A szudáni háborúban a külföldi zsoldosok már nem egyszerűen kiegészítő szereplők, hanem egy egész régiót átszövő katonai-logisztikai rendszer részei – állítja Abbasz Mohamed Száleh szudáni kutató az al-Majádín oldalán megjelent friss elemzésében. A szerző szerint a konfliktus 2024 óta mind erősebben nemzetköziesedik, és a zsoldosok alkalmazása azt is megmutatja, hogyan alakul át az afrikai háborúk természete.
A külföldi harcosok már a hadviselés részévé váltak
Száleh szerint a zsoldosok jelentősége a háború második évétől nőtt meg látványosan. A folyamatot összekapcsolja azzal, hogy a Gyorsreagálású Támogató Erők (RSF) előbb jelentős területeket szereztek meg, majd 2025-ben súlyos vereségeket szenvedtek Kartúmban és Közép-Szudánban.
A szerző értelmezésében ekkor vált különösen fontossá a külföldi személyzet bevonása: a zsoldosok egyszerre pótolják a veszteségeket, működtetnek korszerű technikai eszközöket és segítenek fenntartani a távoli utánpótlási rendszereket.
Száleh ennek hátterében mindenekelőtt az Egyesült Arab Emírségek szerepét emeli ki, amelyet az RSF legfontosabb külső támogatójának tekint. Érvelése szerint Abu-Dzabi a milícia katonai visszaszorulása után részben külföldi szakemberekkel és harcosokkal próbálta korrigálni az erőviszonyokat.
Kolumbiaiak Darfúrban
A tanulmány külön figyelmet szentel a kolumbiai zsoldosoknak. Száleh idézi azokat a nemzetközi sajtóértesüléseket, amelyek szerint mintegy kétezer kolumbiai érkezhetett Szudánba, és közülük sokan szervezett katonai egységekben szolgáltak.
Nem pusztán gyalogsági feladatokról van szó. A szerző a Financial Times augusztusi beszámolójára hivatkozva azt írja, hogy a kolumbiaiak egy része drónok, légvédelmi rendszerek és radarberendezések kezelésére kapott kiképzést az Egyesült Arab Emírségekben, mielőtt Darfúrba vezényelték őket.
Száleh szerint szerepük különösen jelentős volt el-Fáser ostromában és 2025. októberi elfoglalásában. A külföldi harcosok jelenlétét ráadásul nemcsak katonai kérdésként kezeli: elemzésében felidézi azokat a vádakat is, amelyek szerint zsoldosok civilek elleni erőszakban, kínzásokban és gyilkosságokban is részt vettek Darfúrban.
Líbiától Szomáliáig húzódik az utánpótlási ív
Az elemzés talán legérdekesebb része az a földrajzi rendszer, amelyet Száleh „zsoldosívként” ír le.
Értelmezése szerint Szudán körül fokozatosan kialakult egy egymásba kapcsolódó utánpótlási hálózat, amely a dél-líbiai Kufrától egészen a szomáliai Boszaszóig húzódik. A rendszerbe különböző időszakokban Csád és más szomszédos területek is bekapcsolódtak.
Kiemelt jelentőséget tulajdonít Dél-Líbiának, ahol a Halífa Haftárhoz kötődő erők által ellenőrzött térségek már korábban is rendelkeztek olyan logisztikai infrastruktúrával és regionális kapcsolatrendszerrel, amely alkalmassá tette őket fegyverek és személyzet mozgatására.
A háború így Száleh olvasatában egyre kevésbé zárható Szudán államhatárain belülre. Az RSF mozgástere részben éppen abból fakad, hogy több szomszédos ország területét, légterét és határvidékét lehet utánpótlási útvonalként használni.
Nem minden zsoldos érkezik messziről
A szerző két nagy csoportra osztja a külföldi harcosokat. Az egyikbe tartoznak a klasszikus nemzetközi zsoldosok, mint a kolumbiaiak, a másikba pedig a regionális fegyveresek, akik a Száhel-övezetből, Dél-Szudánból és a környező országokból csatlakoznak az RSF-hez.
Utóbbi jelenség mögött Száleh egy másik mechanizmust is lát: egyes instabil szomszédos államok számára a szudáni háború lehetőséget biztosíthat arra, hogy saját fegyveres ellenfeleiket vagy problémás csoportjaikat egy külső konfliktusba tereljék.
A szudáni háború így a helyi politikai leszámolások és a regionális hatalmi versengés számára egyaránt felvevőpiaccá válhat.
Miért éri meg zsoldosokat használni?
Száleh több katonai indokot sorol fel. Az első a háború elnyújtása: a zsoldosok alkalmazása segíthet megakadályozni az RSF katonai összeomlását, és ezzel tovább terhelheti a szudáni hadsereg erőforrásait.
A második a veszteségek pótlása. A szerző szerint az RSF korábbi, nagy tömegekre építő harcmodora különösen érzékennyé tette a milíciát a súlyos emberveszteségekre.
A harmadik pedig a technológia. A modern drónok, kommunikációs és légvédelmi rendszerek működtetéséhez olyan szakemberek szükségesek, akiket gyorsabban lehet külföldről biztosítani, mint helyben kiképezni. Ráadásul az ilyen személyzet szükség esetén könnyen kivonható a hadszíntérről.
Az Afrikai Unió hallgatásának ára
Az elemzés keményen bírálja az Afrikai Uniót is. Száleh emlékeztet arra, hogy a kontinensen már évtizedek óta létezik jogi keret a zsoldosság visszaszorítására, a politikai reakció mégis rendkívül gyenge maradt.
Szerinte ennek oka részben az, hogy az afrikai intézmények nem akarnak konfliktusba kerülni fontos külső partnereikkel.
A probléma azonban messze túlmutat Szudánon. A zsoldosokkal együtt fegyverek, bűnözői hálózatok és párhuzamos hatalmi struktúrák is mozognak az országhatárokon keresztül, miközben több afrikai állam tényleges ellenőrzése saját területének egy része fölött egyre gyengébb.
Száleh ezt a jelenséget „töredezett szuverenitásként” írja le: olyan államok alakulnak ki, amelyeknek bizonyos térségeit nem a központi kormány, hanem helyi fegyveres szereplők vagy külső hatalmakhoz kötődő struktúrák ellenőrzik.
A klasszikus zsoldosfogalom már kevés
A szerző végkövetkeztetése szerint a jelenlegi folyamatok miatt magát a zsoldosság fogalmát is újra kell gondolni.
A hagyományos kép szerint a zsoldos egy külföldi harcos, aki pénzért csatlakozik valamelyik konfliktus résztvevőjéhez. A mai rendszer azonban ennél sokkal összetettebb: államok, magánbiztonsági cégek, katonai kiképzőközpontok, logisztikai vállalkozások és regionális fegyveres hálózatok kapcsolódhatnak össze.
Ebben az értelemben a zsoldos már nem feltétlenül magányos „bérelt katona”, hanem egy állami külpolitikai stratégia eszköze.
Száleh szerint Szudán éppen azért fontos példa, mert megmutatja, hogyan fonódhat össze egy belső konfliktus a regionális hatalmi versennyel. A „zsoldosok íve” ebben az értelmezésben nem pusztán térképen megrajzolható utánpótlási útvonal, hanem egy új típusú, határokon átívelő háborús infrastruktúra.
