Oroszország és India új szakaszba emelné több évtizedes nukleáris együttműködését: a Roszatom szerint már előkészítették az erről szóló kormányközi dokumentumokat, amelyek a hagyományos atomerőművek mellett negyedik generációs, gyorsneutronos rendszerekre is kiterjedhetnek. Közben Etiópia is gyorsítaná saját atomenergia-programját Moszkvával.
Oroszország és India már nem csupán újabb hagyományos atomerőművi blokkok építéséről tárgyal, hanem a nukleáris technológia következő generációjában is együttműködne. Alekszej Lihacsov, a Roszatom vezérigazgatója szerint a két ország előkészítette a nukleáris együttműködés új szakaszáról szóló kormányközi dokumentumokat, amelyek akár még az év vége előtt aláírhatók.
A tervezett együttműködés egyik legfontosabb eleme a negyedik generációs, gyorsneutronos atomenergetikai rendszerek közös fejlesztése és megvalósítása lehet. Lihacsov szerint Moszkva azt szeretné, ha az indiai partnerek nemcsak a jelenleg exportált orosz reaktorok építésében vennének részt, hanem bekapcsolódnának a következő technológiai lépcső projektjeibe is.
Kudankulam már csak a kiindulópont
Az orosz–indiai nukleáris együttműködés alapját jelenleg a dél-indiai Kudankulam atomerőmű adja.
A telephelyen két orosz VVER–1000-es blokk már üzemel, további négy pedig építés alatt áll. Az ötödik blokk reaktortartályát idén júniusban emelték a helyére. A teljes, hatblokkos kiépítés után Kudankulam Dél-India egyik legfontosabb villamosenergia-termelő központjává válhat.
A két ország azonban már korábban megkezdte a következő lépcső előkészítését. Tárgyalások folynak új, nagy teljesítményű VVER–1200-as blokkokról, kis moduláris reaktorokról, az atomüzemanyag-ciklusban folytatott együttműködésről, valamint az indiai gyártás arányának növeléséről is.
Ez különösen fontos Indiának, amely 2047-re száz gigawattra szeretné növelni nukleáris kapacitását. Ehhez Újdelhi egyszerre számol nagy atomerőművekkel és kisebb, moduláris egységekkel.
A most bejelentett negyedik generációs együttműködés azonban ennél is tovább mutat.
De mi az a negyedik generációs atomerőmű?
A „negyedik generáció” nem egyetlen konkrét reaktortípust jelent.
Az atomenergia fejlődésében a ma széles körben épített, továbbfejlesztett könnyűvizes reaktorokat általában harmadik vagy III+ generációsnak nevezik. A negyedik generáció ezzel szemben több olyan, alapvetően új reaktorkoncepció gyűjtőfogalma, amelyek nagyobb üzemanyag-hatékonyságot, magasabb biztonságot, kevesebb hosszú életű nukleáris hulladékot és jobb proliferációs ellenállást céloznak.
A Generation IV International Forum hat fő technológiai családot jelölt ki: ezek között vannak nátrium-, ólom- és gázhűtésű gyorsreaktorok, olvadéksó-reaktorok, szuperkritikus vízhűtésű és nagyon magas hőmérsékletű gázhűtésű rendszerek.
Az orosz–indiai tárgyalások szempontjából elsősorban a gyorsneutronos reaktorok érdekesek.
A hagyományos atomerőművekben a neutronokat moderátorral lelassítják. A gyorsreaktorok ezzel szemben gyors neutronokkal működnek, és képesek olyan nukleáris anyagokat is hasznosítani, amelyek a hagyományos reaktorokból kikerülő kiégett fűtőelemekben maradnak.
A cél: ugyanazt az üzemanyagot többször felhasználni
A negyedik generáció egyik legfontosabb ígérete ezért a zárt nukleáris üzemanyagciklus.
A ma elterjedt nyílt rendszerben a fűtőanyag egyszer bekerül a reaktorba, majd kiégése után nagyrészt hulladékként kezelik. Zárt ciklus esetén viszont a kiégett üzemanyagot feldolgozzák, a még használható uránt és plutóniumot kivonják belőle, majd új üzemanyag készítésére használják fel.
A gyorsreaktorok így jóval nagyobb arányban képesek hasznosítani a természetes urán energiatartalmát, miközben csökkenthetik a hosszú távú tárolást igénylő nagy aktivitású hulladék mennyiségét és radiotoxicitását. Az IAEA szerint éppen ezért a gyorsreaktorok és a zárt üzemanyagciklus a nukleáris energia hosszú távú fenntarthatóságának egyik legfontosabb technológiai irányát jelentik.
