Barry Eichengreen, a Berkeley professzora a Guanchán megjelent publicisztikájában azt írta, hogy amikor a közgazdászok megpróbálják megmagyarázni a dollár globális vezető szerepét, általában strukturális tényezőkre hivatkoznak: az USA gazdasági súlyára és pénzügyi piacainak mélységére, likviditására.
„De ezek a számok nem mondanak el mindent.” A professzor szerint végső soron mindig emberek – döntéshozók, politikusok, közgazdászok – hoznak létre és tartanak fenn intézményeket, és így a dollár globális státusza is elsősorban politikai-gazdasági intézményrendszeren alapul.
A dollárrendszer két atyja: Warburg és White
Eichengreen részletesen ismerteti Paul Warburg szerepét, akit a globális dollárrendszer szellemi atyjának nevez. Warburg – európai tapasztalatai alapján – már az 1900-as évek elején felismerte, hogy az Egyesült Államok nem válhat globális pénzügyi hatalommá saját központi bank nélkül.
„Warburg meggyőződése volt, hogy a dollárnak az angol font helyébe kell lépnie.” Ezért szorgalmazta a Federal Reserve létrehozását, és 1914-től már igazgatósági tagként dolgozott azon, hogy a dollárhoz köthető kereskedelmi váltórendszer globálisan is megerősödjön.
A másik kulcsfigura Harry Dexter White volt, aki a második világháború idején dolgozta ki az IMF és a Világbank alapjait, és a Bretton Woods-i rendszer formálójaként rögzítette a dollár központi szerepét. Eichengreen szerint White lépése – amely szerint a világ valutáit a dollárhoz kell kötni – tette a dollárt a nemzetközi monetáris rendszer napjává, amely körül minden más valuta keringett.
A dolláruralom titka: intézmény, bizalom, geopolitika
Eichengreen kiemeli, hogy a dollár fölénye nemcsak gazdasági mutatók, hanem politikai kapcsolatok és intézmények eredménye. A Marshall-terv, a NATO, az európai integráció amerikai támogatása mind azt sugallták, hogy a dollár mögött egy megbízható, szövetségesekre építő szuperhatalom áll.
„A dollár sikere az amerikai intézmények stabilitásán és kiszámíthatóságán múlt – ez ma veszélybe került.”
Trump és a status quo megingása
Eichengreen szerint Donald Trump elnöksége világossá tette, hogy a dollár dominanciáját biztosító struktúrák nem örökéletűek. Trump és emberei pont azokat az intézményi és értékalapokat vonták kétségbe, amelyek 100 éve megalapozták a dollár szupervalutává válását.
Az Egyesült Államok kereskedelmi részaránya zsugorodik, az exportban elfoglalt aránya az 1950-es évek óta 18%-ról 11%-ra csökkent. Ez önmagában még nem lenne baj, de a professzor figyelmeztet: ha az USA politikája szándékosan szakítja meg a kereskedelmi kapcsolatokat, az aláássa a dollár globális használatát.
„A kereskedelem és a pénz elválaszthatatlan – ha eltűnik az egyik, elhalványul a másik.”
A szankciók ára: öncsonkító dollárpolitika
A szerző szerint az USA a szankciók eszközének túlhasználatával is rontott helyzetén. A dollárban tartott orosz eszközök befagyasztása, sőt lehetséges elkobzása más országok számára is veszélyjelzés lett, és gyorsítja a dedollárosodási törekvéseket.
A szankciók korábban szövetségi alapon működtek, de Trump egyoldalú fellépése Irán ellen már komoly feszültséget szült a transzatlanti kapcsolatokban. Eichengreen szerint ha a második Trump-kormány folytatja ezt az irányt, az alternatív valuták gyorsabban teret nyerhetnek.
A pénzügyi stabilitás ára: növekvő adósság és politikai befolyás
A dollár nemcsak politikai bizalom, hanem pénzügyi kiszámíthatóság révén is világpénz lett. Ehhez stabil monetáris politika és felelős költségvetési pálya kellett. Eichengreen szerint ezek is veszélyben vannak:
- A CBO előrejelzése szerint az USA államadóssága a GDP 166%-ára emelkedhet 2054-re.
- A Trump-kormány az adócsökkentések kiterjesztésére készül, ami tovább rontja az államháztartás helyzetét.
„A piac egyszerűen elvesztheti a bizalmát – nem egyik napról a másikra, de egy ponton túl megállíthatatlanul.”
Trump emellett a Fed függetlenségét is veszélyezteti: egy februári rendelet szerint minden „független szabályozó” csak a Fehér Ház jóváhagyásával működhet. Ez a piac számára riasztó jelzés lehet, különösen ha ez a Fed döntéseit is érinti.
A centenáriumi kötvények és az igazságos bánásmód vége
Eichengreen beszámol arról is, hogy Trump pénzügyminisztere, Scott Bessent állítólag felvetette: a külföldiek által birtokolt amerikai kötvényeket átkonvertálják 100 éves lejáratú, alacsony kamatozású papírokká.
„Ez a lépés nyíltan szembemenne a befektetők jogainak tiszteletben tartásával.” Egy másik terv szerint „használati díjat” vetnének ki a külföldiek által birtokolt állampapírok után, megkerülve a nemzetközi szerződésekben tiltott forrásadót.
Ez szerinte nemcsak etikátlan, de aláásná a „minden befektető egyenlő bánásmódja” elvét, amely a dollár globális szerepének egyik pillére.
Egy valuta biztonságot is jelent – ha a szövetségesek is úgy érzik
Eichengreen emlékeztet: a dollár nemcsak gazdasági, hanem geopolitikai bizalmi valuta. Szövetségesek azért tartanak dollárt, mert abban bíznak, hogy Amerika nem hagyja őket cserben. Ez a bizalom Trump alatt megrendült, különösen az Ukrajna-politikája és az Oroszországhoz való viszonya miatt.
„Ha a világ úgy érzi, Amerika elárulja szövetségeseit, a dollár is elárvul.”
A végső kérdés
Eichengreen írását így zárja:
„A dollár sorsa végső soron azon múlik, hogy az amerikai vezetés képes-e megvédeni a jogállamiságot, a fékek és ellensúlyok rendszerét, és betartja-e a külpolitikai ígéreteit. Ki gondolta volna, hogy egyszer idáig jutunk?”
