A front mögött kezdődik a javítás
Amikor a sérült felszerelést visszahozzák a frontvonalról, elsőként a javító és helyreállító egységek szakemberei veszik át. Alekszandr Szokolov – a cikkben megváltoztatott néven szereplő szakember – is közéjük tartozik, aki az Uralvagonzavod Konszern termékéletciklus-támogatási egységének szakértője. A vállalat a Rostec állami vállalat része.
Szokolov több mint 15 éves tapasztalattal rendelkezik a gyárban, és terepi javítóegységekben is szolgált. Az évek során szilárd meggyőződést alakított ki: egy harckocsinak nemcsak karaktere, hanem lelke is van.
Emlékszik tucatnyi alkalomra, amikor a járművet visszaállították a szolgálatba, hogyan javították meg a zsákmányolt felszerelést, és milyen technológiai újítások figyelhetők meg a különleges műveleti övezetben – erről közölt cikket az Izvesztyija.
A diagnosztika a legfontosabb munka
Alekszandr Szokolov egyike azoknak a szakembereknek, akik rendszeresen utaznak missziókra, részt vesznek a páncélozott járművek javításában és helyreállításában a terepen.
– Művezetőként kezdtem a szerszámműhelyben, majd célzottan a szakterületemet választottam: lánctalpas járművek szerelője lettem – emlékezett vissza.
Hozzátette, hogy a Nyizsnyij Tagil-i Gépgyártó Főiskolán tanult, és kifejezetten a komplex gépek kezelése vonzotta.
– A hibák megtalálása, azonosítása és javítása fontos, de egyben nagyon érdekes is – magyarázta a szakember. – Számos tervezési megoldást érdemes megérteni. Egy harckocsi összetett mechanizmus, és átgondolt megközelítést igényel. A javítások legizgalmasabb része a diagnosztika és a meghibásodás okának megtalálása. Ez nem íróasztal mögötti munka: mindent kézzel kell elvégezni – fogalmazott.
Kapocs a gyár és a harctéri tapasztalat között
A különleges katonai művelet kezdetével a bevetések ismerős valósággá váltak Alekszandr számára. Javítózászlóaljak, terepi javítóműhelyek – olyan helyek, ahol a képességeitől függ, hogy egy tank másnap újra bevethető-e.
Szerepe ugyanakkor túlmutat a puszta javításokon. Ő a kapocs a gyár mérnöki tudása és a harci tapasztalat között.
– Sérült berendezéseket hoznak hozzánk – mondta az UVZ egyik alkalmazottja. – Diagnosztikát végzünk, beszélünk a személyzettel, és megkérdezzük, mi történt. Ha látjuk, hogy a katonáknak nincsenek megfelelő kezelési ismereteik, elmagyarázzuk. Jelen vannak a javítások során, megfigyelik, hogyan működik minden. És ha később a feladat során meghibásodás történik, maguk is meg tudják javítani – fűzte hozzá.
Nem csak az alapvető karbantartásról van szó. A szakemberek tanácsot adnak a szokatlan helyzetek kezelésére is: ha a célzórendszer megsérül, hogyan lehet gyorsan átváltani tartalék rendszerre; ha problémák vannak a motortérben, mit kell tennie a szerelőnek a jármű és a személyzet megmentése érdekében.
A szakemberek a legapróbb részletekig ismerik a harckocsit, és gyakorlati megoldásokat tudnak javasolni.
Zsákmányolt technika és az Abrams esete
Alekszandr bevetéseinek külön része a zsákmányolt felszereléssel való munka. Mint mondta, még amerikai modellekkel is találkozott.
Egy történet különösen megmaradt benne: a javítózászlóalj katonái egy súlyosan sérült Abrams harckocsit restauráltak, helyreállították a külsejét, kiegyenesítették a test elemeit, majd újrafestették a járművet.
Ezt követően a tankot a hátországba küldték, ahol az ország egyik múzeumában állították ki.
„Egy tanknak lelke van”
Amikor megkérdezik, hogy van-e lelke egy harcjárműnek, Alekszandr habozás nélkül válaszol.
– Egy tanknak lelke van, igazi lelke! – mondta magabiztosan. – Magunk is látjuk: vannak olyan járművek, amelyek egyszerűen elpusztíthatatlanok, sebezhetetlenek. Nem számít, hány találat éri őket, mi csak mozgásba hozzuk őket, és folytatják a küldetésüket. Ezek hősies járművek! – emelte ki.
Szerinte a legénység hozzáállása a tankhoz is fontos. A harckocsi „segít”, reagál a törődésre, és érzékeli a legénység lelkületét.
A szerelő különösen élénken emlékszik vissza egy ilyen esetre. Az egyik első T–90M Proriv tankot javításra küldték. A járművet a sérülések után rendszeresen visszahozták, a szakemberek megjavították, majd újra szolgálatba állították.
– A tank annyira tartósnak bizonyult, hogy a két év alatt, amíg ott voltam, körülbelül tízszer, összesen pedig valószínűleg hússzor kellett javításra küldeni. Egy igazi hős volt – emlékezett vissza Alekszandr.
„Sündisznók” és „cárgrillek” a fronton
A szakember lelkesen beszélt a frontvonalakon alkalmazott modern „technikai kreativitásról” is.
Szóba hozta a „sündisznókat” – vagyis a drótból és fémszerkezetekből készített, továbbfejlesztett drónvédő „grilleket” –, valamint azokat a „cárgrilleket”, amelyek egy tankot szinte kétszintes erődítménnyé alakítanak.
– Az így létrejövő szerkezet hatalmas. A harckocsi majdnem kétszer akkorának tűnik. De valóban növeli a legénység védelmét. Néha szó szerint bármit felhasználnak, ami kéznél van: fémszerkezeteket, deszkákat, kerítéselemeket – mutatott rá.
– Minél erősebb a keret, annál magabiztosabbak a katonák – magyarázta.
A gyors javíthatóság az egyik fő előny
Alekszandr szerint a hazai páncélozott járművek egyik legfontosabb előnye a karbantarthatóságuk és az, hogy gyorsan újra üzembe lehet helyezni őket.
– Bármelyik alkatrész kicserélhető; az UVZ alkatrészei időben érkeznek, és a javításokat gyorsan elvégzik – hangsúlyozta. – A csapatok mindig gyorsan visszatérnek a feladataikhoz.
A javítás befejezése után a jármű teljes körű átvizsgáláson esik át: először álló helyzeti teszteken, majd futásteljesítmény-teszteken.
– Csak a teljes működési megerősítés után tér vissza a tank a harci feladatokhoz. Nincs sietség. Csak egy több éves tapasztalattal csiszolt algoritmus – mondta Alekszandr.
Talizmánok, ikonok és családi fényképek
Ritkán látni házilag készített technikai módosításokat a tankok belsejében. Szinte mindig megtalálhatók viszont rajtuk vagy bennük a legénység személyes szimbólumai.
– Mindenkinek megvannak a saját talizmánjai: van, aki Cseburaskát tesz be, mások ikont vagy a gyermekeik fényképeit. Néha bemászunk egy tankba, és családi fotókat látunk ott heverni. Ez a mindennapjaik része és belső támaszuk – magyarázta a szakember.
Ez a hagyomány, akárcsak a páncélon szereplő nevek, a Nagy Honvédő Háborúig nyúlik vissza.