Oroszország ezen a területen a Proriv, vagyis Áttörés programmal kísérletezik. A szibériai Szeverszkben épülő BREST–OD–300 egy ólomhűtésű gyorsneutronos demonstrációs reaktor, amely mellett ugyanazon a telephelyen működne az üzemanyag gyártása, majd a kiégett fűtőanyag újrafeldolgozása is. A rendszer célja annak demonstrálása, hogy a nukleáris üzemanyag ciklusa ipari körülmények között nagyrészt bezárható.
Ha India valóban bekapcsolódik ebbe a technológiai irányba, az együttműködés minőségileg más lenne, mint egy hagyományos orosz reaktor megvásárlása. Kutatás-fejlesztést, üzemanyag-technológiát, helyi gyártást és hosszú távú ipari együttműködést is jelenthetne.
Nemcsak vevő, hanem partner lehet India
A Roszatom nyilatkozatai alapján Moszkva egyre kevésbé egyszerű exportpiacként tekint Indiára.
A tárgyalásokon külön hangsúlyt kap az indiai gyártás lokalizálása, és Oroszország azt is fontolgatja, hogy indiai vállalatokkal közösen harmadik országokban valósítsanak meg nukleáris projekteket. Lihacsov szerint ilyen tervekről már folynak egyeztetések, bár konkrét célországokat egyelőre nem neveztek meg.
Ez jól illeszkedik India gazdaságpolitikai stratégiájához is: Újdelhi nem csupán külföldi technológiát szeretne vásárolni, hanem saját ipari és technológiai kapacitásait is bővíteni akarja.
Így a Kudankulamnál kialakult modell – orosz technológia, növekvő indiai részvétel – a következő évtizedben sokkal összetettebb nukleáris partnerséggé alakulhat.
Etiópia is gyorsítaná saját atomprogramját
Az orosz nukleáris terjeszkedés közben Afrikában is folytatódik.
Lihacsov szerint Etiópia szeretné felgyorsítani saját atomenergia-programjának előkészítését. A két ország között már léteznek alapmegállapodások, de a tényleges erőműépítés előtt még több műszaki, szabályozási és intézményi lépcsőt kell teljesíteni.
Az együttműködés nem most kezdődött. Moszkva és Addisz-Abeba korábban már megállapodott a békés célú nukleáris technológiák fejlesztéséről, majd akcióterv született egy etiópiai atomerőmű-projekt előkészítésére is.
Etiópia számára az atomenergia egészen más szerepet töltene be, mint India esetében.
Az ország villamosenergia-rendszere ma erősen támaszkodik a vízenergiára, amelynek központi eleme a Nagy Etióp Reneszánsz Gát, a GERD. Egy atomerőmű hosszabb távon olyan folyamatos, időjárástól és vízhozamtól független alapterhelési termelést adhatna az energiarendszernek, amely kiegészítené a hatalmas vízerőművi kapacitást.
Etiópiának azonban előbb ki kell építenie mindazt az intézményi infrastruktúrát, amely egy nukleáris programhoz szükséges: független szabályozó hatóságot, biztonsági rendszert, képzett személyzetet, üzemanyag- és hulladékkezelési szabályokat, valamint magát az erőművet kiszolgáló villamosenergia-hálózatot.
Ezért Addisz-Abeba még jóval korábbi szakaszban jár, mint India.
Moszkva már technológiai ökoszisztémát kínál
A két történet együtt ugyanakkor jól mutatja, hogyan változik Oroszország nukleáris exportstratégiája.
India esetében Moszkva már a hagyományos reaktorexportnál magasabb szintű technológiai partnerséget kínál, amely a gyorsreaktoroktól a zárt üzemanyagciklusig terjedhet. Etiópiában viszont még magának a nukleáris iparágnak és intézményrendszernek a kialakítása a cél.
A közös nevező az, hogy a Roszatom egyre kevésbé pusztán atomerőművet próbál eladni. Reaktort, üzemanyagot, képzést, helyi gyártást, kutatást és hosszú távú technológiai együttműködést egyetlen csomagként kínál.
Indiában pedig ennek már a következő lépcsője rajzolódik ki: nem egyszerűen az a kérdés, hány új orosz blokk épül majd az országban, hanem az is, hogy Újdelhi részt vesz-e a nukleáris energia következő technológiai generációjának kialakításában.
