Mélytengeri kincsek
Novemberben a kínai „Tajang” kutatóhajó a Cook-szigetekkel közösen végzett mélytengeri expedíciót, alig néhány héttel azután, hogy egy amerikai kutatóhajó is feltérképezte ugyanennek a térségnek a tengerfenekét. A Wall Street Journal szerint a Cook-szigetek és általában a dél-csendes-óceáni térség „új fronttá” vált a Kína és az USA közötti nyersanyagversenyben, elsősorban a kritikus fémekben gazdag mélytengeri ércek miatt.
A Cook-szigetek 15 apró szigetből áll, de kizárólagos gazdasági övezete mintegy 2 millió km², a tengerfenéken pedig hatalmas mennyiségű úgynevezett polimetál-gumó található, amelyek kobaltot, nikkelt, rezet, mangánt, vasat és helyenként ritkaföldfémeket is tartalmaznak. Ezek a fémek kulcsfontosságúak az elektromos autók akkumulátoraiban, a megújuló energia és a hadiipar számára.
Kína korán lépett
Peking régóta dominál a kritikus nyersanyagok globális piacán, finomításban és exportban egyaránt. Válaszul erre Donald Trump második elnökségének első évében végrehajtási rendeletet írt alá a mélytengeri bányászat felpörgetéséről, amely kifejezetten a kínai függőség csökkentését és az amerikai cégek engedélyeinek felgyorsítását célozza, beleértve a nemzetközi vizeket is.
A kanadai székhelyű The Metals Company (TMC) már be is nyújtotta kérelmét az amerikai hatóságokhoz, hogy – az USA jogára támaszkodva – megkezdhesse a kitermelés előkészítését a Csendes-óceánon, miközben az ENSZ égisze alatt működő Nemzetközi Tengerfenék-hatóság (ISA) még mindig vitázik a globális szabályokról.
Kína eközben államközi megállapodásokkal erősít: idén februárban Mark Brown Cook-szigeteki miniszterelnök Pekingben átfogó stratégiai partnerséget és külön „kék partnerségi” megállapodást írt alá a tengerfenéki ásványokra vonatkozóan, amely öt évre rögzíti az együttműködést a mélytengeri bányászat, az infrastrukturális fejlesztések és a technikai segítségnyújtás terén.
Új-Zéland kettős mércéje
A történetben külön szál Új-Zéland szerepe, amely 1901 és 1965 között gyámság alatt tartotta a Cook-szigeteket, és ma is szoros „szabad társult” viszonyban áll vele, a védelempolitika és a külügyek terén is.
Amikor Washington idén ősszel tengeri kutatási és ásványkincs-fejlesztési megállapodást jelentett be a Cook-szigetekkel – finanszírozott expedíciókkal, repülőtér-fejlesztési ígéretekkel és eszközadományokkal – Wellington udvariasan arra hivatkozott, hogy tiszteletben tartja a szigetország jogát erőforrásai kezelésére. Amikor viszont Brown Pekinggel írt alá, az új-zélandi kormány „átláthatatlanságra”, „biztonsági kockázatokra” hivatkozva bírálta a Cook-szigeteket, sőt egy időre a költségvetési támogatást is befagyasztotta.
Brown erre „képmutatással” vádolta Új-Zélandot, és jelezte: a kínai együttműködés elsődleges célja, hogy legyen pénz kórházakra, iskolákra és infrastruktúrára, nem pedig az, hogy idegen hatalmaknak átjátsszák a szuverenitást.
Kis sziget, globális vihar
A mindössze 15–18 ezer lakosú Cook-szigeteken korántsem egyöntetű a lelkesedés. Egyes helyiek – főleg vállalkozók – azt hangsúlyozzák, hogy a turizmus és a halászat kiszámíthatatlan, míg a bányászati jogdíjak stabil bevételt hozhatnak. Mások viszont a mélytengeri ökoszisztémák visszafordíthatatlan károsodásától, az őslakos közösségek tengeri kultúrájának sérülésétől tartanak, és moratóriumot követelnek.
