Havanna továbbra is fenntartja a kapcsolatot az Egyesült Államokkal, miközben Washington hónapról hónapra fokozza a gazdasági és immár katonai nyomást a szigetországra. Kuba ugyanakkor Kína és Oroszország felé épít alternatív gazdasági útvonalakat, BRICS-partnerként új politikai hátországot keres, odahaza pedig évtizedek óta nem látott gazdasági nyitással próbál levegőhöz jutni.
Havanna nyitva hagyja az ajtót
A kubai külügyminiszter szeptember 7-én közölte, hogy Havanna a tárgyalások eddigi eredménytelensége ellenére fenn akarja tartani a kapcsolatokat az Egyesült Államokkal. Bruno Rodríguez szerint érdemi előrelépés azért nincs, mert Washington részéről hiányzik hozzá a politikai akarat, a szigetország kormánya azonban továbbra is kész az egyeztetésre „a kölcsönös tisztelet és a belügyekbe való be nem avatkozás” alapján. A Reuters ugyancsak arról számolt be, hogy jelenleg szünetel a tárgyalási folyamat, de a kommunikációs csatornákat Havanna nem akarja felszámolni.
Ez azért figyelemre méltó, mert az amerikai politika közben éppen az ellenkező irányba mozdult. Donald Trump január 29-i elnöki rendelete nemcsak Kubát célozza, hanem azokat az országokat is vámokkal fenyegeti, amelyek közvetlenül vagy közvetve olajat szállítanak a szigetországnak. Ezzel Washington lényegében harmadik országokra is kiterjesztette a Kuba elleni akciójának költségeit.
Szeptember 3-án újabb szankciók élesedtek: öt kubai vállalatot és Fidel Ernesto Castro Calist, Raúl Castro unokáját is listára tették. Az intézkedések többek között egy külkereskedelmi bankot, valamint a nikkel-, bánya- és energiaszektorhoz kötődő cégeket érintenek. Washington szerint ezek az intézmények a kubai politikai elit hatalmát finanszírozzák; Havanna szerint ugyanakkor az amerikai politika már nem egyszerű kereskedelmi embargó, hanem a gazdaság működőképességének tudatos korlátozása.
Az energia lett a legfájóbb pont
A kubai külügyminisztérium friss jelentése szerint 2025. március 1. és 2026. február 28. között az amerikai korlátozásokból eredő gazdasági veszteség elérte a 8,083 milliárd dollárt, hét százalékkal meghaladva az előző időszakét. A kubai számítások szerint az évtizedek alatt felhalmozódott veszteség folyó áron már 178,7 milliárd dollár fölött jár.
A leglátványosabb következmény az energetikában jelentkezik. A kubai kormány szerint egyes időszakokban a lakosság mindössze napi két-három órán keresztül jut áramhoz; az áramkimaradások a vízellátástól az élelmiszerek hűtésén át az egészségügyig szinte minden területet érintenek.
Kína napenergiával, Oroszország olajjal segít
Havanna válaszának egyik legfontosabb eleme az energiafüggőség szerkezetének gyors átalakítása, és ebben Kína szerepe látványosan növekszik. A kínai pénzügyi és technológiai támogatással Kuba mintegy ezer megawattnyi napenergia-kapacitást épített ki egy év alatt, a következő években pedig ezt tovább kívánja növelni.
Peking emellett egy 120 megawattos programhoz biztosított eszközöket, augusztusban pedig újabb ötezer, akkumulátoros napelemes rendszert adott át Kubának, elsősorban elszigetelt vidéki háztartások, egészségügyi intézmények és más létfontosságú szolgáltatások ellátására.
Oroszország másféle mentőövet kínált. Március végén mintegy 700 ezer hordó orosz Urals kőolaj érkezett Kubába, ami átmenetileg enyhítette az áramszüneteket. A nagyságrend azonban megmutatja Moszkva segítségének korlátait is: a kubai energiaügyi miniszter szerint a teljes szükséglet kielégítéséhez havonta körülbelül nyolc hasonló szállítmányra lenne szükség.
Vagyis Kína egyre inkább szerkezeti megoldást kínál, Oroszország pedig egyelőre a tűzoltásban segít.
A meglepő válasz: több piac
A washingtoni nyomás másik érdekes következménye, hogy Kuba nem gazdasági visszazárással reagál. Júniusban a kormány 176 intézkedésből álló reformcsomagot fogadott el, amely nagyobb teret enged a magántőkének, a külföldi beruházásoknak és az állami vállalatokkal együttműködő magánszektornak. A kubai vezetés hangsúlyozza, hogy nem a szocialista rendszer felszámolásáról van szó, hanem annak működőképességét próbálják helyreállítani.
Szeptember elején újabb szabályok könnyítették a külföldi befektetők és a magánvállalkozások működését: egyszerűbbé válik többek között a külföldi bankszámlák használata, lazul az állami munkaerő-közvetítés monopóliuma, és a korábban erősen állami ellenőrzés alatt álló turizmusban is nagyobb mozgásteret kapnak magánszereplők.
Ez talán a jelenlegi kubai fordulat legérdekesebb része: az amerikai gazdasági nyomás nem a piac visszaszorításához, hanem bizonyos területeken annak gyorsabb liberalizációjához járul hozzá. De ez nem jelenti automatikusan az USA befolyásának erősödését, ellentétben azzal, amit Venezuelában láttunk az idén.
BRICS: nem mentőöv, hanem új mozgástér
Mindehhez politikai keretet ad Kuba 2025 óta fennálló BRICS-partneri státusza. Havanna nem teljes jogú tag, de részt vehet a csúcstalálkozókon, külügyminiszteri egyeztetéseken és más együttműködési fórumokon.
A BRICS persze nem tudja önmagában pótolni Kuba kieső olajimportját vagy devizabevételeit. Politikai és gazdasági jelentősége inkább abban áll, hogy Havanna kapcsolatainak diverzifikálását intézményesíti: Kína és Oroszország mellett India, Brazília, Dél-Afrika, az Öböl menti államok és más globális déli országok felé is könnyebben nyithat új csatornákat.
Washington az ellenkezőjét érheti el annak, amit szeretne
Közben a katonai nyomás is fokozódik. Pete Hegseth amerikai védelmi miniszter augusztusban kijelentette, hogy Kubával kapcsolatban „minden lehetőség az asztalon van”, beleértve a katonai opciót is. Már júniusi guantánamói látogatásán is arra figyelmeztette Havannát, hogy ne próbáljon az Egyesült Államokat vagy a támaszpontot elérni képes fegyverekhez jutni.
A havannai válasz a kettős – gazdasági és katonai fenyegetésre – tehát a gazdasági nyitás odahaza, a külkapcsolatok diverzifikációja és megerősítése a globális Dél és mindenekelőtt Kína felé, valamint az amerikai kommunikációs csatorna tudatos nyitva tartása.
Ebben van a washingtoni stratégia paradoxona is. Minél nehezebbé teszi az Egyesült Államok Kuba életét, annál erősebben ösztönzi Havannát arra, hogy az alternatív pénzügyi, energetikai és kereskedelmi hálózatok felé forduljon. Washington nyomást gyakorolhat Kubára – de ezzel közben maga is gyorsíthatja azt a folyamatot, amelynek végén az Egyesült Államok politikai befolyása a szigeten még kisebb lesz.
