Szokatlanul nyílt belpolitikai polémia bontakozott ki Ukrajnában Mihajlo Fedorov volt védelmi miniszter leváltása nyomán. Az RBC-Ukrajina kormányzati és Fedorovhoz közel álló forrásai egymással homlokegyenest ellenkező történetet mondanak el arról, mi történt a zárt ajtók mögött, miért távozott a népszerű miniszter, és készül-e önálló politikai szerepre.
A vita már messze nem csupán egy kormányátalakítás személyi kérdéseiről szól. Fedorov menesztése utcai tiltakozásokat váltott ki, népszerűsége pedig néhány nap alatt olyan mértékben emelkedett, hogy már Volodimir Zelenszkij potenciális kihívójaként emlegetik.
Ultimátum vagy váratlan félreállítás?
A Zelenszkij környezetéből származó források szerint az elnöki csapatot az lepte meg, hogy Fedorov nem fogadta el csendben a leváltását.
Az egyik, Zelenszkijhez közel álló megszólaló úgy fogalmazott: korábban még nem volt példa arra, hogy egy miniszter – különösen egy védelmi miniszter – ultimátumszerű követelésekkel próbáljon nyomást gyakorolni az államfőre. A forrás szerint Fedorov korábban azt ígérte, hogy amennyiben az elnök arra kéri, egyszerűen benyújtja a lemondását.
Fedorov környezetében azonban egészen másképp idézik fel az eseményeket. Állításuk szerint az elnök eleve azért indította el a kormány átalakítását, hogy megszabaduljon a minisztertől, akit ráadásul mindössze fél órával a kormánypárti frakció ülése előtt értesítettek, hogy más kerül a védelmi tárca élére.
Ebben az értelmezésben Fedorov nem megszegte korábbi ígéretét, hanem egyszerűen nem kapott lehetőséget arra, hogy rendezett körülmények között távozzon.
Valódi pozíció vagy politikai kirakat?
Zelenszkij a leváltást követő tárgyalásokon több új tisztséget is felajánlott Fedorovnak. Ezek között szerepelt a digitális innovációért felelős miniszterelnök-helyettesi poszt is.
Az elnöki érvelés szerint Fedorov csapatának jelentős része a védelmi minisztériumban maradt, így tovább folytathatta volna az operatív munkát. Az egykori miniszter pedig tárcavezetői cím nélkül is folytathatta volna stratégiai „víziójának” megvalósítását.
Fedorov környezetében ezt üres ígéretnek, hatalom nélküli kirakatpozíciónak tekintették.
Mint az egyik forrás kifejtette: egy miniszterelnök-helyettes önmagában nem képes meghatározni a védelmi minisztérium működését. Nem írhatja alá a szükséges dokumentumokat, nem alakíthat saját csapatot, és formális jogkörök nélkül kívül kerül azon a rendszeren, amelynek működéséért korábban felelt.
Fedorov hívei ezért úgy vélik, az új posztokról szóló ajánlatok elsődleges célja nem a volt miniszter visszacsábítása, hanem az utcai tiltakozások lecsendesítése volt.
Az utca részleges győzelme
A tüntetők Fedorov visszahelyezése mellett Olekszandr Szirszkij főparancsnok leváltását is követelték. Zelenszkij az utóbbi kérdésben végül engedett, és Szirszkij helyére Mihajlo Drapatijt nevezte ki.
Az RBC-Ukrajina forrásai szerint az elnöki hivatal rendkívül széles körű kiválasztási folyamatot folytatott. Katonai parancsnokokat hallgattak meg, a lehetséges jelöltekről pedig korábbi és jelenlegi beosztottjaiktól, feletteseiktől és kollégáiktól is információkat gyűjtöttek.
A megszólalók azt állították, hogy a megkérdezettek mintegy 95 százaléka nem látott Szirszkijhez mérhető tapasztalattal rendelkező alternatívát. Az elnöki csapat azonban úgy ítélte meg, hogy a hadseregnek új megközelítést és látható változást kell mutatni.
