A BRICS-országok együttműködése egyre kevésbé korlátozódik kereskedelemre, pénzügyekre vagy nagy infrastrukturális beruházásokra. A csoportban fokozatosan kialakul egy másik, hosszabb távú integrációs szint is: az egyetemek, kutatóintézetek és szakemberképző rendszerek hálózata. A cél nem egy közös oktatási modell létrehozása, hanem olyan tudáspiac kialakítása, amely képes kiszolgálni a következő évtizedek technológiai és ipari együttműködését.
A humántőke lett a következő stratégiai erőforrás
A technológiai versenyben már nem elegendő nyersanyaggal, gyárakkal vagy pénzügyi forrásokkal rendelkezni. Egy ország versenyképességét egyre inkább az határozza meg, hogy képes-e saját mérnököket, kutatókat, informatikusokat és technológiai szakembereket képezni, illetve megtartani őket a gazdaságban.
Ez különösen nagy kérdés a BRICS számára, amelynek tagállamaiban együttesen mintegy 3,9 milliárd ember él, és a világ iskoláskorú népességének több mint harmada ezekben az országokban található. A csoport ezért az oktatást mindinkább nem egyszerű állami szolgáltatásként, hanem az energia-, közlekedési és digitális rendszerekhez hasonló stratégiai infrastruktúraként kezeli.
A munkaerőpiaci átalakulás sürgeti is ezt a változást. A Világgazdasági Fórum becslése szerint 2030-ig az automatizáció 92 millió jelenlegi munkahelyet szüntethet meg, miközben mintegy 170 millió újat hozhat létre. Ezek jelentős része olyan tudást igényel majd, amely a mérnöki ismereteket, az adatelemzést, a természettudományokat és a digitális kompetenciákat kombinálja.
Nem egységesítés, hanem munkamegosztás
A BRICS oktatási együttműködésének egyik sajátossága, hogy nem egy közös oktatási modell kialakítására törekszik. Ehelyett egyfajta nemzetközi specializáció kezd kirajzolódni.
Kína oktatási és kutatási rendszerét a technológiai modernizációval és a mesterséges intelligenciával kapcsolja össze. India nagyszabású mérnökképzésre és digitális szolgáltatásokra épít. Oroszország kutatóegyetemeit egyre szorosabban kötné össze a regionális iparral. Brazília a trópusi mezőgazdaság és az agrártechnológia területén rendelkezik jelentős tudásbázissal, az Egyesült Arab Emírségek pedig az űrtechnológiára és a mesterséges intelligenciára koncentrál.
Dél-Afrika a kritikus ásványokhoz és az energetikai átmenethez kapcsolódó szakemberképzést erősíti, Etiópia pedig az iparosítással párhuzamosan építi műszaki oktatását.
A modell lényege tehát nem az, hogy minden BRICS-ország mindent maga fejlesszen ki, hanem hogy az egyes nemzeti tudásközpontok egymásra kapcsolódjanak.
Így egy mérnök képzése történhet az egyik országban, kutatási programja egy másikban, míg az általa fejlesztett technológia végül egy harmadik államban kerülhet ipari alkalmazásba. Az oktatási együttműködés ezzel egyre inkább ugyanúgy kezd működni, mint egy nemzetközi termelési lánc.
Az AI használata fontosabb lehet, mint maga a diploma
A változás a szükséges készségekben is látható.
A következő évtized legkeresettebb területei között a mesterséges intelligencia, az adatelemzés, a kiberbiztonság, a megújuló energia, a biotechnológia, a mérnöki tudományok, a közegészségügy és a fejlett ipari termelés szerepelhetnek. A legnagyobb munkahelyteremtést a technológiai és digitális átalakulás, a zöldenergia, az egészségügy, az oktatás és az infrastruktúra területén várják.
A hangsúly közben a formális végzettségről fokozatosan a tényleges kompetenciák felé tolódik.
A munkáltatók számára egyre fontosabb az AI-eszközök használata, a nagy adathalmazok kezelése, a kritikus és rendszerszintű gondolkodás, valamint az, hogy egy szakember különböző kulturális és jogi környezetben is képes legyen dolgozni.
A Világgazdasági Fórum adatai szerint 2030-ig a jelenleg kulcsfontosságúnak tartott készségek 39 százaléka elavulhat vagy jelentősen átalakulhat. A vállalatok 77 százaléka ezért már most továbbképzésekbe fektetne, míg 81 százalék egyre inkább gyakorlati kompetenciák alapján toborozna.
Közös BRICS-egyetemi hálózat
Ennek az integrációnak már intézményes kerete is van. A BRICS Network University 2015 óta működik, és ma már több tucat egyetemet kapcsol össze olyan területeken, mint az energia, az informatika, a környezetvédelem és a gazdaságtudomány.
Közös mesterképzések, kettős diplomák, kutatási programok, oktatói csereprogramok és digitális oktatási platformok kialakítása zajlik. A cél már nem pusztán az, hogy diákok tanuljanak néhány szemesztert egy másik országban, hanem hogy közös kutatócsoportok és technológiai hálózatok jöjjenek létre.
A tervek szerint 2030-ra akár százezer hallgató vehet részt közös BRICS-oktatási programokban.
A hosszabb távú cél azonban ennél nagyobb: olyan közös szakemberállomány kialakítása, amely már eleve képes több BRICS-országot érintő energetikai, digitális, közlekedési vagy ipari projektekben dolgozni.
A nyelvek ismét stratégiai tudássá válhatnak
Az együttműködés egyik érdekes mellékhatása, hogy felértékelődhetnek azok a nyelvi készségek is, amelyeket a globális gazdaság angolosodása korábban részben háttérbe szorított.
Az angol mellett a kínai, a portugál, az orosz, a hindi és az arab is egyre közvetlenebb gazdasági előnyt jelenthet azoknak, akik több BRICS-piacon szeretnének dolgozni.
Egy közös oktatási és munkaerőpiac ugyanakkor éppen ezen a ponton ütközik komoly akadályokba. Az egyes országok diplomái, képzési rendszerei, akkreditációs szabályai és tantervei jelentősen eltérnek egymástól. Egységes képesítési keretrendszer nélkül ezért a közös munkaerőpiac csak korlátozottan működhet.
Ehhez társulnak az infrastruktúra különbségei: a vezető kínai, indiai vagy orosz kutatóegyetemek laboratóriumi lehetőségei nem vethetők össze minden fejlődő BRICS-ország intézményeivel. A közös rendszer ezért jelentős beruházásokat igényel digitális platformokba, laboratóriumokba és oktatói kapacitásokba.
Az integrációt évekkel előre meg kell építeni
A BRICS oktatási projektjének talán legfontosabb sajátossága éppen az időtáv. Egy vasútvonal vagy erőmű néhány év alatt megépülhet, egy mérnökgeneráció kiképzéséhez azonban tíz-tizenöt év szükséges.
Ha a BRICS-országok valóban közös energiarendszereket, digitális infrastruktúrát, ipari láncokat és technológiai projekteket akarnak létrehozni, akkor az ezek működtetéséhez szükséges szakembereket már jóval korábban el kell kezdeni képezni.
Az oktatási együttműködés ezért nem az ipari integráció után következik, hanem vele párhuzamosan épül.
A BRICS számára az egyetem így lassan ugyanazt jelenti, mint a kikötő, a vasút vagy az energiavezeték: olyan infrastruktúrát, amely nélkül a gazdasági integráció következő szintje egyszerűen nem működik.
És talán éppen ez mutatja legjobban, mennyire hosszú távra tervez a csoport.
