A kínai vállalatok nemzetközi terjeszkedése új szakaszba lépett, ám a lehetőségek mellett a kockázatok is megsokszorozódtak. Cseng Ja-ven kínai nemzetközikapcsolatok-szakértő szerint Pekingnek nemcsak a nyugati gazdasági korlátozásokra kell választ találnia, hanem arra is, hogyan kerülheti el, hogy saját vállalatai külföldön ugyanazokat a függőségi viszonyokat teremtsék újra, amelyekből Kína korábban maga is igyekezett kitörni.
Kettős nyomás nehezedik a külföldön terjeszkedő kínai vállalatokra – állapította meg a Guancha portálon október 24-én megjelent elemzésében Cseng Ja-ven, a Sanghaji Nemzetközi Tanulmányok Egyetemének professzora.
Az elemző szerint az Egyesült Államok és az Európai Unió egyre összetettebb kereskedelmi, technológiai és pénzügyi korlátozásokkal igyekszik visszaszorítani a kínai vállalatok térnyerését. Eközben azonban a fejlődő országokban megjelenő kínai beruházások is ellenállásba ütközhetnek, amennyiben sértik a helyi gazdasági szereplők érdekeit.
Példaként említette, hogy az Európai Unió a kínai elektromos autókra kivetett vámok mellett a Goldwind szélturbinagyártó ellen is vizsgálatot indított a külföldi támogatásokról szóló rendelet alapján. Az Egyesült Államokban pedig többek között a BYD és a Nio is felkerült a Pentagon kínai katonai vállalatokat nyilvántartó listájára, miközben Washington a fejlett mesterségesintelligencia-chipek kínai vállalatok külföldi leánycégeihez történő eljuttatását is korlátozza.
Cseng úgy látja, hogy a kínai gazdaságnak ebben a helyzetben újra kell gondolnia nemzetközi szerepét: pusztán résztvevője kíván-e maradni a világgazdaságnak, vagy aktívan alakítani is szeretné annak működését?
Az áruexporttól a teljes ipari rendszerekig
A professzor három nagy szakaszra osztotta a kínai vállalatok nemzetközi terjeszkedésének történetét.
Az első az 1978-ban megkezdett reformokhoz kapcsolódott. Kína 1979-ben tette lehetővé intézményes keretek között a vállalatok külföldi befektetéseit, majd az 1980-as és 1990-es években fokozatosan megteremtette ennek szabályozási feltételeit.
A második szakasz 2000-ben kezdődött, amikor a külföldi terjeszkedés önálló állami stratégiává vált. Kína ekkor már nemcsak külföldi tőkét kívánt bevonni, hanem saját vállalatain keresztül is részt akart venni a nemzetközi termelésben. A Kereskedelmi Világszervezethez történő 2001-es csatlakozás tovább gyorsította ezt a folyamatot.
A harmadik fordulópontot a 2013-ban meghirdetett Övezet és Út kezdeményezés jelentette.
Cseng szerint mára alapvetően megváltozott a kínai vállalatok külpiaci jelenlétének jellege. Kína többé nem csupán késztermékeket exportál, hanem technológiát, tőkét, kutatás-fejlesztési kapacitásokat, ellátási láncokat és komplett ipari rendszereket is.
Ennek példájaként említette a BYD thaiföldi autógyártását és a CATL magyarországi akkumulátoripari beruházását.
Az elemzésben idézett adatok szerint a kínai külföldi közvetlentőke-befektetések állománya 2024 végére elérte a 3140 milliárd dollárt. A beruházások földrajzi súlypontja pedig fokozatosan az ázsiai és más fejlődő piacok felé tolódik.
A Globális Dél mint az új világgazdaság alapja
A kínai professzor elemzésének egyik központi állítása, hogy a világgazdaság szerkezete jelentősen átalakult az elmúlt évtizedekben.
Az 1980-as és 1990-es években Kína elsősorban a nyugati országoktól remélt tőkét, technológiát és piacokat. Cseng értelmezésében azonban a Globális Dél gazdasági felemelkedése fokozatosan csökkenti a Nyugat korábbi központi szerepét, és lehetővé teszi egy új, a fejlődő országok kapcsolataira épülő nemzetközi gazdasági rendszer kialakulását.
