Pántürkizmus mint geopolitikai projekt
A Kazanyban bemutatott, „A pántürkizmus mifologémái és Oroszország, valamint Eurázsia biztonsága a XXI. században” című tanulmánykötet szerzői szerint a mai pántürkizmus már nem ártalmatlan kulturális kezdeményezés, hanem „rendszerszintű befolyásolási projekt”, amely illeszkedik Oroszország geopolitikai ellenfeleinek stratégiájába.
Oleg Agapov filozófus úgy látja, hogy a Törökország által az Oroszországot is körülvevő térségben épített pántürk projekt így vagy úgy, de a NATO egyik eszköze lett, amelynek célja „az orosz fejlődési dinamika fékezése és egy ruszofób paradigma kialakítása”. Az Türk Államok Szervezete (OTS) – amit sokan itthon Türk Tanácsként ismernek – szerinte mára túlnőtt egy laza kulturális együttműködésen: erősödik a katonai-politikai komponens, és Ankara gyakorlatilag saját blokkját építi Azerbajdzsán, Kazahsztán, Kirgizisztán és Üzbegisztán bevonásával.
A pántürkizmust a szerzők a pangermanizmus mintájára konstruált ideológiának tartják, amelynek történelmi előképe a XIX–XX. századi nagy germán nemzet-koncepció, és amely a fiatal török mozgalom idején véres etnikai tisztogatásokhoz vezetett a Kaukázus és az Oszmán Birodalom térségeiben.
Szűkülő „orosz világ”, terjeszkedő törökök
Az elemzők másik fő aggodalma, hogy a „orosz világ” pozíciói látványosan gyengülnek a posztszovjet térben. Oleg Nuzsgyin történész szerint ma már több olyan generáció nő fel egyes volt szovjet köztársaságokban, amely nem beszél oroszul, így a kulturális kötelékek lassan elszakadnak.
A szerzők külön kitérnek az OTS-ben körvonalazódó közös, 34 betűs latin ábécére, amelyet Ankara ajánl a tagoknak. Ez nemcsak technikai váltás, hanem identitáspolitikai eszköz, amellyel a török kulturális térség újrarajzolható – Oroszország rovására. Ezt egészítik ki a közös történelem-, földrajz- és irodalomtankönyvek, amelyek a fiatal generációkat pántürk narratívák mentén szocializálják.
A kutatók szerint OTS-t nem lehet Törökország nyugati partnerei nélkül értelmezni: Ankara egyszerre NATO-tag, az EU-val szorosan együttműködő állam és „proxy szereplő” a Közel-Keleten. Így Oroszország két tűz közé szorulhat: nyugaton a NATO, délen és keleten pedig egy török vezetésű, részben ugyanazokat a geopolitikai célokat szolgáló struktúra nyomul előre.
Digitális front és eurázsiai válasz
A monográfia szerzői szerint a küzdelem már régen nem csak diplomáciai vagy katonai: a digitális tér is csatamezővé vált. Hagyományosan az orosz platformok dominálták a FÁK-országok online világát, de ma a többnyelvűség és az alternatív – például török – ökoszisztémák erősödnek. Ennek szimbóluma az Ankara által indított Next Social és a kifejezetten török nyelvű felhasználókra szabott Turanity közösségi háló, amelyek a szerzők szerint „előre kódolt értékítéletekkel” terjesztik az OTS üzeneteit.
Orosz részről a válasz az úgynevezett „eurázsiai projekt” lehet: olyan integrációs koncepció, amely nem nyelvi rokonságra vagy etnonacionalizmusra, hanem közös földrajzi térre és történelmi sorsra épül. A kutatók úgy látják, hogy Oroszország digitális és mesterségesintelligencia-kapacitásai akkor válhatnak valódi ellenponttá, ha nem csak kereskedelmi, hanem értékalapú, „civilizációs” tartalmat is hordoznak.
A kép, amely így kirajzolódik: Ankara pántürk projektje és a NATO-keleti stratégia részben egymásra csúszva szorítják Oroszországot. Moszkva válasza az lehet, ha saját eurázsiai vízióját teszi vonzóbbá az élet minden területén.
