A szudáni fegyveres konfliktus egyre súlyosabb veszélyt jelent az UNESCO világörökségi listáján szereplő meroéi piramisokra. A harcok miatt lényegében leálltak az állagmegóvási munkálatok és a régészeti kutatások, miközben a homok, a sókiválás és az időjárás tovább pusztítja a több mint kétezer éves építményeket.
A helyszínen dolgozó régészek attól tartanak, hogy egyes piramisok akár össze is omolhatnak, mivel a jelenlegi biztonsági és gazdasági helyzetben nincs lehetőség a szükséges helyreállítási munkák rendszeres elvégzésére.
Már kövek hullanak a piramisokról
Az Associated Press augusztus elején a helyszínről számolt be a műemlékek állapotáról. Musztafa Ahmed, Meroé egyik őre szerint a homok már vastagon felhalmozódott a piramisokon és a templomok belsejében is, miközben a növényzet szintén egyre nagyobb területet foglal el. Egyes építményekből már kövek kezdtek kihullani.
Mohamed Mubarak műemléki felügyelő szerint a felgyülemlett homokból felszabaduló sók bejutnak a halotti templomokba, ahol lassan roncsolják az eleve sérülékeny köveket és az ősi feliratokat. A háború következtében a helyi szakembergárda szétszóródott, a külföldi régészeti missziók pedig nagyrészt képtelenek folytatni a munkát.
Több mint kétszáz piramis a sivatagban
A meroéi piramisok Kartúmtól mintegy 200 kilométerre északra, Bagrawijja közelében, a Nílus és az Atbara folyó közötti térségben találhatók.
Meroé az ókori Kusita Királyság egyik legfontosabb központja és később fővárosa volt. A birodalom története az időszámításunk előtti 8. századtól egészen az időszámításunk szerinti 4. századig ívelt. A meroéi királyi temetőt különösen az időszámításunk előtti 3. századtól használták nagy számban uralkodói temetkezésekre.
A térségben több mint kétszáz kisebb-nagyobb piramis található. Ezek alapvetően eltérnek a legismertebb egyiptomi piramisoktól: jóval kisebbek, keskenyebb az alapjuk, oldalaik pedig sokkal meredekebben emelkednek.
A piramisok elsősorban királyok, királynők és az uralkodói elit síremlékei voltak. Maga a sírkamra általában nem a piramis belsejében, hanem a föld alatt helyezkedett el, az építmény keleti oldalához pedig gyakran kis halotti kápolna csatlakozott. Ezek falait domborművek és vallási jelenetek díszítették.
Egy afrikai birodalom, amely Egyiptomot is meghódította
A Kusita Királyság messze nem csupán az ókori Egyiptom déli peremvidéke volt. A núbiai uralkodók az időszámításunk előtti 8. században meghódították Egyiptomot is, és létrehozták az ország 25., úgynevezett kusita dinasztiáját.
A későbbi meroéi civilizáció saját írással rendelkezett, jelentős szerepet játszott a vasfeldolgozásban és az Afrika belseje, a Nílus-völgy, valamint a Vörös-tenger közötti kereskedelemben. Az UNESCO világörökségi területéhez nemcsak a piramismező tartozik, hanem Meroé egykori királyi városa, valamint Naqa és Musawwarat es-Sufra hatalmas templomkomplexumai is.
A lelőhelyek európai feltárása már a 19. században megkezdődött – nem mindig szerencsés módon. Giuseppe Ferlini olasz kincsvadász az 1830-as években több piramist súlyosan megrongált, amikor arany után kutatott. A terület módszeres régészeti feltárása később, főként a 20. században gyorsult fel.
A háború elérte a világörökségi területet
A 2023 áprilisában kezdődött szudáni háború közvetlenül is megközelítette az ősi lelőhelyeket.
Az UNESCO már 2024 januárjában külön figyelmeztetést adott ki, miután katonai mozgásokról érkeztek jelentések Meroé világörökségi térségéből. A szervezet felszólította a szudáni hadsereget és az RSF-et, hogy a lelőhelyeket ne támadják, és katonai célokra se használják őket. Naqa és Musawwarat es-Sufra környékén ekkor harcokról és légicsapásokról is érkeztek hírek.
Az UNESCO Világörökségi Bizottsága 2025-ben már arra figyelmeztetett, hogy a fegyveres konfliktus és az állagmegóvás forráshiánya együttesen veszélyezteti Meroét, és még annak lehetőségét is felvetette, hogy a helyszín felkerülhet a veszélyeztetett világörökségi helyszínek listájára.
Múzeumokat fosztottak ki, műemlékek pusztultak el
Meroé csak egy része annak a kulturális veszteségnek, amelyet a háború Szudánban okozott.
Az UNESCO adatai szerint a konfliktus kezdete óta több mint száz kulturális és történelmi helyszín sérült meg, legalább 22 múzeumot pedig kifosztottak vagy megrongáltak. Több ezer régészeti tárgy tűnt el, amelyek egy része vélhetően az illegális műkincspiacon kötött ki.
Meroé esetében most nem feltétlenül egyetlen látványos pusztítás jelenti a legnagyobb veszélyt. A több éve tartó háború egyszerűen megszüntette azt a folyamatos gondozást, amely nélkül a sivatag lassan visszafoglalja a világ egyik legkülönlegesebb ókori régészeti területét.
