Az India–Middle East–Europe Economic Corridor (IMEC) egy új korszak nyitányát is jelenthetné a globális gazdaságban, de jelen formájában nem sokkal több egy politikai szándéknyilatkozatnál, amelynek megvalósításához számos kihívást kéne leküzdeni – tartósan.
1. Egy projekt államcsőd széléről
Az Egyesült Államok, amely az IMEC ötletgazdája, saját gazdasági és politikai rendszerében sem tud rendet tartani. Az adósságplafon körüli krízis, a jövőre esedékes félidős választások, a vámháború bizonytalan hatásai és a biztonságpolitikai helyzet (orosz-ukrán háború, gázai háború, kasmíri válság stb.) megkérdőjelezi, hogy Washington egyáltalán rendelkezik-e azokkal az erőforrásokkal, amelyekre egy globális infrastruktúra kiépítéséhez szükség lenne.
Figyelmeztető jel, hogy mindeddig nem hangoztak el egyértelmű amerikai költségvetési vagy fejlesztési vállalások. Az elképzelés láthatóan az, hogy India adja a munkaerőt, az Emírségek és Szaúd-Arábia beleteszi a pénzt, Izrael a technológiát és részben a kikötőkapacitást, Európa pedig a felvevőpiacot. Az USA hozza a diplomáciát és a védelmi garanciákat.
2. BRICS-tagok a nyugati színpadon?
A geopolitikai érdekek azonban ennél bonyolultabbak. India az IMEC egyik kulcsszereplője, miközben aktív tagja a BRICS-nek is. Ez az egyensúlyozás évek óta jellemzi újdelhi politikáját: nyugati gazdasági partnerség, de független geopolitikai pálya. India nem fog teljesen szembefordulni Kínával vagy Oroszországgal egy USA által irányított projekt kedvéért.
És itt azt is fontos kiemelni, hogy a Modi-kormány egyre határozottabban lép fel a nemzetközi porondon: a Pakisztánnal kötött tűzszünet után például azonnal helyreigazították Donald Trumpot, amikor az USA elnöke megpróbálta a saját sikereként eladni a fegyvernyuvást.
Szaúd-Arábia 2024-ben csatlakozott a BRICS+-hoz megfigyelői minőségben, és egyre intenzívebb gazdasági kapcsolatokat ápol Pekinggel. A kérdés nem az, hogy érdekli-e az IMEC, hanem az, hogy a jövőjét Kína vagy az USA mellett látja-e biztosabbnak, amennyiben Washington választásra kényszeríti.
Márpedig a Nyugat nem tudja ugyanazokat a garantált és gyors megtérülésű fejlesztéseket nyújtani, mint Peking. Egy, a Mandinernek nyilatkozó republikánus stratéga pedig nyíltan jelezte: az IMEC nem a kiegészítője, hanem az alternatívája kíván lenni a BRI-nek.
Ez kényesen érintheti az olyan „lavírozó” országokat, mint Magyarország, amelyek – teljesen érthetően – a konnektivitásban látják a jövőjük sikerének kulcsát.
3. Irán, a húszik és a térég biztonsága
A projekt egyik sarkalatos gyengéje a biztonság teljes hiánya. Az IMEC szárazföldi ága olyan térségeken halad át, amelyekben az Irán által támogatott proxycsoportok aktívan működnek. A jemeni húszi felkelők rendszeresen indítanak rakétákat izraeli és szaúdi célpontok ellen, és a Vörös-tenger menti hajóforgalmat is veszélyeztetik.
A regionális térség sérülékeny, az Irán–Izrael konfliktus bármelyik pillanatban eszkalálódhat, ami az IMEC teljes rendszerét megbénítaná. A biztosítótársaságok, logisztikai vállalatok és globális szállítók kockázati modelljei szerint ilyen bizonytalansági faktor mellett nem éri meg átterelni az árualapokat.
Mindemellett kínos hallgatás övezi Jordánia szerepét a projektben, holott a királyság nélkül elképzelhetetlen az Öböl és a Földközi-tenger összekötése. Abban pedig nem lehet nem észre venni a cinizmust, hogy Európa bekötése az IMEC-be a kínai érdekeltségbe tartozó pireuszi kikötőn, és azon a balkáni vasúthálózaton keresztül tud csak megvalósulni, amelynek része a Budapest-Belgrád vonal is.
4. Hol a pénz, hol a megvalósítás?
Hasonló súllyal esik a latba, hogy az IMEC mögött nincs garantált finanszírozás vagy egységes fejlesztési terv. Míg Kína az Övezet és Út keretében hitel- és fejlesztési csomagokkal, építőipari kapacitással és állami projektmenedzsmenttel érkezik, az IMEC inkább diplomáciai ösztönzés, nem gazdasági ígéret.
Az IMEC-nek nincs dedikált ipari háttere, nincs digitális integrációja, nincs kereskedelmi szabványrendszere. Úgy tűnik, mintha az ötletgazdák abban bíznának, hogy az amerikai partnerség és a kínai befolyástól való mentesülés ígéretek olyan hívószavak lennének, amelyeket hallva mindenki egy zászló alatt egyesül, a többit meg majd elintézi a piac láthatatlan kezed.
De piaci alapon egyelőre senki sem akarja elkezdeni a globális rendszerváltást.
5. Magyarország geopolitikai érzékenysége
Magyarország saját pozícióját „hidakként” értelmezi Kelet és Nyugat között, és eddig abból profitált, hogy nem kellett egyértelműen választania a Nyugat és Kína között. Azonban, ha az IMEC projektje amerikai nyomásra valóban exkluzív lesz („vagy velünk, vagy ellenünk”), akkor ez kényes helyzetbe hozhatja Budapestet.
Szóval, az IMEC jelenleg inkább geopolitikai vágykép, mint logisztikai realitás. A szándék viszont világos: alternatívát adni Kínával szemben. Az ehhez szükséges összehangolás, finanszírozás, biztonság, politikai készség és a nemzetközi egyeztetések még sehol sincsenek azon a szinten, ahol egy ilyen projekt realitássá válhasson.
Egy ekkora vállalkozáshoz stratégiai türelem, hosszú távú kiszámíthatóság, jól kiépített kereskedelemi utak, vagyis világépítési képesség kell. Ezzel jelenleg csak Peking rendelkezik.