A professzor Giovanni Arrighi olasz közgazdász és szociológus gondolataira hivatkozva úgy érvelt, hogy a nyugati központú globalizációba bekapcsolódó országok fejlődési lehetőségeinek politikai korlátai vannak. Szerinte Japán korábbi tapasztalatai és Kína jelenlegi helyzete is arra utal, hogy a vezető gazdasági hatalmak ellenállásába ütközhetnek azok az országok, amelyek felemelkedése már az ő pozícióikat veszélyezteti.
Ebből következően Cseng nem egyszerűen a kínai export új piacainak felkutatását tartja szükségesnek. Véleménye szerint a fejlődő országok gazdasági megerősödése Kínának is stratégiai érdeke, hiszen ezzel olyan piacok jöhetnek létre, amelyek vásárlóereje kevésbé függ a nyugati gazdaságoktól.
A BRICS bővítését és a Globális Fejlesztési Kezdeményezést is ebbe a folyamatba illesztette. Úgy vélte, ezek lehetőséget kínálnak egy olyan nemzetközi gazdasági kapcsolatrendszer kialakítására, amelyben a fejlődő országok nem pusztán nyersanyag-beszállítóként és felvevőpiacként vesznek részt.
Kína nem követheti el ugyanazokat a hibákat
A professzor ugyanakkor figyelmeztetett arra, hogy a kínai vállalatok külföldi terjeszkedése önmagában még nem garantálja a kölcsönös fejlődést.
Két különösen jelentős veszélyt azonosított.
Az első a kínai gazdaságot érintheti. A termelés fokozatos külföldre helyezése munkahelyek megszűnéséhez, a hazai ipari kapacitások gyengüléséhez, az ellátási láncok sérülékenyebbé válásához és technológiai tudásvesztéshez vezethet.
Ennek történelmi példájaként az Egyesült Államokat hozta fel. Értelmezése szerint az amerikai vállalatok évtizedeken keresztül tartó külföldi terjeszkedése hozzájárult a hagyományos iparvidékek hanyatlásához, a munkahelyek megszűnéséhez és a globalizációval szembeni társadalmi elégedetlenség erősödéséhez.
A második veszély a fogadó országokban jelentkezhet.
Cseng szerint a külföldi nagyvállalatok tőke- és technológiai fölénye könnyen háttérbe szoríthatja a helyi vállalkozásokat. Ha ehhez a munkavállalói jogok megsértése, környezeti károkozás vagy a helyi kulturális viszonyok figyelmen kívül hagyása társul, az társadalmi ellenállást, hatósági szigorítást, végső esetben akár kisajátítást is eredményezhet.
A kínai elemző az amerikai vállalatok korábbi latin-amerikai és ázsiai terjeszkedéséből is azt a következtetést vonta le, hogy a gazdasági előnyök egyenlőtlen elosztása hosszú távon politikai konfliktusokat szülhet.
Ezért Kínának szerinte el kell kerülnie, hogy a korábbi nyugati központú világgazdasági rendszert egyszerűen egy új, kínai központú centrum–periféria viszonnyal váltsa fel.
A kölcsönös előnyök nem alakulnak ki maguktól
Cseng arra is felhívta a figyelmet, hogy a kínai vállalatok jelentős része egyelőre nincs kellően felkészülve a nemzetközi működés összetett kockázataira.
Egy általa idézett, 2025–2026-os vállalati felmérés szerint a megkérdezett cégek 68 százaléka nem rendelkezett megfelelően kidolgozott külföldi kockázatkezelési rendszerrel, vagy csupán kezdetleges megoldásokat alkalmazott. A vállalatok 40 százaléka az adózási kötelezettségek teljesítésében is alapvetően külső közvetítőkre támaszkodott.
A professzor ezért fontos előrelépésnek tartja a kínai kormány külföldi beruházásokat támogató intézkedéseit és a 2026. július 1-jén hatályba lépett, külföldi befektetésekről szóló új szabályozást.
Cseng következtetése szerint a kínai vállalatok nemzetközi sikere hosszú távon azon múlhat, hogy képesek-e összehangolni három szereplő érdekeit: a vállalatokét, a kínai gazdaságét és a beruházásokat fogadó országokét.
A kínai tőke nemzetközi terjeszkedése szerinte csak akkor válhat egy új globalizáció alapjává, ha nem csupán a vállalati nyereséget növeli, hanem a fogadó országok fejlődéséhez is hozzájárul.
