Kína 2019 óta 28 rakétaindítást hajtott végre tengeri platformokról, és 175 műholdat állított pályára – valamennyi küldetés sikeres volt. A számok önmagukban is figyelemre méltók, de a fontosabb változás az, ami mögöttük van: Peking a tengeri rakétaindítást kísérleti technológiából szabványosított, ipari méretű szolgáltatássá alakítja, miközben a világűrbe kerülő műholdak is egyre intelligensebbé válnak.
A két folyamat szeptember közepén szinte egyszerre vált látványossá. Szeptember 16-án a Gravity–1 rakéta több mint három tonnányi műholdat vitt fel a Kelet-kínai-tengerről, új kínai rekordot állítva fel a tengeri indítások hasznos terhe és pályamagassága tekintetében. Három nappal később egy másik küldetés során négy olyan radarműhold került pályára, amely már a világűrben képes feldolgozni az általa összegyűjtött távérzékelési adatokat.
Egy új korszak kezdete
A kínai tengeri indítási program központja a Santung tartománybeli Hajjangban kiépített Keleti Űrkikötő. Innen 2019 júniusában indították az első kínai tengeri rakétát, azóta pedig fokozatosan egy teljes kiszolgálóipar épült ki a létesítmény körül.
A tengeri indítás egyik legnagyobb előnye a földi infrastruktúrától való részleges függetlenség. A rakétát szállító platform megfelelő tengeri területre vontatható, így az indítás helye az adott pályához igazítható. Kevesebb szárazföldi légteret kell lezárni, és a leváló rakétafokozatok, illetve más törmelékek lakatlan tengeri területre irányíthatók. A kínai szakemberek emellett azt hangsúlyozzák, hogy különböző pályahajlások is rugalmasabban elérhetők.
Ez különösen fontossá válhat akkor, amikor már nem évente néhány nagy műhold feljuttatása a cél, hanem több száz vagy akár több ezer egységből álló műhold-konstellációk gyors kiépítése.
A szeptember 16-i Gravity–1 küldetés ezt a modellt demonstrálta. A rakéta kilenc műholdat vitt mintegy 800 kilométer magas pályára: közülük nyolc a kínai Csienfan szélessávú műhold-konstellációhoz tartozott, egy pedig ultra-nagysebességű vezeték nélküli kommunikációs technológiát tesztel. A több mint háromtonnás nettó hasznos teher és a pályamagasság egyaránt kínai rekord volt tengeri indítás esetében. Egy kínai kormányzati technológiai portál szerint ez volt az első olyan küldetés a világon, amelyben mobil tengeri indítással építettek alacsony Föld körüli pályán működő szélessávú műholdhálózatot.
Űrkikötőből gyár
Hajjang esetében azonban már nem egyszerűen egy indítóhelyről van szó.
A kikötő mellett működik Kína legnagyobb szilárd hajtóanyagú rakéták végszerelésére és tesztelésére létrehozott üzeme. Évente 50 rakéta és 50 hajtóanyagtartály összeszerelésére és vizsgálatára alkalmas kapacitás épült ki. A rakéta az összeszerelő csarnokból közvetlenül a kikötőbe kerülhet, ahol az indítóhajóra rakják.
A városba eddig mintegy harminc űripari beruházás érkezett, összesen több mint 32 milliárd jüan – nagyjából 4,8 milliárd dollár – értékben. A helyi hatóságok már rakétafejlesztést, műholdas alkalmazásokat, indítási szolgáltatásokat és kapcsolódó kutatás-fejlesztést egyesítő ipari klaszterről beszélnek.
Ez mutatja igazán, merre tart a kínai modell: az indítóállástól a rakétagyártáson és a kikötői logisztikán át egészen a műholdas szolgáltatásokig egy helyre próbálják szervezni az értékláncot.
A következő lépés a szabványosítás.
November 1-jén három új kínai országos szabvány lép hatályba kifejezetten a tengeri rakétaindításokra. Az egyik az indítás környezeti követelményeit, a másik az infrastruktúra alapvető metaadatainak kezelését, a harmadik pedig a tengeri indítóplatformok kiválasztásának műszaki követelményeit rögzíti.
