Bessent figyelmeztetése: augusztusra elfogyhat a pénz
Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter május 9-én levelet küldött Mike Johnson képviselőházi elnöknek, amelyben rendkívül súlyos következményekre figyelmeztetett: ha a Kongresszus nem emeli meg vagy nem függeszti fel időben az adósságplafont, az Egyesült Államok már augusztusban képtelenné válhat kifizetni kötelezettségeit – vagyis technikai értelemben fizetésképtelenségbe kerülhet.
„A pénzügyminisztérium a jelenlegi becslések alapján úgy véli, hogy augusztusban már nem tudjuk teljesíteni a kormány összes fizetési kötelezettségét, ha a Kongresszus nem cselekszik időben” – írta Bessent. Hozzátette, hogy ez különösen problémás, mert a Kongresszus július közepétől nyári szünetre megy, így a határidő politikailag is közel van.
A miniszter szerint a pénzügyi piacok már most érzékenyek, és a hitelminősítési kockázat, az árfolyam-ingadozás, valamint az állami kamatterhek növekedése mind valós veszélyt jelent, ha nem születik megoldás. „A késlekedés megrendítheti a piaci bizalmat, emeli a rövid távú hitelfelvételi költségeket, és instabilitást okozhat a pénzügyi rendszerben” – figyelmeztetett.
Bessent hangsúlyozta: nemcsak fiskális, hanem geopolitikai következményei is lennének egy államcsődnek, amely megingatná az Egyesült Államok globális vezető szerepét és biztonságát. A miniszter további tájékoztatást ígért, amint újabb adatok állnak rendelkezésre.
A piac már nem bízik vakon a dollárban
A Bessent-féle levél csak az egyik jele annak a mélyebb pénzügyi feszültségnek, amely az Egyesült Államok globális pozícióját fenyegeti. Hung Tran, az Atlantic Council vezető elemzője szerint a Trump-féle vámháború következményei már most érezhetők az állampapírpiacon és a dollárfinanszírozásban is.
„A tízéves amerikai államkötvény hozama április 9-ére 4,34 százalékra ugrott, ami ellentétes a piaci válságok idején megszokott menekülési mintákkal” – írja Tran. Normál esetben ugyanis válság idején az amerikai kötvények ára emelkedik (hozama csökken), mivel „biztonságos menedéknek” számítanak. Most viszont épp az ellenkezője történik: az USA papírjai veszítenek a vonzerejükből.
Ezzel párhuzamosan a dollárindex is gyengült, és a rövid lejáratú dollárhitel-piacokon (pl. SOFR) soha nem látott feszültségek jelentek meg. A hedge fundok kénytelenek voltak leépíteni úgynevezett basis trade pozícióikat, ami tovább rontotta a kötvénypiac stabilitását. Tran szerint „a pénzpiacok készpénzért való rohamai” már most is megterhelik az amerikai és globális dollárfinanszírozási rendszert.
A Fed – amely korábban „utolsó védőhálóként” lépett fel hasonló helyzetekben – most nem biztos, hogy hajlandó vagy képes ugyanezt megtenni. A politikai környezet és a vámháború geopolitikai dimenziói korlátozzák a mozgásterét. Tran szerint „kétségek merültek fel azzal kapcsolatban, hogy a Fed kész-e ismét megnyitni a dollárlikviditási csapokat”, különösen ha ez „politikai érdekeket szolgálna, vagy spekulánsokat mentene ki”.
Trump stratégiája: vámokkal adósságot eladni
A fenti összefüggések fényében egyre világosabb: Trump vámháborúja nem csupán kereskedelmi nyomásgyakorlás, hanem rejtett monetáris manőver is lehet. A vámok által kiváltott piaci turbulencia révén az USA olyan helyzetet teremt, amelyben kereskedelmi partnerei kénytelenek dollárban elszámolni, és amerikai állampapírokba menekülni – akár politikai nyomás hatására is.
A logika egyszerű és brutális: „Ha nem akarsz megfulladni a vámokban – vegyél egy kis amerikai adósságot.” Valamint: „Mi vagyunk a világ legnagyobb fogyasztói piaca. Ha be akarsz jönni, előbb fizess belépőt. Az pedig a T-Bond.”
Ez a stratégia rövid távon stabilizálhatja az amerikai finanszírozási rendszert, de hosszabb távon megrendítheti a dollár alapú világrend alapjait, és ösztönözheti a kereskedelmi partnereket (Kína, BRICS) alternatív elszámolási rendszerek felépítésére.
A Trump-adminisztráció vámpolitikája tehát nemcsak kereskedelmi fegyver, hanem finanszírozási eszköz is – olyan ez, mint amikor a maffia először erőszakkal fenyegetőzik, majd begyűjti a védelmi pénzt. Ez nem példa nélküli, az 1980-as években Japánnal egyszer már eljátszották ezt. És jól mutatja az USA működési elvét, melynek lényege, hogy a szövetségeseinek és a kereskedelmi partnereinek kell fenntartani az amerikai állam fizetőképességét.
