Bosszút követelnek Irakban az amerikai–szaúdi légicsapások után
Az Egyesült Államok és Szaúd-Arábia közös légicsapásai legalább húsz iraki fegyveressel végeztek, további harminckét embert pedig megsebesítettek. A Hasd as-Saabi...
Az Egyesült Államok és Szaúd-Arábia közös légicsapásai legalább húsz iraki fegyveressel végeztek, további harminckét embert pedig megsebesítettek. A Hasd as-Saabi...
Irán heteken belül akár négyszáz kínai gyártmányú, vállról indítható légvédelmi rakétarendszert kaphat – számolt be róla három, az állítólagos megállapodást...
Ahmed al-Sharaa szíriai elnök a katari Al Jazeera hírcsatornának adott interjújában elmondta, hogy Damaszkusz több ország bevonásával biztonsági egyezményre törekszik...
Napok óta jelentős tüntetések zajlanak Tripoliban és a líbiai főváros környékén. A tiltakozók a Nemzeti Egységkormány feloszlatását és Abdul Hamid...
A Reuters négy, az ügyet ismerő forrásra hivatkozva arról számolt be, hogy Irán július 13-án az Iráni Forradalmi Gárda parancsnokait...
A Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közösségének (ECOWAS) állam- és kormányfői Sierra Leone fővárosában, Freetownban jóváhagyták a Nigéria–Marokkó Afrikai Atlanti Gázvezeték (Nigeria–Morocco...
A Líbiai Központi Bank és a Kínai Népi Bank megállapodott arról, hogy lehetővé teszik a líbiai kereskedelmi bankok csatlakozását a...
Új szintre emeli gazdasági együttműködését Egyiptom és Tanzánia. Abdel Fattah el-Szíszi egyiptomi és Samia Suluhu Hassan tanzániai elnök dar es-salaami...
Ali al-Zaidi iraki miniszterelnök washingtoni látogatása során találkozott Pete Hegseth amerikai védelmi miniszterrel, akivel a Bagdad és Washington közötti hosszú...
Török hadihajók kötöttek ki a szíriai Latakia kikötőjében. A hajóraj egyik tagja a TCG İstanbul fregatt volt, amelynek fedélzetén Ercüment...
Kiadó: Új Világ(t)rend Nonprofit Kft.
Felelős szerkesztő: A kft. ügyvezetői
Elérhetőség: info@ujvilagtrend.hu