Ez első látásra bürokratikus részletnek tűnhet, valójában azonban az iparosítás egyik legfontosabb állomása. Amíg minden rakétát, hajót és indítást egyedi mérnöki projektként kell kezelni, nehéz jelentősen növelni az indítási gyakoriságot. A szabványos interfészekkel, eljárásokkal és infrastruktúrával viszont a rakétaindítás egyre inkább ismételhető logisztikai szolgáltatássá válhat.
Nemcsak fényképeznek, hanem számolnak is
Mindeközben a műholdaknál is hasonló átalakulás zajlik.
Szeptember 19-én a tajjüani űrközpontból egy Hosszú Menetelés–2D rakéta négy PIESAT–2 műholdat állított pályára. A GalaxySpace magánvállalat által gyártott eszközök szintetikus apertúrájú radarral, vagyis SAR-rendszerrel működnek.
A SAR-műholdak mikrohullámú radarjelekkel térképezik fel a felszínt, ezért éjszaka és felhőzeten keresztül is képesek megfigyeléseket végezni. Emiatt különösen hasznosak például árvizek, földcsuszamlások és más természeti katasztrófák megfigyelésére, mezőgazdasági területek ellenőrzésére, infrastruktúra vizsgálatára vagy hajóforgalom követésére.
A PIESAT–2 új műholdjainál azonban nem önmagában a radar a lényeg. A GalaxySpace szerint a fedélzeten olyan intelligens adatfeldolgozó rendszer működik, amely már pályán képes feldolgozni a távérzékelési adatokat.
A hagyományos modellben a műhold elkészíti a felvételt, majd az adatot továbbítja egy földi állomásnak, ahol feldolgozzák, kiértékelik, és csak ezután jut el a felhasználóhoz. Ha viszont a műhold maga képes felismerni és feldolgozni a fontos információt, akkor nem feltétlenül kell hatalmas nyers adatcsomagokat továbbítania.
Tulajdonképpen az úgynevezett edge computing költözik fel az űrbe.
Egy árvíz esetében például nem feltétlenül a teljes radarfelvételt kell először a Földre küldeni: elvileg már a műhold azonosíthatja az elöntött területeket, és csak az eredményt továbbíthatja. Ugyanez felgyorsíthatja a tüzek, hajók, járművek vagy más gyorsan változó objektumok felismerését is.
A technológia természetesen kettős felhasználású. A gyorsabb adatfeldolgozás a polgári katasztrófavédelem mellett a katonai felderítés és helyzetértékelés szempontjából is értékes képesség lehet, hiszen ott különösen fontos, hogy egy megfigyelés eredménye ne órákkal, hanem akár percekkel később álljon rendelkezésre.
Rakéta, műhold, számítási kapacitás
A két szeptemberi küldetés tehát látszólag külön történet. Az egyik egy tengerről indított hordozórakétáról, a másik négy intelligens radarműholdról szólt.
Együtt azonban jól mutatják a kínai űripar átalakulását.
Az egyik oldalon egyre nagyobb tömegű műholdak egyre sűrűbb és szabványosítottabb feljuttatásához épül ki az infrastruktúra. Hajjangban már nemcsak rakétákat indítanak, hanem gyártási, összeszerelési, logisztikai és szabványosítási központot hoztak létre.
A másik oldalon maguk a műholdak is változnak. Már nem pusztán érzékelők és kommunikációs átjátszók, hanem egyre inkább önálló számítási csomópontok, amelyek a világűrben dolgozzák fel az összegyűjtött információ egy részét.
A kettő ugyanabba az irányba mutat: a következő évtized űrversenye egyre kevésbé arról szól majd, hogy ki tud egy-egy látványos rakétát vagy műholdat felbocsátani. A döntő kérdés az lesz, ki képes ipari rendszerként működtetni a teljes láncot – a sorozatgyártástól és az olcsó, sűrű indításoktól a műhold-konstellációkon át egészen a világűrben végzett adatfeldolgozásig.
Kína láthatóan erre készül.
