Miközben a globális népesség növekedése szinte kizárólag Afrikára és Dél-Ázsiára koncentrálódik, ezek a régiók egyre súlyosabb munkaerőpiaci, oktatási és társadalmi kihívásokkal szembesülnek. Egyre több fiatal nő fel, de nem kapja meg azt a minőségű tudást, amellyel értelmes és produktív életet élhetne – sem otthon, sem külföldön. Ez nemcsak helyi, hanem globális jelentőségű kérdés: kockázatok és lehetőségek határvonalán egyensúlyozunk.
Oktatás van, de tudás nincs
A fejlődő világ számos országában az iskoláztatás kvantitatív bővítése zajlik – azaz több gyerek jár iskolába, több a diploma, egyre többen érettségiznek. Csakhogy a tanulás minősége siralmas. A Világbank adatai szerint például a fejlődő világban tanuló gyerekek 70–80 százaléka ún. „learning poor”, vagyis nem tudnak az életkoruknak megfelelő szinten olvasni, írni, számolni.
Túlképzés és készséghiány
A munkaerőpiac paradoxonba fordult. Miközben százezrek végeznek egyetemeken, a cégek nem találnak megfelelő jelölteket. A fiatalok diplomát szereznek, de nem rendelkeznek a legalapvetőbb nyelvi, digitális vagy kommunikációs készségekkel sem. A szakmai képzések, ha léteznek, sokszor nem felelnek meg a modern munkaerőpiac elvárásainak.
Remény és tragédia
A fiatalok ezrei próbálnak szerencsét külföldön – sokszor illegális csatornákon át, életveszélyes módon. A motiváció világos: nincsenek lehetőségek odahaza. Az elvándorlás nemcsak gazdasági, hanem mentális reakció is a kilátástalanságra.
Fisal Bari látlelete
Mindezeket a tendenciákat sűrítve jeleníti meg Fisal Bari elemzése, amely Pakisztán példáján keresztül világít rá egy globális válság tüneteire. A cikk a Dawn című lapban jelent meg, 2025. március 28-án.
Pakisztánban mintegy 26 millió 5 és 16 év közötti gyermek nem jár iskolába, és azok közül is, akik igen, körülbelül 77 százalékuk „tanulási szegénységben” szenved – vagyis nem rendelkezik a korának megfelelő alapkészségekkel és tudással. A tanulás tehát nemcsak hozzáférési, hanem minőségi probléma is.
Túl sok képzetlen fiatal
Bari rámutat: a fiatal népesség túlnyomó része képzetlen vagy alulképzett, így legfeljebb alacsony hozzáadott értékű, betanított munkákra alkalmas. Ugyanakkor, amikor a cégek álláshirdetést tesznek közzé, gyakran több száz vagy több ezer jelentkező közül sem találnak alkalmas munkavállalót. Előfordul, hogy egyszerű irodai munkára PhD-vel rendelkező jelöltek is jelentkeznek, miközben nyelvi, digitális vagy kommunikációs alapkészségeik sem kielégítőek.
Elvándorlási kényszer
A fiatalok közül milliók próbálnak külföldre jutni, sokszor életveszélyes körülmények között is. Az illegális migráció ára néha több százezer rúpia – ennek ellenére vállalják, mert úgy érzik, hazájukban nincs jövőjük. Az elvándorlási vágy tehát nemcsak gazdasági, hanem egzisztenciális tünet.
A minőség a kulcs
Miközben a kormány szeretne több pakisztánit külföldre juttatni a devizabevételek (remittances) növelése érdekében, a fogadó országok csak megfelelően képzett, nemzetközi standardoknak is megfelelő munkaerőt keresnek, ilyenből viszont kevés kerül ki a pakisztáni oktatási rendszerből. A diplomák gyakran nem bírnak nemzetközi elismertséggel, és a szakmai képzések sem állják meg a helyüket nemzetközi kontextusban.
Rossz egyensúly
Bari szerint Pakisztán egy rossz egyensúlyi állapotba ragadt: a fiatalok tömegeinek sem megfelelő oktatásban, sem versenyképes képzésben nincs része, így sem hazai, sem nemzetközi munkaerőpiacon nem tudnak érvényesülni. Ez a helyzet a gazdaság növekedését, termelékenységét is visszafogja, miközben az ország elveszíti a demográfiai előny lehetőségét.
A szerző konklúziója egyértelmű: a mennyiség önmagában nem érték, ha a minőség hiányzik. Az oktatás és a szakképzés gyökeres reformja nélkül Pakisztán – és vele együtt sok más, hasonló demográfiai helyzetű ország – csak reprodukálni fogja saját válságát.
