért beleegyezett az orosz olajvásárlások leállításába.
A Kongresszus azonnal azzal támadta Modi kormányát, hogy feladja India külpolitikai önállóságát Washington kedvéért. Madhav végül visszavonta kijelentését és elismerte, hogy tévedett: India soha nem egyezett bele az orosz olajimport megszüntetésébe, sőt az amerikai vámokat is határozottan ellenezte.
Néhány héttel később egy magas rangú indiai olajipari tisztviselő már teljesen egyértelműen fogalmazott: India amerikai szankciós mentességektől függetlenül vásárolt és továbbra is vásárolni fog orosz olajat, amennyiben az kereskedelmileg indokolt és India energiabiztonságát szolgálja.
A vita jól mutatja, mennyire érzékeny ponttá vált az indiai politikában annak még a látszata is, hogy az ország egy külső nagyhatalom nyomására hozna stratégiai döntést.
A BRICS-csúcs már közös nyelvet is adott hozzá
Éppen ezért volt fontos a múlt hétvégi újdelhi BRICS-csúcstalálkozó.
A New Delhi Declaration nem csupán általánosságban beszélt multipolaritásról. A tizenegy tagállam komoly aggodalmát fejezte ki a WTO-szabályokkal ellentétes egyoldalú vám- és nem vámjellegű intézkedések terjedése miatt, és elítélte a nemzetközi joggal ellentétes egyoldalú gazdasági és másodlagos szankciókat.
Ez különösen érdekes India esetében, amely maga is egyre gyakrabban válik amerikai gazdasági nyomás célpontjává.
A dokumentum ugyanakkor már az első pontjaiban szuverén egyenlőségről, kölcsönös tiszteletről és igazságosabb képviseletéről beszél. Modi pedig a csúcson úgy fogalmazott: a globális Dél országainak a szabályokat elfogadó szereplőkből a szabályok alakítóivá kell válniuk.
Ez jól illeszkedik India saját külpolitikai törekvéséhez.
Újdelhi nem egy új hegemón mögé akar felsorakozni, hanem olyan nemzetközi rendszert szeretne, amelyben nagyobb szabadsága van az Egyesült Államok, Oroszország, Kína, Európa és a globális Dél államai között mozogni.
Kína sem kap szabad kezet
A stratégiai autonómia természetesen Kínával szemben is működik. Modi a BRICS-csúcson külön figyelmeztetett a technológia és a kritikus nyersanyagok „fegyverként” történő alkalmazására. A megjegyzés egyértelmű utalás a kínai ritkaföldfém-export korlátozására, amely az indiai autó-, elektronikai és megújulóenergia-ipart is érinti. De a technológiatranszfer szigorítása miatt az Egyesült Államok is magára vehette.
Vagyis India ugyanúgy igyekszik csökkenteni Kínával szembeni függőségét, ahogyan nem akar amerikai függőségbe kerülni.
India maga akar dönteni
Ez az a pont, ahol sok nyugati elemzés félremegy, miközben arra a kérdésre keresik a választ, hogy kihez közeledik éppen India? Pedig a válasz egyszerű: mindegyikhez – amennyiben az indiai érdekek ezt kívánják.
India és Kína határvitája nem tűnt el. Oroszország ukrajnai háborújával kapcsolatban Újdelhi továbbra is a tárgyalás és diplomácia szükségességét hangsúlyozza. Az Egyesült Államok pedig továbbra is India egyik legfontosabb technológiai, gazdasági és katonai partnere.
A változás inkább abban látszik, milyen határozottan ragaszkodik India ahhoz, hogy ezeket a kapcsolatokat ne egymást kizáró választásokként kezeljék.
A mostani kínai nyitás, az orosz kapcsolat megőrzése és az újdelhi BRICS-nyilatkozat így ugyanannak a külpolitikai gondolatnak három megjelenési formája: India együtt akar működni mindenkivel, de nem akarja, hogy bárki eldöntse helyette, kivel működhet együtt.