Drapatij így nem feltétlenül azért került a hadsereg élére, mert katonailag egyértelműen felülmúlja elődjét, hanem azért, mert az elnöki hivatalnak politikai választ kellett adnia a növekvő elégedetlenségre.
Szirszkij leváltása tehát engedmény volt az utcának, Fedorov visszatérése azonban már túlment azon a határon, amelyet Zelenszkij hajlandó lett volna elfogadni.
Néhány nap alatt elnökjelölt lett
Fedorov leváltása látványos változást hozott a volt miniszter társadalmi megítélésében. A július 20–21-én végzett felmérés szerint a választók 13,4 százaléka szavazna rá egy elnökválasztáson.
Ezzel megközelítette a 14,9 százalékon álló Valerij Zaluzsnijt, bár továbbra is elmaradt Zelenszkij 22,3 százalékos támogatottságától. A bizalmi mutatóban azonban Fedorov már megelőzte az elnököt: a volt miniszterben a megkérdezettek 65 százaléka, Zelenszkijben 59 százaléka bízik.
Az RBC-Ukrajina forrásai szerint Fedorov támogatottsága a kormányzati válság előtt még csupán két-három százalék körül mozoghatott. A gyors emelkedéshez hozzájárult, hogy egyszerre tudott szavazókat elvonni az elnöki tábortól, Zaluzsnij híveitől, és Kirilo Budanov környezetétől.
Az elnöki csapatban ugyanakkor arra számítanak, hogy Fedorov népszerűsége átmeneti lesz. Úgy vélik, a volt miniszternek hamarosan döntenie kell: visszatér-e a hatalmi rendszerbe, kivonul az üzleti és szakpolitikai világba, vagy valóban szembefordul Zelenszkijjel.
Egy új liberális párt arca lehetne
Fedorov környezetében hivatalosan azt állítják, hogy a volt miniszter jelenleg nem készül politikai pályára. Azonban azt sem zárják ki, hogy a tiltakozások alakulása, a fronthelyzet vagy a rá és csapatára nehezedő nyomás később megváltoztathatja a döntését.
A kormánypárti körökben eközben már egy új, progresszív, liberális és korrupcióellenes politikai formáció lehetséges vezetőjeként beszélnek róla. A feltételezett projekt a Holoszhoz vagy a Szamopomics korábbi modelljéhez hasonló városi, nyugatbarát és technokrata szavazótábort célozhatna meg.
Az RBC-Ukrajina szerint egy ilyen párt lehetséges szervezői korábban már közvélemény-kutatásokat is végeztek, ám akkor arra jutottak, hogy hiányzik egy ismert és hiteles vezető. Fedorov technokrata imázsa, háborús innovációi és korrupcióellenes karaktere természetes választássá tehetné, bár egyelőre mindez csak politikai találgatás.
A volt miniszter előtt más lehetőségek is állnak. Visszatérhet az üzleti világba, vagy védelmi és technológiai kérdésekkel foglalkozó elemzőközpontot hozhat létre.
Az „új” lázadása a „régi” ellen
A polémia legérdekesebb része talán az, hogy a Zelenszkij pártjához tartozó források közül is többen rendszerszintű problémát látnak a történtek mögött.
Egyikük az „új és a régi konfliktusaként” írta le a válságot. Fedorov a fiatal, technokrata, drónokra, digitalizációra és új hadviselési módszerekre építő Ukrajnát jelenítette meg. Leváltását ezért támogatói nem egyszerű személycserének, hanem az újításokkal szembeni bürokratikus visszarendeződésnek tekintették.
Az elnöki csapat közben ismét szembekerült azzal a városi, nyugatbarát és politikailag aktív társadalmi réteggel, amely korábban a korrupcióellenes intézmények függetlenségének korlátozása ellen is utcára vonult.
Az ukrán hatalmi rendszer számára így nem csupán az a kérdés, hogy mi lesz Mihajlo Fedorov következő munkahelye. A valódi kérdés az, hogy a háború alatt megerősödött aktív kisebbség képes-e tartós politikai erővé válni – és lesz-e olyan vezető, aki ennek az élére áll.
